14 °C

Budakalász

2017. október 24. kedd , Salamon napja

Hírek

 

Időseink emlékeznek – hallgassuk őket amíg lehet

2017. augusztus 11.

Neubrandt Kálmán: Aki megélte a háborút, sosem felejti!

Amikor időseket hallgatunk és befogadjuk tudásukat, azzal generációkon átívelően adhatjuk tovább értékeiket, összegyűjtött és megélt élettapasztalataikat. Az a letűnt világ számunkra már csak így érhető el és tartható fenn a jövő számára.

A Kálvária-dombot egyszer érdemes a lépcsőtől távolabbi, hátsó úton megközelíteni, mert bár ez a kevésbé ismert útvonal, mégis annál szebb. Haneub2 erre járunk, találkozhatunk Kálmán bácsival, aki a járókelőket gyakran kínálja saját szedésű gyümölccsel. Ő itt él ebben a több mint százéves házban 74 éve. Itt nincs mobiltelefon, nincs internet és a postát sem hozzák fel. Emellett Kálmán bácsi 75 %-os látássérült, mégis boldogan él a dombtetőn feleségével. Ma a régi időkről mesél nekünk egy pohár hűsítő víz mellett cseppnyi konyhájában.

A régi Magyarországon az 1760-as években a tífusz és kolera miatt lecsökkent a népesség. Németország Bayer tartományából telepítettek ide németeket, majd szerbeket Budakalászra és környékére. A XVIII. század végén az idetelepített sváb nagycsaládosok lakást, állatokat, iskolai és anyagi támogatást kaptak. Kálmán bácsi ükapja Pilisvörösvárról ekhós szekérrel érkezett Budakalászra. A betelepítést a katolikus egyház hajtotta végre. A család felmenői ekkor kerültek a kálvária-dombi kisházba, melyet ők építettek. Ekkor még egy helyiségből állt a kis nádfedeles épület, melynek 40 centiméteres, agyaggal bélelt kőfalai voltak.

Abban az időben Budakalászon csak nádfedeles házak épültek, ez volt a legolcsóbb építészeti megoldás. A lápos település ekkortájt a Duna deltájába tartozott, árterület volt, így könnyen elérhető volt a nád. Erre gyakran terült el a víz, így a lakosok jellemzően búzát termesztettek, erre utal a városi címerben szereplő búzakalász is. 1965-ben is volt itt egy nagy árvíz, melynek során egész Szentistvántelep és még a Klinger gyár is vízben állt. Nagy közösségi összefogással épült újra akkor a falu. A helyi ismert előkelő földbirtokost és nemesembert Kaláznak hívták. Gyönyörű kastélya volt itt és hatására gazdagodott a falu. Szinte az egész település hozzá tartozott.

A helyi szerbek állattenyésztéssel, gyümölcstermesztéssel, halászattal foglalkoztak. Mivel egy meder volt a falu mellett, sok hal volt errefelé. A Ksztálinorgonaálvária-dombon abban az időben szerb temetőt hoztak létre, ahol fontos szempont volt, hogy ezt a területet semmiképp ne érje víz. Kálmán bácsi kőműves nagyapja volt a temetőgondok. Emellett a mesterember sok házat épített a helyiek megrendelésére. Az itteni öt kocsmához (Gröschli, Simon, Radonics, Kert u., Sebő) tartozó sörtároló jégvermek tetejét is ő készítette. Ezek a jégvermek egy méretes kőaknából álltak, melyeknek tetejét fél méteres nádtető fedte. Két ajtót helyeztek el az aknákon, az egyiken bedobálták a jeget, a másikon kivették amire szükség volt.

Kálmán bácsi nagymamája a Dunán vízbefúlt, így öt gyermeke árvaházba került. Közülük édesapja megszökött az intézményből. 1939-ben született Kálmán bácsi, aki azóta is itt él ebben a házban.  Az 1944-es téli helyi háborús eseményekre máig jól emlékszik. A németek a Magyar és Kereszt utcákba telepedtek be tankjaikkal, amikről az oroszok tudomást szereztek és lefényképezték őket. Az orosz bombatámadás tervezett idejére a németek már továbbálltak, erről az ellenség azonban nem tudott. Szenteste először a Sztálingyertyát dobták le, hogy bevilágítsa a területet, mivel keresték a német harckocsikat. Ezután már hullottak a bombák. Három budakalászi házat ért bombatalálat ezen az estén, több haláleset is történt. A hegyoldalban akácerdő volt akkoriban, melyet a németek rejtőzésre alkalmasnak találtak. Fentről akarták az oroszokat géppuskáikkal lőni, így 1944 tavaszán ide helyezték el lövészárkaikat, tankcsapdáikat. Végül az oroszok Csobánka felől érkeztek, így erre nem került sor. Nagy harcok voltak a Bécsi úton is, mivel a németek abba az irányba menekültek Ausztria felé. A németek a Szentendrei-szigetre vezető pontonhidat is építettek. Innen akarták lőni az ellenséget, de erre is fény derült, így az oroszok szétbombázták.

Kálmán bácsi apja az akkor hadiüzemként működő Optikai Művekben dolgozott. Harckocsikat, ágyúkat, tankokat gyártottak. A neves Hunyadi-féle páncélozott harckocsikban 12 fő fért el. Golyószóróval rendelkeztek, hernyótalpjaikon közlekedve 60 km/h-s sebességre is képesek voltak. Katonákat, lövészeket szállítottak velük.loveszarok1

1947-ben a háborús részvétel miatti büntetésként, illetve a németországi lakossághiány pótlására hajtották végre a svábok kitelepítését. Budakalászon a Volksbund volt a német kisebbség Faluháza, így akik oda jártak, azonnal fel is kerültek az összeírás során a listára. A Neubrandt család mentességet kapott a hadiüzemben való háborús részvétel miatt. Tragédia, hogy mintegy 400 budakalászi svábot mégis kitelepítettek ekkor.

1956-ban két helyi lakos vett részt a forradalmi eseményekben. Pinc László volt az egyikük, akinek a lábát ellőtték. Másikuk a fiatal Tolonics fiú volt, akit agyonlőttek. A forradalom leverése után a budakalásziak a fővárosba vonultak és a Corvin közben látták a mérhetetlen pusztítást.

1956 után az orosz tankok Budakalászon is megjelentek. A Fő térről figyelték és keresték a katonaszökevényeket, akik feltételezhetően az Ürömi út irányába próbáltak menekülni. Kettőt közülük le is lőttek, a szerb temetőben temették el őket.

1956 után a nyugati hatalmak anyagi támogatásának köszönhetően légvédelmi ütegállások is épültek Budakalászon. Az egyik a Hermes területén, a másik a mai Dévai ABC-környékén. Amikor ezek megszűntek, sihederek szedték szét az ágyúkat, fegyvereket és játszottak velük, kockáztatva életüket. A lakosok szintén részt vettek az állások bontásában és hordták szét a különböző felszereléseket. Vitték az üstöket, kondérokat, kályhákat, gázálarcokat. Később felszólították a lakosságot, hogy a büntetés elengedése mellett hordják vissza az eltulajdonított tárgyakat, melyeket a Fő téren halomba gyűjtöttek.

Kálmán bácsi felesége, Nagy Mária Debrecenből érkezett Kiskovácsiba 1961-ben. Budakalászon 1870 óta működött Zelter Miksa svájci zsidó tulajdonában álló gyapjúmosó és szövőgyár. Lanoil olajat nyertek ki a gyapjúból, melyet a szépségiparban hasznosítottak egészen a gyár 1974-es bezárásáig. Kálmán bácsi 20 évig volt itt művezető, feleségét is itt ismerte meg, aki szintén itt dolgozott. 1963-as házasságukat követően egy lányuk született.

Következő mesélőnek Szurián Oszkárt hívta ki Kálmán bácsi, így legközelebb vele jelentkezünk.

(a háborús képek illusztrációk)