14 °C

Budakalász

2017. október 24. kedd , Salamon napja

Hírek

 

Fejezetek egy budakalászi cukrászda életéből

2017. augusztus 09.

E tanulmány nyomán képet kapunk arról, miképp illeszkedett be Budakalász életébe egy „úri szórakozóhely”.

Berta Mihály 1902. április 22-én született Újpesten, nincstelen szülők gyermekeként. Mivel gyermekkorától kezdve nagyon szeretett főzőcskézni, cukrászinasnak szegődött. Barátja szakácsnak tanult. Közös álmuk az volt, hogy távolsági vonatokon fognak dolgozni cukrászként, s így beutazzák Európát. Tervüket kegyetlenül keresztülhúzta a világháború. Barátja fogságba esett, majd nyoma veszett.

Mihály 15 évesen kezdte meg az inaséletet Surányi Károly újpesti cukrászmester műhelyében. Tanoncideje 1919 októberéig tartott. „Sötétben kezdtünk, sötétben végeztünk. Háborús világ volt, kenyér nemigen volt abban az időben, a lakosság gyakran csak cukrászdában tudott élelmiszert beszerezni magának. Az emberek éheztek.”cukr2

Ezekben az években költözött ki Berta Mihály szüleivel Budakalászra. Édesapja földbérletet vállalt és állattartással is foglalkoztak. Mihály katonaévei után 1925-ben leszerelt, de nem tudott a cukrásziparban elhelyezkedni, így kénytelen volt a budakalászi Klinger gyárban állást vállalni. Néhány év múlva az óbudai Hegyesi- és Bökönyi cégnél kapott munkát, ahol a cukrászat mellett mézeskalács-készítéssel és gyertyaöntéssel is foglalkoztak. Innen Wochs újpesti műhelyébe került ismét segédnek, ahol megismerkedett a nagyüzemi termeléssel. 1928-ban megnősült, felesége, Mandjik Éva a Klinger-gyárban dolgozott.

1932-ben Berta Mihály Budakalászon kiváltotta az ipart: önálló cukrászmester lett és megnyitotta cukrászüzletét Budakalászon, a Fő tér 7-ben.

Nehéz dolog volt abban az időben az önálló cukrásszá válás. Ilyen körülmények között az induló cukrászdának sem voltak biztatók a kilátásai. Különösen Budakalászon nem, ahol még az országos átlagnál is nagyobb volt a szegénység. Elsősorban fagylaltot készítettek a kis bérelt üzlethelyiségben, ahol Mihály egész nap dolgozott. Reményei sajnos nem váltak valóra. Csupán a község „elit” közönsége járt be fagylaltozni – ők viszont kevesen voltak. A szegények nem mertek bemenni, amely tudati tényezőkkel magyarázható: a cukrászda uraknak való. Az ősz beálltával, mikor vége lett a fagylaltszezonnak, olyan minimálisra csökkent a fogyasztók száma, hogy kénytelenek voltak bezárni.

A következő években Berta Mihály csak a nyári hónapokban dolgozott a szakmában, otthon készítette a fagylaltot. Egy szoba-kamrás bérelt lakásuk volt. A szobát műhelynek rendezték be, a kamrában aludtak. Szombatonként körülbelül 5 kg fagylaltot készítettek, azzal állt ki Berta Mihály a gyárak elé és járt vele búcsúkra. Ez kevés volt a megélhetéshez egész esztendőre. Berta Mihály az év többi részében alkalmi munkákat vállalt. A kevés, de biztos jövedelmet felesége fizetése jelentette így Berta Mihály is visszament a textilgyárba dolgozni, de alkalomszerűen cukrászkodott is. Kollégái tudták róla, hogy cukrász, ezért egyre több megrendelést kapott, hamarosan a gyári vezetőségétől is. A gyárban időnként bált rendeztek a dolgozók részére. Ilyenkor süteményt is rendelt a cég, ami mind Berta Mihály otthoni műhelyéből került ki. Mikuláskor, karácsonykor édességcsomagokat adtak át a kisgyermekes anyáknak. Berta Mihály decemberben napokig főzte otthon a szaloncukrot.cukr

„Nagyon jól és szépen dolgozott. A tortákat, mignonokat, kókuszrudakat szerettük a legjobban. Szorgalmas, szerény rendes ember volt. Olyanfajta, aki túl becsületes ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. Mindnyájan szerettük a gyárban.”

Évenként három búcsú volt a faluban és ilyenkor 50-60 tortát rendeltek nála. E nagy munkák idején sem alkalmazott külső segítséget. 1939-ben Bertáné beteg lett, egészsége érdekében ott kellett hagynia a gyárat. Úgy döntöttek, hogy ismét üzlethelyiséget bérelnek. Berta Mihály továbbra is a gyárban maradt, otthon pedig elkészítette az árut, az üzletben Bertáné árusított. Cukrászatuk három helyiségből állt, műhelyből, raktárból és az üzletből.  A nyersanyagot általában fővárosi nagykereskedőktől vásárolták.

