Dr. Göbl Richárd polgármester gondolatai március 15. kapcsán

2020. március 15.

Az átértékelés és az összefogás ideje ez.
A koronavírus – sok más tevékenységünk mellett – háttérbe szorította nemzeti ünnepünket is.
A március 11-én bejelentett veszélyhelyzet miatt nemcsak a március 15-i rendezvények maradtak el, hanem alapvetően más prioritások kerültek a középpontba.
Budakalászon is úgy tűnhet, kevésbé fontos most az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméinek üzenete.
Ám ennek az ellenkezője igaz: most igazán fontos és megerősítő példa eleink fegyelmezett áldozatvállalása.
Nem a széthúzás, a választások után újraébredő magán- és politikai érdekek érvényesítésének ideje ez, hanem az összefogásé.

 „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja embertársaiért.”

1848-49. szabadságharcosai életüket áldozták a magyar nép szabadságáért.

Tisztelt Honfitársaim, Hölgyek és Urak, Gyermekeink, Unokáink!

A korabeli történetíróktól ránk maradt dokumentumokból tudhatjuk, hogy 1848. március 15. szerdai napra esett. Reggel szomorú hangulatú, borongós, esős időre ébredtek a kor emberei.  Azonban ezt a rossz hangulatot délutánra boldogsággá varázsolta a nemzeti öntudatra ébredő magyarság lelkesedése.

Napjaink történései kapcsán a mi örömünk sem felhőtlen. Együtt ünnepelni szerettünk volna, ezt azonban nem tehetjük meg. Az ünnep,  ünnepi sereglés nélkül szegényes tákolmány. Illetlenség lenne azonban, ha a szabadságharc 172. évfordulóján hőseink emlékére elmaradna a főhajtás. Csak az a lehetőségem maradt,
hogy ünnepi gondolataimat a televízió segítségével osszam meg Önökkel.

A rendelkezésemre álló néhány percben 1848. március 15-e eseményeit a korabeli dokumentumokból kiragadott gondolatokkal próbálom feleleveníteni.

Petőfi Sándor így ír: „Egy Pesttől távoli megyében utaztam, s ott rohanta meg e hír szívemet, fejemet, lelkemet, idegeimet. 14-én az ellenzéki kör gyűlést tartott, indítványoztatott, hogy a 12 pont petícióképpen felnyujtassék a királynak. Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni.
Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz, s ott várjanak. Lelkesedéssel mentünk vissza a kávéházba, mely már telve volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta fel, én Nemzeti Dalomat szavaltam el. Azt határoztuk el, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Jókai ismét felolvasta a proklamációt, s a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a Nemzeti Dalt.
Most menjünk a cenzorhoz, kiáltott valaki. Cenzorhoz nem megyünk – feleltem- el egyenesen a nyomdába. Landerer nyomdája a 12 pontot, és a Nemzeti Dalt rögtön nyomni kezdte. Délután 3 órára gyűlést hirdettünk a múzeum elé. Budára kiabálták, nyittassuk meg Stancsics börtönét. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett.”

Táncsics Mihály szabadulása után így nyilatkozott: „Nevem Stancsicsról a jó hangzású Táncsicsra változtatom, részint e nagy nap emlékére, részint pedig azért, mivel nagyobbik gyermekem nevemet mindig így ejté ki.”

Petőfi Sándor így összegezte eme nevezetes nap történéseit : „Ez volt március 15-e, kezdetnek nagyszerű, dicső.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1848-49. szabadságharca a XXI. század magyarjának eleven emlék. Köztereink, épületeink őrzik az egykori hősök emlékét. Petőfi, Kossuth, Batthyány, Jókai, Táncsics, Deák, Eötvös, hogy csak a legismertebb neveket említsem.

Sokan őrzünk személyes emlékeket .

