Dunakanyar-Pilis kistérség oldalai
Térkép
KKAMK Logo
ÁROP
Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület
KJK
Budakalász értékei
kalaszisportcsarnok
bsc_club_tagsagi
VÁLASZTÁS 2010

osztályfotóA Kalász Sulit képviselve a 3.a osztály  benevezett a Nemzeti Tankönyvkiadó által megszervezett „Év osztályfotója” versenyre. Ha szeretnék segíteni őket, ITT tudnak szavazni.

 

Nézzék meg a diákok kampány videóját is!


telepiiskolaAz elmúlt héten segítséget kértünk az egyik harmadikos kislányunk szívműtétéhez, akinek sürgősen B RH negatív vérre volt szüksége. Hihetetlen, hogy hány ember mozdult meg felhívásunkra.

 

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, hogy a rendelkezésünkre álló két nap alatt annyi B Rh- vércsoportú ismerősüket, barátjukat mozgósították, hogy január 20. péntek estére több, mint kétszer annyi vért sikerült összegyűjteni Petrának, mint amennyire a műtéthez szüksége volt. Kedden megműtötték Petrát, az édesanya tájékoztatása szerint a műtét tökéletesen sikerült, a kislány a körülményekhez képest jól van. A család és az iskola minden dolgozója nevében köszönjük mindenkinek, hogy a szívünk egyszerre dobbant Petráért!



Szentistvántelepi Általános Iskola


Erzsébet programTémakörök: nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők, szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények munkavállalói részére üdülési támogatás biztosítása.

 

 

 

További információk a www.mnua.hu weboldalon találhatóak.


sportcsarnokAz önkormányzat átvette a Kalászi Sportcsarnok üzemeltetését. A váltás személyi változásokkal nem jár. A döntés hátterében fő indokként egy folyamatban lévő energetikai korszerűsítési pályázat áll.


Meghívó: Képviselő-testületi ülésM E G H Í V Ó
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületét  a 2012 január 26-án, (csütörtökön) 18:00 órakor  rendes testületi ülésre összehívom



orvosi rendelőA tervek szerint várhatóan október, legkésőbb november végére készülhet el Budakalászon az orvosi rendelő intézet. A munkálatok márciusban a jelenlegi épület bontásával kezdődnek meg. Addig a rendelések két helyre, a Faluházba és a Polgármesteri Hivatalba költöznek átmenetileg.


Hegyvári JánosRégóta mutatkozik már igény új bölcsődére Budakalászon. A mostani intézmény 1980 óta üzemel bölcsődeként, akkor kényszermegoldásként alakították át a negyvenes években épült családi házat erre a célra. Egy a napokban beadott pályázatnak köszönhetően, sikeres elbírálás esetén újabb negyven gyermek bölcsődei elhelyezése válik lehetővé.


HirdetményT. Adózók!

 

Budakalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. december 19-ei ülésén módosította az ingatlanokat terhelő építményadó, telekadó és a magánszemélyek kommunális adójának rendeletét. A megváltozott szabályok 2012. január 1-től érvényesek.


Közterület felügyeletÉvtizedes problémát jelentenek a kóbor és kóborló állatok a Berdóban. A közterület felügyelőkhöz rengeteg bejelentés érkezik. A helyszínen jártunk Irmai Attila közterület felügyelővel, aki elmondta, nemcsak a gyenge kerítések miatt kiszökő ebek, hanem a főváros közelsége miatt itt eleresztett gazdátlan kutyák is gondot okoznak a városnak ezen a részén.


KAMIKós Károly Általános Művelődési Központ - Kalász Művészeti Iskola  Budakalász  a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet


magánének tanár
munkakör betöltésére.


KAMIKós Károly Általános Művelődési Központ - Budakalász a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján  pályázatot hirdet

 

gitártanár
munkakör betöltésére.


kéményseprésÉrtesítés a kötelező kéményseprő-ipari feladatok ellátásról


valentinNagy szeretettel meghívjuk Önöket, 2012. Február 25-én, szombaton, 21:00 órai kezdettel, a budakalászi Kós Károly ÁMK - Faluház Báltermében  tartandó "LOVE is in the AIR - VALENTIN Night" elnevezésű eseményünkre.


