Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna napja

Hírek

 

A bíróság megszüntette a rágalmazási eljárást

2020. szeptember 25.

Egy évvel ezelőtt rágalmazásért feljelentette a 2011 Egyesület két alapító tagját az akkori önkormányzat. Az eljárást a Szentendrei Járásbíróság nemrég megszüntette.

A Rogán László vezette Budakalászi Önkormányzat tavaly ősszel rágalmazásért büntetőfeljelentést tett a Kálvária-telkek értékesítéséről nyilvánosságra került információk miatt. A 2011 Egyesület, majd a CivilKalász Társaság dokumentumok alapján azt állította, hogy 2016-ban a városvezetés az ingatlan-értékbecslésekben megállapított árhoz képest 100 millió forinttal kevesebbért adta el a város egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét, a mai Kálvária lakópark területét.

Első lépésben a 2011 Egyesület nyilvánosságra hozta a véleményét és elérhetővé tette az eladással kapcsolatos dokumentumokat, majd az Állami Számvevőszéknél is bejelentést tett. Miután az ÁSZ emiatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult, a 2011 Egyesület önállóan is feljelentést tett az ügyészségen. Ezt követően az akkori alpolgármester  egy videóinterjúban úgy nyilatkozott, hogy „aki büntetőfeljelentést tesz, azt rágalmazásért azonnal feljelentjük”.

Az őszi önkormányzati választások előtt a feljelentés meg is történt. Figyelemre méltó, hogy a képviselő-testület felhatalmazása a 2011 Egyesület és a CivilKalász, valamint ismeretlen személyek ellen teendő feljelentésről szólt, eljárás azonban mégis személyesen dr. Göbl Richárd és Forián-Szabó Gergely ellen indult. A választások után a pervitellel megbízott ügyvédi iroda visszamondta a megbízását, az új városvezetés pedig a bíróságra bízta a további ügymenetet. A Szentendrei Járásbíróság nemrég személyes meghallgatás nélkül, a rendelkezésére álló iratok alapján jogerősen megszüntette a dr. Göbl Richárd és Forián-Szabó Gergely ellen indított eljárást.

Mi is történt egy évvel ezelőtt?

2016 júliusában ingatalértékesítési pályázat jelent meg Budakalász honlapján. A Kálvária dombon lévő, összesen 22160 négyzetméteres, panorámás önkormányzati területre rekordgyorsasággal kellett pályázni, mert Rogán Lászlóék a nyár közepén csupán két hetet adtak a legmagasabb árat kínáló vevő jelentkezésére.

Ezt megelőzően hivatalos ingatlan-értékbecslés készült, mely a terület értékét összesen nettó 274 010 000 forintban állapította meg. Az ingatlanbecslést 2016. június 20-án a „Javaslat építési telkek hasznosítására” című hivatali előterjesztés követte, de az abban megállapított minimális vételár már bruttóként szerepelt, azaz a 27 százalékos áfával csökkent az elvárt bevétel. Noha az értékbecslő egyértelműen fogalmazott és nem ismert olyan dokumentum, amelyben az értékbecslő akkor módosította volna a véleményét, a képviselő-testületi és az azt megelőző bizottsági ülésig sem az előterjesztést készítő, sem pedig az előterjesztő akkori polgármester nem korrigált. 2016. június 30-án az önkormányzati képviselők többsége megszavazta a Kálvária-telkek eladásáról szóló előterjesztést.

Az értékbecslő a különleges adottságú terület forgalmi értékének megállapításánál két értékcsökkentési tényezőt állapított meg: a terület kialakulatlanságát, osztatlan, nyers állapotát (20 százalékos árcsökkentés), valamint a közművek és az utak hiányát (35 százalékos árcsökkenés). Az így kevesebb mint felére csökkentett eladási árat Rogán Lászlóék további 20 százalékkal, azaz még ötvennégymillió-nyolcszázkétezer forinttal javasolták csökkenteni. Az indok a belső közterületek (járdák és utak) hiánya volt. Az egybefüggő zöldterület jellemzőit többször is büntető értékbecslés és a saját portéka alku előtti árleszállítása önmagában is kérdések sorát vetheti fel, de az értékbecslésben szereplő nettó ár és a befolyt összeg feketén-fehéren összehasonlítható: a megállapított nettó 274 010 000 forint helyett nettó 181 102 362 forint folyt be Budakalász költségvetésébe.

A testületi döntés és a pályázati feltételek szerint a teljes vételárat legkésőbb 2016. december végéig meg kellett volna kapnia Budakalásznak, de az csak később, 2017 márciusában került a város számlájára. A két és fél hónapos késés miatt a pályázatot és a szerződést a vonatkozó pontok alapján azonnal érvényteleníteni kellett volna, ám ez nem történt meg. A Kálvária lakóparkban azóta 30 önálló ház épült fel, vagyis a telkek átlagosan alig több mint 6 millió forint bevételt hoztak Budakalásznak.

A 2011 Egyesület és az Állami Számvevőszék bejelentései nyomán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályon ismeretlen tettes vagy tettesek ellen tavaly ősszel eljárás indult, amelyről nemrég tájékoztatást kértünk. A tavaly ősszel megválasztott új képviselő-testület eseti bizottságot állított fel a korábbi évek ingatlaneladásainak kivizsgálására. A bizottsági vizsgálat szakértők bevonásával jelenleg is folyik.