1956 – budakalászi forradalmárok és Maléter katonák

2021. október 23.

A hatvanöt évvel ezelőtti forradalom- és szabadságharcnak kalászi és szentistvántelepi lakosok is aktív részesei voltak. Városunknak két hősi halottja van: Tolonits Gyula a Parlament előtti sortűz áldozata lett, a nemzetőrként szolgáló Téglási András életének pedig egy szovjet tank vetett véget. A teljesség igénye nélkül ismerjék meg néhány budakalászi ’56-os történetét.

1956. október 23-án Dr. Kulin Sándor, városunk későbbi polgármestere negyedéves orvostanhallgató volt. Délelőtti előadásukat két fiatal érkezése szakította félbe: egyikük a Műegyetemről, másikuk a Zrínyi Katonai Főiskoláról jött, és kérte a medikusokat, csatlakozzanak csendes felvonulásukhoz, amivel a szovjet elnyomástól szenvedő lengyel nép iránti szolidaritásukat és a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) tizenhat pontos követelését kívánták nyomatékosítani; többek között a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. Bár az egyetem vezetősége és a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (ifjúsági tömegszervezet volt az 1950-es évek első felében röviden DISZ – szerk.) ezt nem támogatta. Az orvostanhallgatók negyed háromkor kinyitották az egyetem rájuk zárt kapuját, és csatlakoztak a tüntetéshez.

Tüntetés október 23-án / Fortepan, Faragó György

Kulin Sándor Visszapillantó című könyvében érzékletesen ír az ’56-os forradalom kitöréséről: „A Margit hídon akkora a tömeg, hogy mozdulni is alig lehet. A Bem teret meg sem tudjuk közelíteni… Elterjed a hír: mindenki a parlament elé! A Kossuth tér és környéke tömve emberekkel. Már nem csak a diákság…. A naplemente alkonyatba vált, de a tömeg nem mozdul. Kitartó követelés: Nagy Imrét akarjuk hallani… Közben a Földművelési Minisztérium felől terjedő hangzavar, rémisztő hírek terjednek: a rádiónál lövik a tüntetőket.” Miután az egyetemisták követeléseit egy útba eső nyomdában társaival együtt sokszorosíttatta, és látta amint nyitott teherautókban fegyveres munkások száguldanak az Astoria felé, a Bem laktanya raktárainál segített lőszerrel és fegyverekkel megpakolni néhány teherautót, majd a hajnali első HÉV-vel hazajött Szentistvántelepre.

Felvonulók október 23-án/ Fortepan, Faragó György

Október 24-e ködös, nyirkos reggelén Budakalászon is mindenki arról beszélt, amit a rádióban hallott, a községben vagy Budapesten tapasztalt. A budakalászi Lenfonó- és Szövőgyárban az egyik ifjúsági vezető javaslatára, aki a Petőfi Kör tagjaként vett részt az eseményekben, megalakították a forradalmi munkástanácsot, amelybe Kurdics Sándor sportolót is beválasztották. A textilgyár munkástanácsa a gyári gazdasági vezetőkkel együttműködve azon munkálkodott, hogy az üzem termelése zavartalan legyen a forradalom alatt. Feladatuk volt a bölcsőde, az óvoda és a gyári konyha zavartalan működésének biztosítása is.

Október 24-én Ilyés László, tizenkilenc éves budakalászi gépész Budapestre tartott, de a Nyugati Pályaudvarnál tovább nem jutott. Mivel már lőttek a városban, többedmagával hazaindult Budakalászra. A Tanácsházán azonban már várták a hazatérő kalásziakat, és ellenforradalmárokként vitték őket az ávósok teherautón Szentendrére, a volt szovjet laktanyába. Két nap múlva édesapja közbenjárásának köszönhetően kiszabadult, de aláírattattak vele egy papírt, hogy többé nem teszi be a lábát Budapestre.

Tolonits Gyula bádogos, a budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom toronykeresztjének készítője, aki Makk Ferenc plébános segítőként is tevékenykedett, aznap dalt tanított a ministráns gyermekeknek: „Jézuska, Jézuska, figyelj most reám! Kis szívem, hű szívem szeret igazán.” Másnap, október 25-én részt vett a Kossuth Lajos téri tüntetésen, ami később „véres csütörtök” néven vált ismertté a történelemben, hiszen máig tisztázatlan körülmények között magyar karhatalmi és szovjet katonai alakulatok tüzet nyitottak a Parlament előtt békésen gyülekező tömegre. Tolonits Gyulának egy géppuskasorozat szelte ketté a mellét. November 3-án Makk Ferenc atya temette el „a község impozáns részvéte és szeretete mellett” – tudjuk meg a Historia Domus 1956-os feljegyzéséből.

A forradalom kitörését követően rögtönzött gyűlést tartottak a kalászi Tanácsházán, amin Makk Ferenc plébános atyát is felszólalásra kérték. Okos és mérsékelt beszéde, amiben elismerte, hogy voltak bűnök, de ez nem lehet ok hasonló önkényes bűnök elkövetésére, hatással volt a forradalom budakalászi eseményeire. Itt nem történt önbíráskodás, mindent a megalakuló törvényes szervezetek – forradalmi bizottságok, forradalmi üzemi tanácsok – irányítottak.

