Interjú Rogán László polgármesterrel
2018. október 11.
Felpörgetett őszi üzemmódban a város
A Testületi ülésen 15 témában is döntöttek a képviselők. Halad emellett az év legnagyobb beruházása a Gerinc utca építése, húsz éves testvérvárosi évfordulót ünnepelt a város és rengeteg közösségépítő rendezvényen vehetnek részt a városlakók ebben a hónapban.
A Képviselő-testületi ülésen megtudtuk, hogy ovi-foci pálya épülhet a Szalonka utcai óvodában is.
A Nyitnikék Óvoda Szalonka utcai tagintézményével pályázott óvodai sportpálya kialakítására. A pályázati önrész mintegy 4,5 millió forint, ebből közel 4 millió forintot egy külföldi cégtől, pályázaton nyert az intézmény. A fennmaradó részt pedig az Önkormányzat biztosítja. Budakalászon először 2012-ben a Telepi Óvodában, majd 2013-ban a Nyitnikék Óvodában épült ovi-foci pálya, amit az óvodák azóta is nagy kihasználtsággal működtetnek és a gyerekek örömmel használnak. A Szalonka utcai tagintézményben létesülő pályával Budakalász minden óvodája rendelkezik majd ezzel a sportlehetőséggel.
A rászoruló fiatalokat felsőoktatási támogatásáról is határozott a Testület.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, Budakalász idén is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjprogramhoz. A program célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási részvételének támogatása. A Testületi ülésen elfogadtuk, hogy a város a 2019. évi költségvetésben összesen 800.000 Ft-tal támogatjuk a nyertes fiatalokat.
Hogy halad a Gerinc utca építése?
Az út építése nagy erőkkel zajlik, a vízelvezetés kiépítése után most úttükröt szednek és „K” szegélyt építenek az utca teljes hosszában. Reméljük az őszi jó idő sokáig kedvez majd az építésnek. A Gerinc utcával egyidőben a Berdó belterületi, zúzottköves útjait is javítjuk majd.
Óriási lépésnek tartom a Berdó fejlesztését. Az itt élők közül többen még külterületként vásároltak ezen a területen ingatlant. Azóta ez a városrész nagyon népszerűvé vált és beépítettsége jelentősen megnövekedett. A csatornázást évekkel ezelőtt határoztuk el, ami egy küzdelmes pályázati szakaszt követően valósult meg tavaly. A pályázatnak köszönhetően másfél millió forint helyett 300 ezer forintért juthattak hozzá a lakók a csatornához. Ez évben pedig a településrész fő gyűjtőútja a Gerinc utca kap szilárd burkolatot. Ennek építése 266 millió forintos költséget jelent a város számára. Tudom, hogy több évet vártak ezekre a fejlesztésekre, de ne feledjük azt sem, hogy – sok más településsel ellentétben – a lakóknak nem kellett anyagi hozzájárulást fizetni az út építéséhez. Ugyanakkor az ingatlanok értékét több százalékkal emelik ezek a fejlesztések. Gondoljunk csak bele, egy 60-100 milliós ingatlan esetében ez több millió forintot jelent!
Idén ünnepelte Budakalász Kahl am Mainnal kötött testvérvárosi kapcsolatának 20. évfordulóját. Mit jelent ez a város számára?
Németországi testvérvárosi kapcsolatunk tekint vissza a legnagyobb múltra. A kapcsolatfelvétel és a testvérvárosi szerződés aláírása óriási jelentőségű kezdeményezés volt 1998-ban. A két város között izzott a kapcsolat, nagy volt az érdeklődés a rendszerváltást követően egymás kultúrája, nézetei a városok életszínvonala iránt. A hőskorban barátságok köttettek, amit ma is szívesen idéznek fel az egykori Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesületének tagjai. Időközben az egyesület megszűnt, de a város fontosnak tartotta a kapcsolatok működtetését, ezért átvette a koordinációt. Ugyanakkor el kell mondani, hogy az együttműködés már nem tud olyan intenzív lenni, mint a húsz évvel ezelőtt. Ennek oka, hogy az információáramlás és a -hozzáférés jelentősen felgyorsult, az utazás a világlátás is elérhető az emberek többsége számára és azt is fontos megemlíteni, hogy városunk fejlettsége utolérte Kahl szintjét. Ebben a környezetben inkább a kalászi fiatalság bevonását látom a megfelelő útnak a sport és kultúra területén. Ezért is vittünk tehetséges zeneiskolás növendékeket az idei jubileumi találkozóra, akik színvonalas műsorral álltak helyt a német közönség előtt. A következő években sportolókat szeretnénk kijuttatni, a fiatalok akár egy barátságos focimeccs keretében mérhetik majd össze erejüket.
Gazdag programkínálattal kezdődött az ősz a városban, hogyan folytatódik az október?
Felpörgetett, őszi üzemmódra kapcsolt a város. Már október első hetében szinte minden napra jut programunk. Kezdünk az Idősek Világnapjával, majd a BMSE új focipályáját avatjuk, az ovis mezei futóversennyel folytatjuk, október 6-án az Aradi Vértanukról emlékezünk meg, majd szombaton a Tófutás következik. Október 23-án pedig az 1956-os forradalom hőstettére emlékezünk. Minden rendezvényünkre tisztelettel várjuk a budakalásziakat!