11 °C

Budakalász

2019. április 24. szerda , György napja

Hírek

 

23 év után búcsúzik főépítészi posztjától Turi Attila

2019. február 01.

„Nincsenek igazán kis dolgok: egy útszéli kereszt a település elején, egy beköszönő tábla, kút a János utcában vagy egy krumplitárolónak használt Úrnapi kápolna megmentése ugyanolyan fontos a léleknek, a helyidentitás éltetésének, mint egy üzemépület, lakóház együttes vagy középület vagy a városháza felújítása. Nem ér semmit a szép város, az éltető hagyomány, a csinos ház, ha nincs benne élő közösség.”

Turi Attila főépítész 1996 óta egy kis megszakítással településünk főépítésze. Ez idő alatt jelentős energiabefektetéssel sikerült a település hagyományos, egységes képét megőrizni, az épületek Budakalászra jellemző megjelenését kialakítani annak ellenére, hogy a közelmúlt építési kultúrája, az épített környezettel kapcsolatos közízlés nem kedvezett e folyamatnak.

Turi Attila óriási elhivatottságának, szakmai tapasztalatának, felkészültségének és szellemiségének köszönhető Budakalász mai kisvárosi, hagyományokat tisztelő, ugyanakkor az újat az ideillőt befogadó képe.

Főépítész úr most több évtizedes működése után kérelmezte tisztsége alóli felmentését. Javaslata alapján a főépítészi feladatokat a későbbiekben kollégája Kassai – Szoó Dominika építész, a Polgármesteri Hivatal korábbi munkatársa tölti be.

Elköszönő levelében az elmúlt két évtizedek munkáját foglalja össze:

Tisztelt Polgármester Úr!

 

Több, mint két évtizede tisztelt meg Budakalász Képviselő Testülete, amikor rám bízta a falu főépítészi feladatait, tapasztalva a Faluház közönség sikerét és értékelve az építés alatt kifejtett erőfeszítésemet. 1996-ban még jóval kevesebb településnek -s még kevesebb falunak- volt olyan vezetése, akik fontosnak tartották a település karakterének megtartását, helyreállítását, az agglomerációban kikerülhetetlen épített környezeti változások kulturált mederbe terelését. A megtisztelő felkérést egy feltétellel vállaltam: ha tervezhetek Budakalászon és több műfajban megmutathatom miként gondolom a település fejlesztését, arculatát, karakterét alakítani. Makovecz Imre tanítványként és közeli munkatársaként nem is gondolhattam ezt másképp, mint a megmaradt -sokszor csak torzókban átsejlő- értékek újra élesztésével, óvatos átértelmezésével. Olyan épületekkel, közterületekkel, melyeket az arra sétáló természetesnek, magától érthetőnek érzékel, egy százéves folyamat organikus részeként fog fel, ugyanakkor megállva, tüzetesebben megvizsgálva érzékeli annak mai voltát. Helyes -a helyből fakadó, a Genius Loci kisugárzását hirdető- és korszerű -azaz a mai kornak, igénynek, technológiának- megfelelő, teremtő alázattal készült művekkel kívántam példát mutatni mind a település polgárainak, mind az építész szakmának.

A húsz év alatt ebben nem alkudtam, ugyanakkor számos kompromisszumot kötöttem annak érdekében, hogy mind az építtető Gazda -legyen az család, vállalkozó, vagy maga az Önkormányzat- minőségben, maradandót alkotva el tudja készíteni beruházását és a település közössége is természetes elemnek ítélje az alkotást. Kis dolgokkal kezdtem -s nem egyedül, mindig egy lelkes csoport tagjaként- mert meggyőződésem volt, s ma is az, hogy nincsenek igazán kis dolgok: egy útszéli kereszt a település elején, egy beköszönő tábla, kút a János utcában vagy egy krumplitárolónak használt Úrnapi kápolna megmentése ugyanolyan fontos a léleknek, a helyidentitás éltetésének, mint egy üzemépület, lakóház együttes vagy középület vagy a városháza felújítása.

Egy kicsiny hely, ahol megnyilvánul a rend, a kultúra, s mely mellett elhaladva vagy netán megállva emelkedik a szem horizontja, tágul a mellkas, s a szellem friss levegő szökik a tüdőbe. Most már elárulhatom: ez volt a lényeg, a kimondhatatlan érzés, az otthonosság hangulata -s nem a házak vagy területek. Azok „csak” eszközök, a millió szó, akarat, energiaráfordítás mellett az egész a közösségépítésért volt, mert nem ér semmit a szép város, az éltető hagyomány, a csinos ház, ha nincs benne élő közösség. Ezért készültek példát mutató szándékkal a lakhatás különböző vállfajait megmutató beépítések, épületek -társasház a Szentendrei úton, sorház a Mályva utcában, „városi” házak a tóparton és számos családi ház- hogy a látható, tapintható valóság legyen a mérték. Jó vagy rossz, ennek eldöntése a közösség dolga: kaptam érte hideget és meleget, de ez így természetes.

Sokakkal dolgoztam együtt, s oldottunk meg közös akarattal, jól szervezett munkával, a belátható jobb jövő egy fix pontjára szegezve tekintetünket megoldhatatlannak tűnő feladatokat, s megtapasztalhattuk, hogy ahol kevés a gondolat vagy akarat a partnereknél részéről, ott nekünk kell azt szelíden pótolni, hogy ne sértsük meg önérzetüket.

Lehetetlennek tűnt, hogy egy multi kereskedelmi cég helyi kővel borítsa fémdoboza bejáratát, hogy előnevelt és igényes növényzettel, fenntartható öntözőrendszerrel telepítse környezetét, hogy egy gyorsforgalmi út primitív gerenda hídja kapuzat legyen, hogy egy kis, elhanyagolt utca a lakók közös akaratával újuljon meg, s ott legyen pad, szemetes, fa és virág, ahová szeretnék. Ezt ma tudományosan közösségi tervezésnek hívják, akkor mi egyszerűen csak csináltuk, mert így tartottuk helyesnek. Lehetetlennek tűntek ezek, de még is lehetségessé váltak. S mert a valóság a legjobb példa követőkre talált. Értékfelismerésből, vagy mert ez a módi: mindegy, de kezdtek normális, a föld színeit mutató családi otthonok épülni, rendes, a szimmetria főrendszeréből kiinduló, a Kárpát medencei archetípust tükröző házak épülni, melyek felül nehezek (vörös cserép) és alul könnyűek (világos színűek) voltak. Kialakult egy közmegegyezés, melyben a feltűnő dolgokat a közösség is illetlenségnek élte meg, s ez az élő közösség egyik ismérve.

Húszon egykét év alatt sokat változott a világ, s benne Budakalász. Faluból város lett, megtartva karakterét és fejlesztésre váró hiányait is. Ezidőben -egy egyenletes és irányított gyarapodással- lakossága megduplázódott, elsősorban a fővárosból kiköltözők révén, köszönhetően a rendezett környezetnek is. Megváltozott az emberek, közösségek egymáshoz való viszonya, a személyes találkozásokról áttevődött egy virtuális térbe, s a személyes találkozások is virtuális színezetet kaptak. A fél évszázada gazdálkodó faluból peremváros lett, ambivalens elvárásokkal és egészséges tettvággyal, természetszeretet és frusztráció elegyével fűszerezve.

Húszon egykét évvel ezelőtt a példamutatáson, a kultúra tiszteletén alapuló főépítészi rendszer volt célravezető. Nagytiszteletű zsűri doyenekkel, példamutató épületekkel. Ma a tágabb értelmű, a virtuális térben -is- jelenlévő kapcsolattartás a domináns, a polgárok az információrobbanás korában igénylik a beletekintést, bevonást- függetlenül annak értelmétől. Ez nem rossz vagy jó, egyszerűen ilyen a társadalmi környezet, ilyenné vált a Világ, vagy ilyenné tettük közösen. Ehhez a feladathoz másfajta képességek kellenek, mint amivel én rendelkezem, más hozzáállás szükséges: nem elég a példamutatás adta tekintély, az állandó megszólítás, kommunikáció szükséges. Erre én nem vagyok alkalmas, illetve pontosabban: van, aki ezt nálam sokkal jobban képes csinálni, nem lenne helyénvaló elvenni a lehetőséget a várostól, hogy kiterjessze kapcsolatát az épített környezet alakítás területén.

A közösségi környezetalakítás az elmúlt évtizedekben is sok ember összehangolt munkája volt, s kell lennie a jövőben is. A számos kiváló ember közül kivel együttműködtem Budakalászon, mellőzve a felsorolást-elkerülve azt, hogy akit netán kihagynék megsértem- egy személyt hadd említsek meg: ő Kassai – Szoó Dominika, egykor tanítványom, majd munkatársam, ma szellemi társam egy önként vállalt küldetésben: sajátos történelmünk s a nagyvilág impulzusaitól erodált Szülőföldünk fényének visszaállításában és éltetésében. Sok dolgot vittünk végbe közösen, mostanság a TAK és térségi arculati kézikönyvek-jelenleg is folyó pilisi munkáját.

Tisztelt Polgármester Úr!

A történet, a közös út íve a Faluháztól a város Pro Architectúra díjig húzódik és sok munkát, eredményt foglal magába. Engedje meg, hogy átadjam a főépítészi feladatokat elkötelezett kollégámnak, Kassai – Szoó Dominikának, akit a továbbiakban is -mint tanácsadó, a tervtanács tagja- segíteni kívánok, szolgálva a továbbiakban is Budakalász közösségét építészeti és társadalmi szerepvállalásomból eredő munkámmal. Kérem fogadja bizalmába!

Turi Attila

Ybl díjas építész

Magyar Művészeti Akadémia Építőművész tagozatvezetője

Magyar Építész Kamara alelnöke

Főépítészi Kollégium Elnökségi tagja

Pest megyei Építész Kamara Elnökségi tagja

Budakalász, 2018. december 12.

(a fotókon főépítész úr budakalászi tervezői munkái láthatók: a Botanikus Kert épülete, a Tanító utcai társasház és a Kós Károly Művelődési Ház)