6 °C

Budakalász

2017. november 25. szombat , Katalin napja

Hírek

 

Időseink mesélnek

2017. október 18.

Hellinger Istvánné: „…majd’ 90 éven át voltunk barátnők! ”

Amikor időseket hallgatunk és befogadjuk tudásukat, azzal generációkon átívelően adhatjuk tovább értékeiket, összegyűjtött és megélHEllinger Istvánnéjavt élettapasztalataikat. Az a letűnt világ számunkra már csak így érhető el és tartható fenn a jövő számára.

Hellinger Istvánné, született Manhardt Anna néni idén töltötte be 90. életévét. Mosolygósan fogad minket kis teraszán, ahol beszélgetésünk közben az őszi napfényben is fürdőzhetünk. Édesanyja sváb felmenőkkel bír, mégis a Bonifert családnévvel Franciaországból Dunabogdányba települt család sarja. A nagyszülők a régmúltban tutajokon ereszkedtek lefelé a Dunán és megálltak a bogdányi Duna-kanyarban, olyannyira megtetszett nekik a vidék, így itt is telepedtek le. A falubeli két fiatal, Anna szülei egymásba szerettek, majd összeházasodtak.

Anna néni édesapja a Vas megyei Alsóságban kapott munkát egy kőbányában, így odaköltöztek. Anna már itt látta meg a napvilágot, húga és öccse születésénél már ismét Dunabogdányban éltek. Az apa az itteni kőbányában is dolgozott. A bogdányi kő kemény, kék volta kiválóan alkalmas volt útépítéshez. A kőfaragó mesterek apró kézi vésőkkel faragták a kockaköveket, amely megmunkálás közben nem is porzott. A követ robbantással nyerték a hegyoldalból, majd csillékkel hordták le a megmunkált darabokat az uszályokhoz és szállították a fővárosba.

Eközben Anna édesanyja a család tíz holdas földjét művelte saját két kezével. Az anya három gyermekével járt a határba kapálni, gondozni a termőterületet, miközben Anna vigyázott a krumpliföldeken két kistestvérére. Az öccse még pólyás volt ekkor, így számára két botot szúrtak a földbe, abba kötöttek egy lepedőt, így hintáztatták. A földeken szőlőt, krumplit, epret termesztettek és szántóik is voltak. Segítséget ritkán hívtak, a munkáért nem tudtak volna fizetni. A szőlőt feldolgozták, készült a must és a bor literszám. A többi gyümölcs sem ment kárba, egész évben jutott a sok éhes szájnak lekvár. A pincelejáróban tárolták nagy kerámia edényekben lefedve, persze rájártak a gyerekek titokban.Hellinger Istvánnéjav2

Dunabogdányban boldog és szabad gyermekkoruk volt a Manhardt testvéreknek. Anna néni édesanyjának hét testvére volt a faluban így számos rokon gyerek és szomszéd játszótárs akadt. Kőfalakra ülhettek ki beszélgetni, kerítés híján a szomszédos kertekbe járhattak át játszani. Már ébredés után futottak árkon-bokron keresztül keresve egymást. Anna néni legjobb barátnőjét Rittinger Terézt még óvodából ismerte meg és egész életében kitartottak egymás mellett. Boldoggá tette őket, ha egymással svábul beszélhettek, karácsonykor sváb dalokat énekeltek egymásnak a telefonba. Nemrég még azt tervezték, hogy idén ősszel közösen ünneplik szépkorúságukat, de a sors közbeszólt, Teri néni nemrég eltávozott az élők sorából. Az utolsó percig kapcsolatban álltak, egy életen át, sírig tartó hűséggel adóztak egymásnak.

Anna néni fiatal lányként azt várta, hogy betöltse a tizenhatodik életévét, csak ezután szegődhetett a Lenfonógyárba, így lett szövőnő. Rokon lányokkal bérelt lakást a faluban és együtt jártak munkába. A híres üzem hatalmas termeiben dolgoztak, nagy zajterhelés mellett, több száz gép közt. Előfordult, hogy elromlott egy gép, ilyenkor színes táblát akasztottak ki, majd jött a mester és megjavította. Olló folyamatosan volt a szövőnők kezében, kötötték és vágták a szálakat, indították a gépeket, fűzték a vetélőbe a fonalat fáradhatatlanul. Három műszakban végezték a nehéz fizikai munkát, de Anna néni szerette.

Férjét, a művezető Hellinger Istvánt is itt ismerte meg. Közös baráti társaságuk révén nem volt nehéz egymásba szeretniük. István is szorgalmasan dolgozott a férfi részlegen, ahol a vonatokra szerelhető ponyvákat készítették. Nagy súlyt kellett naphosszat emelgetni, nehéz, megterhelő munka volt ez.Hellinger Istvánnérégi

Egy lányuk született Éva, aki helyes kislány volt, jó tanuló, szülei büszkesége. Ő ma szociálpedagógusként dolgozik Budakalászon a Szentistvántelepi Iskolában. A család telket vett a József Attila utcán, majd nemsokára építkezésbe fogtak. Az utca ekkor még szántóterület volt, a túlsó oldalon állt még csak néhány ház. Az itt vezető földúton lehetett bejutni a falu központjába, időnként haladt csak el itt egy-egy lovasszekér. Hamarosan István a munkahelyi stressz következtében gyomorfekélyt kapott és hatvanévesen hosszú betegséget követően elhunyt. Anna néni a veszteség után egyedül nevelte gyermekét nyugdíjából. Szorgalmasan művelt veteményes kertjük is ellátta őket sok földi jóval.

Jó döntésnek tartja, hogy ide költöztek, ragaszkodik a faluból lett városhoz. A házban vele él lánya és unokája, annak férjével. Sugárzó szeretet övezi őt itt, szinte egy percre sem hagyják egyedül. Gyógytornász jár hozzá és a családtagok beosztják a főzést, vásárlást, takarítást. Teljes családi összefogás övezi a mamát, így biztonságban érezheti magát. Hű társa még Prézli kutya, aki szintén nem tágít mellőle, így sokat sétál Anna néni a ház előtt is vigyázó szemekkel kísérve.

További jó egészséget kívánunk és boldog éveket!