A Budakalászért Közalapítvány várja adója 1%-át
2021. március 23.
A közalapítvány kuratóriuma arra kéri a Budakalászért tenni akaró magánszemélyeket, hogy támogassák személyi jövedelmi adójuk 1%-ával a helyi lakosokat és közösségeket segítő programjaikat.
A 2020 májusában megújult Budakalászért Közalapítvány fontosnak tartja, hogy megszólítsa a Budakalászért tenni akaró cégeket és magánszemélyeket, és így – külső forrásokat is bevonva a munkába –, motorja lehessen a helyi közösségi élet megújulásának.
2020 nyarán a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárral közösen Budakalászon élő, hátrányos helyzetű gyermekek táborozását finanszírozta a közalapítvány, és a nehéz anyagi helyzetbe került családok gyermekeinek egyéni nyári táboroztatását is segítette egy-egy hétre. A Budakalászért Közalapítvány ősszel művészeti ösztöndíjat hirdetett meg és osztott ki három helyi művész, illetve művészeti oktatásban tanuló hallgató alkotótevékenységének a támogatására. 2021-ben két helyi óvodát támogat összesen 2 500 000 forinttal, hogy a hozzájuk járó beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (röviden: BTMN) gyermekek számára mozgásfejlesztő foglalkozásokat biztosítsanak. Ezzel 40 budakalászi gyermek és családja kap heti rendszerességű támogatást.
A Budakalászért Közalapítvány kuratóriumáról, felügyelő bizottságának tagjairól és eddigi pályázatairól bővebben itt olvashatnak: budakalasz.hu/onkormanyzat/budakalaszert-kozalapitvany/
Aki szeretné támogatni munkájukat, a Budakalászért Közalapítványnak is felajánlhatja személyi jövedelmi adója 1%-át! A személyi jövedelemadó bevallás határideje 2021. május 20. Az szja bevallás tervezetet a NAV ingyen elkészíti minden magánszemélynek, ez március 15-től elérhető online az ügyfélkapu regisztrációval rendelkezők számára.
A Budakalászért Közalapítvány
Adószáma: 19182250-1-13
Bankszámlaszáma: Takarékbank Zrt. 65700079-10131817