Dunakanyar-Pilis kistérség oldalai
Térkép
KKAMK Logo
ÁROP
Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület
KJK
Budakalász értékei
kalaszisportcsarnok
bsc_club_tagsagi
VÁLASZTÁS 2010
Pályázatok / Eu pályázatok
2009.09.02. szerda 10:21

EUBudakalász Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának egyik kiemelt feladata a településkép javítása, a közszolgáltatások fejlesztése, valamint az Önkormányzat egyéb feladatainak ellátásához szükséges anyagi források pályázati lehetőségek bevonásával történő bővítése.

 

Ennek első lépése a pályázatok figyelése és folyamatos rendszerezése, értékelése, újabb pályázati lehetőségek felkutatása, az önkormányzatnak megfelelő pályázaton való elinduláshoz az anyagok kidolgozása. Elsősorban az Internet adta lehetőségek kihasználása, valamint pályázatíró cégek felhívása révén szerzünk tudomást az aktuális pályázati lehetőségekről, és a kiírókkal való konzultációk révén törekszünk előre értesülni a később kiírandó pályázati jogcímekről is, hiszen a beadási határidők általában rövidek, és a pályázat beadásához engedélyes tervek, koncepciók szükségesek.

 


A pályázatfigyelés többek között az alábbi honlapok folyamatos figyelése révén történik:
 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség,    
 Pályázatfigyelő honlap = www.pafi.hu,        
 Nemzeti Kulturális Alap,
 Magyar Gazdaságfejlesztési Központ,
 Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium,        
 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium,
 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium,
 Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ,        
 Egészségügyi Minisztérium,
 Norvég Civil Alap,
 Nemzeti Civil Alap,
 Szociális és Munkaügyi Minisztérium,
 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány,


Kategóriák:
Tófutás 2012
Juniális
KIK PIKNIK - A Kalászi Ifjúsági Klub Óriás számháborúja
Budakalászi Hírmondó
facebook
Lővéte kicsi
kahl kicsi 2
ada
Testvérkapcsolatok Egyesülete
Üzenet a szerkesztőknek
Belépés
Név:Jelszó: