A Budakalászi Református Templomban jótékonysági koncertet szervezett a Szent Ferenc Karitász Csoport
2023. január 05.
A budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport jótékonysági koncertet szervezésében jótékonysági koncert volt a Budakalászi Református Templomban, január 4-én. A koncertre száz jegyet sikerült eladni. A jegyeladás bevételéből a rászoruló kalásziak fűtését támogatják.
Többek között J. C. Bach, Haydn, Beethoven, Glier és Bartók művei hangzottak el, közreműködtek a Takács család, Takácsné Nagy Gabriella, a Budapesti Vonósok, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművésze, illetve Takács Ákos, a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar művésze, a Budakalász Családok Kórusa és a Budakalászi Református Templom kórusa.
A Szent Ferenc Karitász Csoport a befolyt összegből a rászorulók számára elsősorban fabrikettet vásárol, szükség esetén a fűtőanyagot a háztartásokba is eljuttatja. A támogatottak elsősorban idős emberek, akiknek szükség esetén a gázszámlájuk kifizetését is segítik. Megkeresésünkre a Karitász Csoport vezetője elmondta, hogy az ünnepi időszakban a korábbiaktól eltérően sokan fordultak élelmiszeradományért a szervezethez, akiket a a Szent Ferenc Karitász Csoport konzervekkel, tartós élelmiszerekkel támogatott.
Amennyiben szeretnénk támogatni a budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport karitatív tevékenységét, a budakalaszikaritasz@gamil.com emailcímen vehetjük fel velük a kapcsolatot. Több éves tapasztalattal kizárólag budakalászi rászorulókat segítenek, forduljunk hozzájuk bizalommal.