300 résztvevő és 2 millió forint támogatás az első budakalászi Szponzorfutáson
2022. szeptember 26.
Vasárnap rendezték meg az I. Budakalászi Szponzorfutást, a BSC 1995 szervezésében, több mint 300 fő részvételével. Ez a szponzorációs esemény Európában számtalan országban bevált formátuma az amatőr sport finanszírozásának. A cél elsősorban az anyagi források megteremtése volt: a résztvevők közös erővel segítettek abban, hogy a klub működéséhez szükséges anyagiakat előteremtsék. A BSC kézilabda-szakosztálya teljes létszámmal képviseltette magát, és nagy öröm, hogy nagyon sok hozzátartozó, szimpatizáns és mozogni, segíteni vágyó csatlakozott még hozzájuk. Az esemény igazolta az előzetes, optimista várakozásokat: támogatói felajánlásokból több mint 2 millió forintot sikerült összegyűjteni.
Lakatos Zoltán egyesületi elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki eljött az Omszk-tóhoz, és hozzátette: a támogatás mellett az is fontos eleme volt a rendezvénynek, hogy közelebb hozzák magukhoz az embereket, és lehetőséget adjanak a múlt sportolóinak, hogy találkozzanak egymással.
A hétvégi Szponzorfutás folytatása sem marad el: tavasszal újra várják majd az érdeklődőket, a mottó pedig nem változik: „legyetek a közösség részei, sportoljatok, alkossatok velünk!”