Az üzletben a vendégek részére három asztalt állítottak be és függönnyel választották el azokat egymástól, hogy az se kerülje el a cukrászdáját, aki mások előtt szégyell fogyasztani. Pedig az 1940-es években már nem volt szégyen a cukrászdába járás Budakalászon sem. Forgalmas nyári vasárnapokon, akik nem fértek be az üzletbe, az üzlet előtti lépcsőn ülve fogyasztották el amit vásároltak. Vasárnaponként átlagosan ötven egész torta, ötszáz krémes fogyott el.  Kapós volt a linzerkoszorú, az isler, a pozsonyi kifli és a habos sütemény. Feketekávét nem főztek. „Nem fizetődött ki. Akkoriban a kisember nem fogyasztott kávét. A néhány úriembernek meg megvolt otthon a saját kávéfőzője.”

Bertáné már reggel nyolc óra előtt kinyitott, hogy az iskolába menő gyerekek cukorkát tudjanak vásárolni. Nagy volt a reggeli forgalom, nyolc óra után elcsendesedett az üzlet, délután háromig alig volt vendég. „Falun mindenki dolgozott vagy a gyárban vagy a földön. Nem értek rá cukrászdába menni.” Ezekben az órákban látta el Bertáné az otthoni háztartási munkát. „Volt egy tükör az ajtón, abban meg lehetett látni a műhelyen keresztül, ha vendég jött. Akkor az asszony abbahagyta a munkáját, felvette a fehér kötényt és kiszolgálta a vendéget.” Délután élénkült meg újra a cukrászda forgalma. Ekkor fejezték be a munkát a tisztviselők, ekkor tért be a cukrászdába a patikus, a trafikos, néhány kereskedő, és a többi törzsvendég. „Voltak, akik minden nap bejöttek. Elüldögéltek az asztalnál, pipázgattak, beszélgettek, olvasgattak. Tartottunk benn Tolnai Világlapját, Színházéletet, napilapokat.” A törzsvendégek megkülönböztetett megbecsülésben részesültek: nekik textilszalvéta járt a kiszolgálásnál. Családias hangulat uralkodott az üzletben. Egy időben még egy papagáj is volt a cukrászdában a vendégek szórakoztatására. Gyakran még este tíz óra után is érkezett vendég ,mert ekkor ért véget a gyárakban a délutáni műszak.

Vasárnap ennél sokkal többen jöttek, ezért nem is tudott főzni a családnak, egész nap az üzletben kellett lennie. A vásárlók nagy része reggel, templomba menet megrendelte a süteményt, templomból jövet hazavitte. Délután pedig moziba menet rendeltek, mozi után hazavitték. Vasárnap délelőttönként mindig a cukrászdában voltak a helyi futballisták mivel ez volt a legkulturáltabb szórakozóhely a községben.

Berta Mihályék sok munkával bár, de viszonylag jól éltek. Annyit nem jövedelmezett a cukrászda, hogy a mester végleg megválhatott volna a Klinger gyártól, sőt még annyit sem, hogy saját házat tudtak volna venni. Igaz, a cukrász – barátai szerint – nem volt elég élelmes. „Megtakarított pénzünk soha nem volt. Majdnem mindent kölcsönből vettünk és csak utána törlesztettük le.” „Berta Mihály nagyon jól dolgozott, minőségi munkát végzett. Gyönyörűen kidíszítette a készítményeit. Nem volt valamirevaló lakodalom Budakalászon Berta Mihály tortái nélkül. Társadalmilag is elismert, megbecsült ember volt. Az egész falu ismerte.”

Az 1940-es évek fellendülését azonban országszerte erősen korlátozták a háborús állapotok és a helyzet évről-évre romlott mind gazdaságilag, mind politikailag. Ekkor már Berta Mihály is súlyos nyersanyaghiánnyal küzdött, ahogy az ország legtöbb cukrászdája. Ezért azt tervezték, hogy létrehozzák a magyar cukrászok beszerző szövetkezetét. A zalaiak ekkor például gesztenyével, gyümölccsel látták el az ország cukrászdáit, a fővárosiak pedig kakaót, vegyszereket küldtek vidékre. A legaggasztóbb a cukorhiány volt. A meglevő cukorkészlet elosztása is eléggé körülményessé vált. Egyre több hivatalos rendszabállyal, rendelettel nehezítették a cukrászok munkáját. Végül Berta Mihály 1950-ben szüntette be cukrásziparát, immár végleg. A textilgyárban dolgozott továbbra is, onnan ment nyugdíjba 1962-ben.

Berta Mihály így vonja meg a végső mérleget: „Szerettem a textilgyárat, mindig a textil volt a biztosabb megélhetés. Viszont konyhákban nőttem fel, szerettem az édességet. Nagyon a lelkemhez nőtt a cukrászmunka.” Bertáné így vall: „Nagyon szerette a cukrászdát. A pénz nem érdekelte. Az volt neki a legnagyobb öröm, ha tele volt az üzlet vendéggel és látta, hogy milyen jóízűen fogyasztják a süteményét.”

(Megjelent a Studia Comitatensia 8. [Tanulmányok Pest megye múltjából]

Fejezetek Pest megye történetéből. II. kötetében. 1979.)

(a fotók illusztrációk)