Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 29. péntek | Auguszta napja

Hírek

 

Összefoglaló információ a Budakalászt északról elkerülő útról

2017. október 20.

A Budakalászt északról elkerülő 1108-as számú utat a város átmenő forgalmának elvezetésére Untitled-1tervezték és vezették fel a város rendezési terveiben még 1985-ben. Az út építésé több, mint 30 év után tavaly kapott engedélyt és állami költségvetési forrást a megvalósításhoz. Az elkerülőút megépülésével tehermentesülhetnek Budakalász belső  -óriási forgalommal terhelt- útjai, hiszen az elkerülő a Pomázi, Budai, Szentendrei, József Attila, Tanító utcák forgalmát vezeti majd el.

A főutak 150 méteres környezetén belül élő  a – város lakosságának háromnegyed részét kitevő – budakalászi lakosok élete ezáltal elviselhetőbbé válhat.

A forgalomcsökkenéshez önkormányzati beavatkozás is szükséges. Az elkerülőút átadását követően az Önkormányzat saját kezelésbe veheti a Pomázi és az Ország utat, ahol forgalomcsillapítást – útterelést, szigetet, lámpát, sebességkorlátozást stb. – valósíthat meg, hogy elterelje a városra nehezedő környező településekre haladó forgalmat.

A városvezetés ugyanakkor fontosnak tartja a kétsávos elkerülőút közelében élő szentistvántelepi lakók érdekeit is, így ezt képviselve tárgyalásokat folytatott a felelős minisztériumoknál és az érintett intézményeknél. Ennek során sikerült elérni, hogy az elkerülőút mentén élők országos viszonylatban egyedülálló biztosítékokat kapjanak: így a kétsávos elkerülőút mentén zajvédő fal épül és 20 méter széles (!) erdősávot telepítenek, emellett a korábban tervezett két forgalmas útbekötést is elhagyják az építés során.

A város életében nagy fontosságú az M0 megépülése is. Az viszont csupán a kelet-nyugati (Megyeri hídtól Üröm felé irányuló) forgalmat vezeti majd el Budakalászról. Az észak-déli, tehát a pilisi régióból Budapest felé tartó forgalomra nem a budapesti körgyűrű, hanem a Budakalászt elkerülő 1108-as út ad megoldást, amely a Pomázi felől érkezőket tereli a 11-es útra Budapest felé Budakalász kihagyásával.

Budakalász belső útjainak forgalomcsökkenéséhez mindenképpen szükséges a Budakalászt északi elkerülő megépítése és ezzel együtt a belső forgalmi elterelések megoldása. Mindezek hatására a forgalmi terhelés és a légszennyezettség mintegy 30-50 %-kal csökkenhet a városban.