Törvényi előírás alapján a települési önkormányzatok kötelesek alapvető közfunkciók ellátására; azonban napjainkban ezen feladatok ellátásán túl számos elvárás megfogalmazódik a hazai Polgármesteri Hivatalok felé. A település vezetése felismerte, hogy elengedhetetlenné vált a folyamatok racionalizálása, korszerű hivatali szervezet felépítése. Működését átalakítani és fejleszteni szükséges, hogy az elavult működési mechanizmusokat felváltsák a tudatos és modern ismeretekre alapozó folyamatok.
A pályázat benyújtásának alapvető célkitűzése a szervezet stratégiai gondolkodásmódjának fejlesztése a teljes szervezetben, így olyan szervezeti kultúra megteremtése, amely megfelel a fejlett uniós elveknek.
Az önkormányzat vezetőinek törekvése, hogy javuljon az ügyfelek kiszolgálásának minősége és egyúttal költséghatékonyabban is valósuljon meg. A lakosok számára kevesebb időt igényeljen egy-egy ügy elintézése, ezzel is erősítve a lakosság bizalmát a hivatali tevékenységekkel kapcsolatban. Javuljon a belső-, valamint a hivatali és intézményi kommunikáció.
Budakalász Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., mint közreműködő szervezethez „Budakalász Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése-ÁROP-3.A.1/A-2008-0054” címmel 2008 októberében. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, az önkormányzat 17.997.434,- Forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A Támogatási Szerződés aláírására 2009. június 30 napján került sor.
Jelen projekt a Budakalász polgármesteri hivatalának komplex szervezet - és humán erőforrás fejlesztésére terjedt ki. Három fázisból állt. Első lépésként a hivatal szervezeti egységei átvilágításra és átszervezésre kerültek a szervezetet szabályozó dokumentumok, törvények áttekintése, helyzetelemzés és a fejlesztésre szoruló folyamatok meghatározásával. Gazdálkodási tevékenységük számbavétele, feladataik meghatározása, jelenlegi tevékenységük értékelése, együttműködésük rendszerének átvilágítása (egyes szervezeti egységek felépítésének, tagoltságának, ill. feladat és felelősségi körök meghatározása) történt meg. Az optimális állapot tervezése, a szükséges fejlesztések meghatározása eredményesség mérésének és visszacsatolások rendszerének kidolgozása és a részletes akcióterv végrehajtása. A napi rutinműködés vizsgálata, értékelése, ill. a feladatok és felelősségi körök pontos meghatározása, ill. visszacsatolás. Tanulmány elkészítésének formájában került minden rögzítésre. Második lépésként a projekt keretében szoftverek beszerzésére került sor. A költségvetés készítés és végrehajtás folyamatának hatékony támogatására beszereztük a Saldo Creator Budge integrált pénzügyi-számviteli szoftvert. A rendszer alapvető jellemzője, hogy egyszeri adatbevitellel többirányú gyűjtéstvalósít meg. A modulok közös adatállományokat kezelnek, egymás azonosítóira hivatkozva azonnal láthatóvá válnak valamennyi helyen a rögzített információk és naprakész adatok képződnek. A teljes pénzügyi rendszerbe az összes intézményünk bevonásra került, online küldik feldolgozásra a számlák, bizonylatok adatait előkészítve, berögzítve a könyvelésbe. Ezáltal még eredményesebb a vezető tisztségviselők naprakész tájékoztatása a pénzügyi helyzet állásáról.
A projekt hatására átalakításra került a képviselő testületi munka-előkészítési, döntés-elősegítési eljárás. A Mikrovoks szoftver beszerzésével eredményesebben működik a testületi munka, melyet az SZMSZ is rögzít. A rendszer főbb szolgáltatásai a digitális jegyzőkönyvezés, szavazatszámlálás, vitavezetés, konferencia rendszer, teremhangosítás, digitális hangrögzítés és archiválás védett és mp3-as formátumban, teljes körű digitális diktafon-szolgáltatás, elektronikus adatszolgáltatás támogatása belső felhasználók (Integrált Informatikai Rendszerek) és külső felhasználók (Levéltár, Államigazgatási Hivatal) számára.
Harmadik lépésként képzések, tréningek lefolytatására került sor annak érdekében, hogy a belső kommunikáció javuljon, az egyes munkafolyamatokra használt idő csökkenjen, a munkafázisok hatékonysága nőjön. A képzések során elsajátított technikákkal a dolgozók közötti együtt működés is hatékonyabbá váljon. Képzésre került sor szervezetfejlesztés képzés és szervezetépítés témában; ügyfélszolgálat hatékonyságának fejlesztése témában; konfliktus-kezelési; kommunikáció hatékonyságának fejlesztése; vezetői hatékonyság fejlesztése; projektmenedzsment - és PCM, Együttműködés hatékonyságának fejlesztése; valamint partnerség-építése témában.