Október 25-én a rádióban felhívás hangzott el: jelentkezzenek az orvosok és medikusok a kórházakba. Kulin Sándor biciklivel indult a fővárosba, hiszen ekkor már leállt a tömegközlekedés. Szülei a híreket hallva aggódtak, de nem tartották vissza. „A Sportkórház tornatermében alakítottak ki egy ideiglenes szükség kortermet, ahol könnyebb sérülteket, esetleg műtét utáni lábadozókat kell ellátni… A naponkénti hazautazás természetesen nem oldható meg, ezért az éjszakákat is ott töltöm – emlékezik a Visszapillantó-ban. Október 29. vagy 30. Harci szünet, de az Üllői út és a körút kereszteződés, a Corvin-köz környéke nemcsak, hogy nem biztonságos, de a közlekedés fizikailag sem lehetséges a rengeteg kiégett tank és egyéb harci jármű és roncs villamos miatt.

Biciklisták / Fortepan dr. Ádám György

A Petőfi hídon a Tűzoltó utcáig megyünk…. tervünkre engedélyt csak a laktanya parancsnoka adhat, aki két nap óta a HM-ből azzal a céllal ideküldött Maléter Pál ezredes, hogy a sokadik fegyverletételi felszólításnak érvényt szerezzen, és a Corvin közieket „hatástalanítsa”… beléptünkkor éppen telefonál. Izgatott szóváltás a HM-mel, kihangosítva. Maléter: „Ezredes bajtárs, a felkelőket nem szerelem le, nem fogom el, hanem velük együtt, közösen járőrözve biztosítjuk a nyugalmat.”

Kilián laktanya / Fortepan Comet Dhoto AG Jack Metzger

Október 31-én a Maléter Pál vezette Kilián-laktanyán Nagy Imre jóváhagyásával megalakult a Nemzetőrség, amely a honvédség, a rendőrség és a civil ellenállók csoportjait hangolta össze egységes parancsnoki vezetés alatt a szovjet megszállók elleni küzdelemben. Ilyés László, aki a tilalom ellenére október 26-a és 30-a között részt vett az Üllői úti harcokban, Budakalászra hazatérve november 1-én beállt a nemzetőrök közé. Kalászon 25-30 karszalagos nemzetőr vigyázta a rendet: katonák, rendőrök, civilek vegyesen, akik ezalatt a munkahelyükről kapták a fizetésüket. Este hattól hajnal hatig kijárási tilalom volt a községben, de a nemzetőrök éjjel-nappal járőröztek. Budakalászon két ütegállás volt nyolc-nyolc ágyúval, az egyik az Omszk-tó mellett, a másik az Ürömi úton. Miután november 3-án szétszéledt a honvédség, az ütegállásokat is a nemzetőrök foglalták el, de az ágyuk használhatatlanok voltak, nem volt bennük ütőszeg. Kulinéknál október végén drámai volt a hangulat. Két forradalmár fiuk, Sándor és Imre napokig nem jött haza Budapestről, semmit sem tudtak róluk. Édesapjuk régi barátja, meg is látogatta a családot, hogy kondoleáljon és gratuláljon, amiért két fiút is adtak a hazának.

A forradalom idején Kalászon nem volt tanítás, a tanári kar egy emberként állt a forradalom mellett. Amikor 24-én bementek a diákok az iskolába, bejelentették nekik, hogy megszűnik a kötelező orosz tanítás. Az itthon maradó nyolcadikos Kulin Ferenc barátaival azt tervezte, hogy ásóval, csákánnyal, lapáttal felbontja a macskaköves Szentendrei utat, hogy a szovjet katonák a szentendrei laktanyáról ne tudjanak bemenni Budapestre. Akciójukból nem lett semmi, mert a szülők megakadályozták, de ez is jól mutatja a Budakalászon forrongó hangulatot. A forradalmi reményeket és heroikus napokat a november 4-i szovjet katonai invázió döntötte porba. Kalászon novemberben még aktív volt a nemzetőrség. Téglási András műszaki tiszti iskolai növendék két másik Szentendrén tanuló bajtársával november 10-én Berdón járőrözött. Egy Üröm felől érkező szovjet harckocsi tüzet nyitott és eltalálta a huszonkét éves nemzetőrt, aki azonnal meghalt. December elején a szentendrei rendőrség leszerelte a kalászi nemzetőröket: elvették a fegyverüket, igazolványukat. Ilyés Lászlót a börtöntől egy katonai behívó mentette meg, de egész életét végigkísérte egy fekete dosszié, ami mindig előkerült, amikor új állásra pályázott. Kulin Sándornak a forradalom után bujkálnia kellett, amíg 1957 tavaszán amnesztiát nem kapott, de hiába hívták fővárosi kórházakba, diplomaszerzése után csak vidéken tudott elhelyezkedni. Kurdics Sándort nyolchónapos kislánya mellől vitték el 1957 egyik éjjelén, majd az államrend megdöntésére való szervezkedés vádjával ítéltek szabadságvesztésre. Később sem kapott végzettségének megfelelő állást, hiszen „pettyes volt”. Így nevezték az ’56-os forradalomban érintetteket. Ma mindannyian Budakalász díszpolgárai, a Klenity egyik utcája pedig Téglási András nevét viseli.

Földy-Molnár Lilla