15 éves a Kevélyhegyi Tanösvény
2023. október 18.
A 10 kilométer hosszú Kevélyhegyi Tanösvény 2008-ban készült el, az útvonalon a környék legfontosabb kultúrtörténeti és természeti értékeivel ismerkedhetünk meg.
A tanösvény első állomása a Szent Vendel emlékmű. Szent Vendel a pásztorok védőszentje és emléknapja október 20-ra esik. Az emlékmű felhívja az arra járó figyelmét, hogy az elmúlt században mennyire fontosak voltak az állatok az itt élők számára. Innen a Vendel-hegyen kialakított Kálváriához vezet az út, majd a kék jelzésen a Teve-sziklához érkezünk, ahol az érdekes sziklaalakzatok kialakulásával ismerkedhetünk meg. A völgy mélyén megtekinthetjük az „Egri várat”, majd elindulhatunk meghódítani a Nagy-Kevélyt.
Utunk során változatos növényvilággal találkozhatunk, a völgy cserjése után a Magas-erdő cseres-tölgyesén keresztül kapaszkodunk fel a hegyoldalba. A Szódás-barlang szomszédságában lévő kopár dolomitsziklákon ismét más növénytársulással, a nagy fajgazdagságú dolomit sziklagyepek jellemző fajaival találkozhatunk.
100 méterrel feljebb gyönyörű Dachsteini mészkőfeltárást tanulmányozhatunk. Egy rövid kevélynyergi pihenő után érdemes kis kitérőt tenni a Kis-Kevély északi oldalában megbúvó Mackó-barlanghoz, majd a nyeregre visszatérve indulhatunk a tanösvény legmagasabb pontjára. A Nagy-Kevély 534 m-es csúcsáról gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. Megcsodálhatjuk a Dunát, a Budai-hegység és a Pilis legjelentősebb csúcsait. Utunk Kelet felé az Ezüst-kevély gerincén folytatódik, ahol a molyhos-tölgyes karszt bokorerdőt száraz kocsánytalan tölgyes váltja fel.
Az Ezüst-hegy csúcsán kisebb Hárshegyi Homokkő bányák feltárásait láthatjuk. Egy gyönyörű cseres-tölgyesen keresztül érkezünk tanösvényünk utolsó állomására, az Ezüsthegyi-bányába.
A tanösvény 10. állomásánál, a bánya bejáratánál álló határkő 200 éve jelzi Kaláz, Üröm és Borosjenő kapcsolatát, a három település összefonódását. A tanösvény nagy része az 1997-ben alapított Duna-Ipoly Nemzeti Park területén halad keresztül, fokozottan óvjuk a természet értékeit!
Forrás: kirandulastippek.hu
Fotó: Tóth Judit