A pályázat főbb adatai:
|
Kedvezményezett neve: |
|
Budakalász Város Önkormányzat |
|
Kedvezményezett elérhetőségei: |
2011 Budakalász, Petőfi tér 1.
|
|
|
Projekt címe: |
Budakalász Önkormányzat polgármesteri hivatalának komplex szervezetfejlesztése |
|
|
Projektazonosító száma: |
|
ÁROP-3.A.1/A-2008-0054 |
|
Projekt összköltsége: |
|
19.562.429,- |
|
Elnyert támogatás: |
|
17.997.434,- |
|
Támogató: |
|
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
|
Támogató elérhetősége: |
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.
|
|
|
Közreműködő szervezet: |
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
|
|
|
Közreműködő szervezet elérhetőségei: |
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
|
|
|
|
|
|
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A projekt során keletkezett dokumentumok:
-
Előterjesztés szerv.fejl. pályázaton való indulásra /data/cms660856/Eloterjesztes_szerv.fejl._palyazaton_valo_indulasra.pdf application/pdf 32 1315985362676 Előterjesztés az indulásról -
Határozat szerv.fejl. pályázaton való indulásról /data/cms660857/Hatarozat_szerv.fejl._palyazaton_valo_indulasrol.pdf application/pdf 22 1315985362895 Határozat az indulásról -
Határozat szerv.fejl. közbeszerzés lezárása /data/cms660858/Hatarozat_szerv.fejl._kozbeszerzes_lezarasa.pdf application/pdf 25 1315985363117 Határozat a közbeszerzési eljárás lezárásáról -
Helyzetfeltáró tanulmány a hivatal működéséről I /data/cms660884/Helyzetfeltaro_tanulmany_a_hivatal_mukodeserol_I.pdf application/pdf 1062 1316077570661 Helyzetfeltáró tanulmány a hivatal működéséről I. Helyzetfeltáró tanulmány a hivatal működéséről II /data/cms660885/Helyzetfeltaro_tanulmany_a_hivatal_mukodeserol_II.pdf application/pdf 945 1316077570401 Helyzetfeltáró tanulmány a hivatal működéséről II. -
Vezetés irányítási rendszer működése tanulmány /data/cms660878/Vezetes_iranyitasi_rendszer_mukodese_tanulmany.pdf application/pdf 180 1316004074161 A vezetési-irányítási rendszer működése a kérdőíves adatok feldolgozása alapján -
Képzések-tanmenet projektmendzsment /data/cms660859/Kepzesek_tanmenet_projektmendzsment.pdf application/pdf 29 1315985363590 Képzések-Projektmenedzsment tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet együttműködés fejlesztése /data/cms660868/Kepzesek_tanmenet_egyuttmukodes_fejlesztese.pdf application/pdf 33 1315985361551 Képzések-Együttműködés fejlesztése tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet kommunikáció /data/cms660862/Kepzesek_tanmenet_kommunikacio.pdf application/pdf 34 1315985364246 Képzések-Kommunikáció tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet partnerség építés /data/cms660864/Kepzesek_tanmenet_partnerseg_epites.pdf application/pdf 32 1315985362187 Képzések-Partnerség építés tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet konfliktuskezelés /data/cms660863/Kepzesek_tanmenet_konfliktuskezeles.pdf application/pdf 30 1315985364465 Képzések-Konfliktuskezelés tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet szervezetfejlesztés /data/cms660865/Kepzesek_tanmenet_szervezetfejlesztes.pdf application/pdf 35 1315985362455 Képzések-Szervezetfejlesztés tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet ügyfélszolgálat /data/cms660866/Kepzesek_tanmenet_ugyfelszolgalat.pdf application/pdf 36 1315985361769 Képzések-Ügyfélszolgálat tréning tanmenet -
Képzések-tanmenet vezetői hatékonyság fejlesztés /data/cms660867/Kepzesek_tanmenet_vezetoi_hatekonysag_fejlesztes.pdf application/pdf 35 1315985361983 Képzések-Vezetői hatékonyság fejlesztése tréning tanmenet - Szoftvervásárlás: Saldo Creator Budge:
http://www.saldo.hu/aloldal/informatika http://www.saldo.hu/aloldal/informatika 2011 9 13 3 16 13 0 false 1 false http://www.saldo.hu/aloldal/informatika - Szoftvervásárlás: MikroVoks rendszer:
http://www.globomax.hu/globomax/szavazo_rendszer.jsp http://www.globomax.hu/globomax/szavazo_rendszer.jsp 2011 9 13 3 16 13 0 false 1 false http://www.globomax.hu/globomax/szavazo_rendszer.jsp -
Fenntarthatósági Terv /data/cms660861/Fenntarthatosagi_Terv.pdf application/pdf 365 1315985364034 A környezeti fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása: Budakalász Város Önkormányzatának Környezeti Fenntarthatósági Programja -
Bevont partnerek száma /data/cms660860/Bevont_partnerek_szama.pdf application/pdf 76 1315985363808 Számszerűsíthető eredmények: A projektbe bevont partnerek száma -
Szervfejlesztes_album /data/cms660883/Szervfejlesztes_album.pdf application/pdf 6479 1316077570988 Fotóalbum -
Budakalász Önkormányzat polgármesteri hivatalának komplex szervezetfejlesztése (videó) videok/arop-palyazat-video.html TV felvétel
AROP /data/cms660836/arop.png 528 747 - AROP /data/7403621/tn_arop.png 40 56 thumbnail: -
.











A bal oldali menüpontok közül választva, helyi, állás, valamint nyertes Eu-s
pályázatainkról tájékozódhat. 