Hirdetmény

HirdetményKözérdekű vezetékjog bejegyzéséről szóló határozat


DunaA Szentendrei Duna-ág, a Budapest északi részén lévő öblök, mellékágak vízi közlekedésének szabályozására

 

 

 

Vízisportolók, vízitúrázók, horgászok, természetkedvelők, környezetvédők, a kézi hajtású hajósok áldatlan helyzetét megértő motorcsónakosok!  Talán közeledik az idő, amikor az Országgyűlésünknek állást kell foglalnia, a jövőre nézve mit tekint támogatandónak:


HirdetményTisztelt Lakosok!

 

A sorompó hívószáma megváltozott.
Az új szám: 06-70-586-5169.
Kérjük Önöket aktualizálják a telefonszámot.

 

Polgármesteri Hivatal


dmrv

A DMRV ZRT üzemeltetésében lévő Budakalászi vízbázis védőterületét a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség KTVF:13956-7/2010 sz. határozatában kijelölte. A határozat előírásának eleget téve tájékoztatjuk tisztelt fogyasztókat és a védőterülettel érintett ingatlantulajdonosokat/használókat, hogy a védőterület állapota továbbra is megfelelő, biztosítja a vízbázis által igénybevett vízkészlet védelmét. A budakalászi karsztkútból kitermelt víz minőségét Társaságunk Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztálya akkreditált vízvizsgáló laboratóriumában rendszeresen ellenőrzi, a víz minősége megfelel a jogszabályban előírt ivóvíz-követelményeknek. A területhasználók kötelezettségeire valamint a víz minőségére vonatkozó további információk honlapunkon elérhetők (dmrvzrt.hu).


Pályázati felhívásBudakalász Város Önkormányzata egyfordulós, nyilvános pályázatot ír kiBudakalász város belterületén fekvő,945 hrsz-ú, természetben Széchenyi u. 17. szám alatt található alagsori 5. számú önkormányzati lakás bérbeadására


Pályázati felhívásBudakalász Város Önkormányzata egyfordulós, nyilvános pályázatot ír ki Budakalász város belterületén fekvő,945 hrsz-ú, természetben Széchenyi u. 17. szám alatt található  alagsori 4. számú önkormányzati lakás bérbeadására.


HirdetményTISZTELT BUDAKALÁSZI POLGÁROK,  ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEK, CIVIL SZERVEZETEK!

 

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. §-a (1) bekezdése e.) pontja, valamint az 51. § (3) bekezdése szerint az önkormányzat a környezet védelme érdekében elemzi, értékeli a környezet állapotát illetékességi területén, és legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot. A 2011 évi Budakalász Környezetvédelmi helyzetéről szóló beszámoló a lényegesebb környezeti elemek állapotáról külön pontban ad tájékoztatást. A fenti tájékoztatás megtekinthető Budakalász honlapján ill. nyomtatott formában Budakalász Város Polgármesteri Hivatal belső hirdetőtábláján.


Budakalász Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal



Az alkotmány asztalaTisztelt budakalászi Polgárok!

Az Országgyűlés az Alaptörvényt jelentőségéhez méltó módon kívánja eljuttatni az állampolgároknak. Célja az, hogy Magyarország minden polgára a lakóhelyén kezébe vehesse és igény szerint névre szóló formában megrendelhesse az Alaptörvénynek az Országgyűlés elnöke aláírásával ellátott ingyenes példányát.

Ennek érdekében, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának kérésére Budakalász Város Polgármesteri Hivatalának előterében felállításra került AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA.


Felhívás - a termőföldek hasznosítási kötelezettségére

HIRDETMÉNYA termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 5. § (1) bekezdése kötelezően előírja valamennyi termőföld használó részére a termőföld hasznosításának kötelezettségét.


sutoolajA hulladékudvar szerdától péntekig 14-18 óra között, szombaton 08-12 óra között az alábbi telefonszámon hívható: +36 70 513-5181

 

 


eskuvoTÁJÉKOZTATÓ - HÁZASSÁGKÖTÉSÉRT FIZETENDŐ DIJAK


A Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2011.(IV.4.) önkormányzati rendeletében meghatározott a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történi  házasságkötések engedélyezésének szabályairól és az azokért fizetendő díjak mértékéről.


egetesTisztelt budakalászi Lakosok!

 


Értesítjük Önöket, hogy a közterületek rendjéről szóló 12/2004. (IV. 30.) önkormányzati rendelet a Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (IV.4.) rendeletének értelmében megváltozott! A közterületek rendjéről szóló 12/2004.(IV.30.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe az alábbi (1)-(3) bekezdés lép:


Kategóriák:
valentin
Tájoló
facebook
Lővéte kicsi
kahl kicsi 2
ada
Üzenet a szerkesztőknek
Belépés
Név:Jelszó: