Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. július 20. szombat | Illés napja

Hírek

 

100 éves a Szövőgyár: az államosítás utáni időkről Gaján Vilmossal beszélgettünk

2023. március 15.

Az államosítás utáni időkről Gaján Vilmossal beszélgettünk, aki 1957-től a privatizációig a gyár dolgozója volt.

1969. december 6.: 32 lakás ünnepélyes átadásakor Gaján Vilmos a televíziónak nyilatkozik

Gaján Vilmos 1957 nyarán, érettségi után a Váci Gépipari Technikumból gyakornokként került a gyárba. Négy részlegen, a szövödében, a kikészítőben, a karbantartóműhelyben és a kazánházban egyaránt negyedévet töltött el. A gyakornoki év után a karbantartó részleg műszaki irodájába került, majd 1960-tól gépkocsi előadó lett. 1970-től a szállítási csoport osztályvezetőjének léptették elő. Az ötvenes években 1500-2000 fő körül mozgott a gyár dolgozóinak létszáma. A nyolcvanas évekbeli folyamatos leépítés hatására a rendszerváltást követő felszámoláskor már csak 400 dolgozó maradt a szövőgyárban. Honti László, felszámolás alatti vezérigazgató szerint négyszázból csak kétszázharminchatan dolgoztak a termelésben, a többiek pénzügyi és könyvelési munkát végeztek (forrás: MAI NAP, 1991. 03. 12.).

Budakalász, 1958. április 18. Nebranek Lászlóné Textima NDK gyártmányú gyorsfelvetőgépen dolgozik a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi üzemében. A korszerű gépeknek köszönhetően a gyárban 1962-ben 800 ezer négyzetméter textilanyaggal gyártottak többet, mint 1961-ben. A termékek jelentős részét a népi demokratikus és nyugati országokba exportálják. MTI Fotó: Bereth Ferenc

1946-ban a közel 1000 német nemzetiségű kitelepített kalászi polgár helyére az állam zömében az Alföld elmaradottabb részeiről, többségében a mezőgazdaságban dolgozókat telepített be a faluba. Az alacsonyan képzett munkaerő legnagyobb részben a gyárban helyezkedett el. A korai időszakban a gyári dolgozók közel harmada volt kalászi, a munkásszálló viszont csak 70-es évek végén épült fel és a Kubából érkezett textilipari gyakornokok otthona lett (a kubai lányokról történetét külön cikkben dolgozzuk fel).

A dolgozók lakhatási problémái úgy oldódtak meg, hogy a kitelepített német nemzetiségű kalásziak házaiba települt új lakók gyakran házrészeket adtak bérbe. A gyári dolgozók házépítési programja 1964-ben indult el, az 1970-es évek közepére közel 150 lakóház épült fel. A gyár munkaerőigénye komoly lakhatási problémát idézett elő a faluban. 1930-ban még csak háromezer ember lakott Kalászon. Tíz év alatt ez a szám bő hatszáz fővel emelkedett, ami arányaiban hatalmas változást jelentett, majd ezt követően átlagosan évtizedenként ezer fővel növekedett a falu lakossága. A nyolcvanas években már érezhető volt a gyár hanyatlása, a település népessége 1980. és 1990. között stagnált. A stagnálás egyik magyarázó oka a szövőgyár fokozatos leépítése lehetett.

Budapest, 1982. április 7. Munkásnő dolgozik a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat (Buda-Flax) szövödéjében, egy SZTB-2-216 típusú szovjet gyártmányú szövőgépen. MTI Fotó: Varga László

Az 1950-es években a gyárnak nagy szüksége volt a segédmunkára. Heti 20-25 vagon fonál, segédáru, szén érkezett a leágazó ipari vágányon. Pakurát, azaz az erősen környezetszennyező kénes fűtőolajat csak a 70-es évektől használtak. Az első motoros targoncát a 60-as években vásárolták, addig kézi erővel mozgatták a fűtőanyagotól kezdve a segédanyagokat (például csavar és egyéb vasáru), de a gyártelepen képződött hulladék elszállításában is kézierőre volt szükség. A hatvanas években már magasabb volt a gyárban fizikai dolgozók presztízse is, így kívülről, a TSZ-ből kellett munkaerőt szerezni a büdös konyhai hulladék és a hulladékfonál felhalmozott kupacának elszállítására, amit a Ciklámen utca felőli kapun keresztül – aminek a befalazott helye a mai napig felismerhető a kerítés falán – lovaskocsin hordták ki a gyárból, az akkor még földút Csapás utcán át.

Budapest, 1982. április 7. A Textima felvetőgépeken készíti elő a lánchengert egy munkásnő a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat (Buda-flax) szövödéjében. Önálló külkereskedelmi jogot kapott a Buda-Flax. MTI Fotó: Varga László

A termelés méreteit azzal lehet a legjobban szemléltetni, hogy készáruból naponta átlagosan öt tehergépkocsi árut szállítottak Budapestre.

A 110-120 szövőgépen dolgozó textilipari munkás vagy az anyagmozgatási-szállítási munkát végzők mellett a filmnyomó művészei, a kikészítőben dolgozók, a karbantartóműhely műszerészei és a kazánház dolgozóin át pénzügyi-adminisztrációs munkát végzők és még számos munkakört betöltő dolgozók nem csak pénzbeli juttatásban részesültek. A megbecsültség kifejezésén túl a három műszak teljesítéséhez is szükség volt óvodára, bölcsődére, üzemorvoson kívüli egészségügyi ellátásra (nőgyógyász, fogorvos), munkásszállóra. A könyvtár, a kultúrház vagy a színes sportélet arról tanúskodott, hogy a gyár a dolgozói viszonylagos jólétéről igyekezett gondoskodni. Magas minőségű teniszpályák, csónakház, támogatott focicsapat, akadálypálya vagy a Ciklámen utcán található három házsor helyén lévő lőtér mind a budakalászi textilipari dolgozók megbecsültségéről tanúskodott. A nyolcvanas években tapasztalható folyamatos hanyatlást a korábbi ideális körülmények után nehéz lehetett megélni.

Budapest, 1982. április 7. Hortó Györgyné szövõnõ ellenőrzi a szövőgép működését a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat (Buda-Flax) szövödéjében. MTI Fotó: Varga László

1986-ban Beck Tamás (későbbi miniszter, a gyár akkori vezérigazgatója) a Kereskedelmi Kamara elnökeként arról nyilatkozott, hogy a kalászi textilgyár termelékenysége a töredéke a nyugati textilgyárakénak. A gyár az exportját az egykori szocialista blokk országaiba szállította, a Budakalászon termelt áru a gyár modernizációjának ellenére sem tudott betörni. 1988 őszén részvénytársasággá alakult a textilgyár, de évi az 16 millió forint nyereséget csak az éves, 50 miliós állami támogatás mellett sikerült kimutatni, tehát erősen veszteséges volt, 1991-re 240 milliós adáságállományt halmozódott fel (MAI NAP, 1991. 03.) Gaján Vilmos, a szállítási osztály vezetője szerint a szovjet exportot sokszor nem fizették ki, de az is előfordult, hogy a vasúti kocsit sem küldték vissza.

Budakalász, 1985. január 24. A BUDA-FLAX budakalászi szövőgyárának szerelője csehszlovák kollégájával állítja be a nyugat-német licensz alapján Csehszlovákiában gyártott kettőssodró cérnázógépet. A gyárban 3 darab gépet helyeznek üzembe, ezzel 6 korszerű pamutfonalcérnázóval évente mintegy 500 tonna cérna készül. Ez a mennyiség a budakalászi gyár teljes cérnafelhasználásának a felét fedezi, így lényegesen sikerült csökkenteni az eddigi bércérnázás költségeit. MTI Fotó: Varga László

A hanyatlás időszakában létrejött a Kalászi Textilesek Érdekvédelmi Tanácsa. Gaján Vilmos szerint a dolgozókat az utolsó pillanatokig hitegették; amikor már érezni lehetett a közelgő bezárást, a vezetőség azt az információt hintette el, hogy az alkalmazottak a csillaghegyi textilgyárban folytathatják a munkát. Gaján Vilmos szerint a csillaghegyi ötlet egy rossz tréfa volt, azzal a hasonlattal élt, hogy a süllyedő Titanicot akarták a váci révhez kapcsolni. Emlékei szerint a vezetőség elkezdte saját részre „betárazni” az árut. A felszámolással különböző szervezeteket bíztak meg, a felszámolóbiztosok gyorsan váltották egymást és a folyamat követhetetlenné vált. A dolgozók nem tudták, hogy milyen összegek ellenében és hová kerül a textilgyár vagyona, utólag készpénzes kifizetések hírei is szárnyra keltek. Szerencsére volt, ami megmenekült az enyészet elől, az értékesebb árukat magánkisiparosok kezdték gyártani, így a filmnyomás kiszerveződött a gyárból.

Az Kalászi Textilesek Érdekvédelmi Tanácsát és létrehozóját, Gaján Vilmost sem értesítették a bezárásról, de ekkor már közelgett a szállítási osztályvezető utolsó napja a gyárban, amikor egy biztonsági kolléga kikísérté őt a gyártelepről. Az érdekvédelmi szervezetet arról sem értesítették, hogy a megmaradt gyártelepet az Önkormányzat felvásárolta.

Urbán Ákos

A szöveg megjelent a Budakalászi Hírmondó márciusi számában.