Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

 

Budakalászi Irodalmi Estek: Szabó T. Anna

2016. February 12. 19:00

 

 

ko_zo_s2

Februárban különleges élményben lehet része annak, aki eljön a  HANG-SZÍN-HÁZ A morgástól a  disztichonig című előadására…
Szabó T. Anna költő, író és a TáncReakció előadása: egy költő, egy énekes, egy beatbox és hangművész, valamint egy hangszeres zenész közös, interaktív és improvizatív műsora, hangokból, zajokból, dalokból, ritmusokból. Az emberi beszéd kialakulásának kezdetén még nem voltak szavak, csak hangok, indulati szókezdemények, kiáltások, sikítások, sóhajok. Az előadás szereplői ilyen szó- és mondat előtti időkből hozott hangokból állítanak össze „költeményeket”, dramatikus akciókat, melyekben nem a szó szerinti jelentés – hiszen az nincsen –  hanem a hangulati festés, a ritmus, a dinamika segítségével közvetítik a furcsa költemények és dalok mondandóját. Eljutunk az őshangoktól, a – még mindig jelentés nélküli – halandzsa nyelvig, a dúdolásig, a „tutututú” szövegekig scattelésig, és a screch-ig, s aztán ahogy a beszéd fejlődött és bonyolódott, úgy kerül elő a műsor végére pár „igazi” költemény és pár énekelt, vagy beatboxra (szájdobolás) rap-pelt vers.
Szabó T. Anna – szövegek, versek, rap…és a TáncReakció: Gál Hedda – ének, Runnair – beatbox, looper, speciális
effektek, Hoppál Mihály Hunor – gitár, basszusgitár