Amikor keresgélünk a családi relikviák között, ott is találunk 1848-hoz kötő szálakat. Magam is birtokolok ilyen emléket. Szülői házunk ebédlőjének falán egy szakállas úr, az üknagyapa festett arcképe emlékeztet
a szabadságharcra. A családi szóbeszéd szerint, Ő egy Kassa melletti kis városban volt kovácsmester.
A szabadságharc alatt fegyvereket készített a honvédeknek.  Azt is tudni véljük róla, hogy a szabadságharc bukását követően tagja volt annak a csoportnak, amely Kossuthot a határig elkísérte, amikor az országot elhagyni kényszerült.

Március 15-én illő, hogy névtelen hőseink előtt is fejet hajtsunk.

Az 1848-49-es szabadságharc megalapozta a modernizálódó világ egy új rendjét. A nemzet egységesen tette le voksát a szabadság eszméje mellett. A XXI. század polgárának szent kötelessége,  hogy ezt a vérrel kivívott szabadságot megőrizze, és utódainak hiánytalanul tovább is adja.

Eme szent kötelességnek tettek eleget nagyapáink, akik két világháborúban védelmezték szent hazánk határait. Szüleink is ezt az utat választották, amikor 1956-ban a szovjet világhatalommal húztak ujjat,
és kísérelték meg országunkat megszabadítani a kommunista terrortól.

Most rajtunk a sor!  Tudjuk, hogy a szabadság esendő. Azt folyamatosan védelmeznünk kell.
Ezt az elmúlt 1000 év során számtalanszor megtapasztalhattuk. Amikor nem sáfárkodtunk jól kivívott szabadságunkkal, akkor bizony azt elvették tőlünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szűkebb hazánkban Budakalászon sem mérik olcsón a szabadságot. Megküzdöttünk érte.
Most az a feladatunk, hogy azt meg is védjük.

Szabadok vagyunk. Mondhatjuk ezt azért, mert egyetlen párt utasításának sem vagyunk alá vetve,
kezünket nem köti gúzsba a korrupció.

Szabad a sajtónk, hiszen a Hírmondót  magunk írjuk, abban helyt adunk a tőlünk eltérő véleményen lévőknek is. Felelősséggel bánunk a köz vagyonával, azt polgáraink boldogulására eszközként használjuk.

Nemzetiségeink szabadon alkothatnak, kultúrájuk, tudásuk erősíti magyar identitásunkat.
Szabadon vallhatjuk meg hitünket.

Vannak nehézségeink, amelyek leküzdésére a széles nyilvánosság véleményét is kikérve megoldásokat keresünk. Adó rendelkezéseinket úgy hoztuk meg, hogy azokkal nehezebb sorsú polgárainkat támogassuk.  Ezzel igazságosabbá tettük a közteherviselést.

A mi szabadságunk sem a langyos megélés világa. Nekünk is megvannak a Jellasicsaink. Ők a facebook névtelen, arc nélküli alakjai, sötét termekben szövik ellenünk terveiket.  Ők nem a szemtől szembe küzdelem emberei. Ők nem az építkezés, hanem a rombolás pártján állnak. Alig várják, hogy hibáink miatt korunk Haynauinak átadjanak minket.  Ellenük a tisztesség, szakmai tudás, az egyenes beszéd fegyverével lehet hatékonyan harcolni. Mi most őket is hívjuk. baráti jobbot nyújtva kérjük, építsük együtt a jövőt!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi megfogadtuk, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket. Megmutatjuk, hogy helyt tudunk állni a munkahelyünkön, a hivatásunkban, és itt Budakalászon szolgáljuk közösségünket.
A kivívott értékeink mellett nehézségeink dacára is kiállunk, azokat meg fogjuk védeni, sőt újabb értékek megteremtésén fáradozunk.

Meg kell valljuk, hogy szégyenkezésre is van okunk,  hiszen eddig méltó emléket nem állítottunk hőseinknek. Nagy feladatra hívom Önöket. Szavainkat váltsuk tettekre. Állítsunk szobrot Petőfi Sándor emlékére.
Eme nemes cél közadakozásból megvalósítható. Legyen majdan ez a szobor összetartozásunk szimbóluma, fejezze ki a szabadság, a nemzet iránti elkötelezettségünket.

Ehhez kérem az Önök és az Úristen segítségét.

A haza mindenek előtt!”