A demokratikus jogrendről és a véleménynyilvánítás szabadságáról nyilatkozott az Oktatási Ombudsman
2022. október 11.
Az Oktatási Jogok Biztosa, Aáry-Tamás Lajos leszögezte: a tanulót, a pedagógust és a szülőt nem érheti hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Senki sem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Véleménye szerint késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz, vagy nem tesz.
Az ombudsman nyilatkozatában több fontos üzenetet is megfogalmazott:
- „A jog zsinórmértékül szolgál a viták rendezéséhez. Ha az érintettek ismerik e szabályokat, demokratikus keretek között oldhatják fel konfliktusaikat. A jog ismerete és alkalmazása nélkül a viták rendezésének az alapja a hatalom, a pozíció, az indulat, az erkölcs, az ízlés lesz.”
- „Számos magánvitát lehet ezen értékek mentén lefolytatni és lezárni, de nem a közszolgáltatásban. A demokrácia egyik alappillére a jog uralma. Az iskola pedig a demokrácia része, ezért is érvényesülniük kell mindazon elveknek, értékeknek, amelyeket alkalmazunk az életünk számos más területén. Az oktatás közügy, tehát a demokratikus közjogi vita részévé kell válnia. Ha a vita kizárólag az oktatáspolitikusok és a pedagógusok között zajlik, az lehet érdekes, termékeny is akár, mégis kimaradnak belőle azok, akiket leginkább érint: a gyermekek, a szülők vagy a leendő szülők. A választópolgárok maradnak ki, akik beleszólhatnak abba, hogy képviselőik a rendelkezésre álló helyi, országos vagy uniós pénzeket hogyan használják fel a különböző közszolgáltatások megszervezésére és működtetésére, feladatok ellátására.”
- „Az oktatásról sokan, sokszor fogunk vitázni. Minél többen és minél többet vitázunk, annál közelebb juthatunk a jó megoldásokhoz. De a hangsúly mégis a vitán van. Nem attól vagyunk ugyanis demokraták, hogy megtaláltuk a megoldást, hanem attól, hogy folyamatosan keressük azt. Ezen vitáknak azonban van egy fontos feltétele: el kell fogadnunk a másik felet partnernek. Ez pedig bizalom nélkül nem megy.”
- „A vita akkor értelmes, ha információk birtokában vagyunk és közös célunk a jó megoldások folyamatos keresése, a rossz döntések korrekciója a jog keretein belül, a jog szabályainak betartásával. Az ilyen együttműködés bizalmat kelt az állampolgárban, az egyén és az állam számára egyaránt kifizetődő ez a bizalom. Szabad társadalomban – mint amilyen a magyar – az együttműködésnek nincs alternatívája.”
- „Az önkéntesség éppen az iskolában a leginkább védendő eleme e jognak, hiszen ez egy hierarchikus viszonyokra épülő közösség. Tagjai: tanulók, szülők, pedagógusok, intézményvezetők, fenntartók és minisztériumok, e csoportok egymással külön-külön is kapcsolatban állnak. Ezekre a kapcsolatokra jellemző a kölcsönös függőségi viszony, mindez jelentős hatással van a jogok érvényesülésére. Az iskolában egyrészről az igazgatónak és a tanároknak, másrészről a tanulóknak a pozíciója nem egyenlő, a tanulók az iskolai nevelés és oktatás számos területén az iskolai vezetéstől és a pedagógusoktól függőségi viszonyban vannak. Nem hagyható figyelmen kívül az iskolai közösség zártságának hatása sem, hiszen e közösségben az oktatási szereplők kötelezően és egymásra utaltan vesznek részt.”
- „A gyermekek, tanulók kevésbé tudják jogaikat érvényesíteni, tehát védtelenebbek a jogsértésekkel szemben.”
- „A köznevelési törvény mind az iskola, mind a tanár oldalán kötelezettségként fogalmazza meg, hogy tájékoztatása tárgyilagos és többoldalú legyen anélkül, hogy saját álláspontja elfogadására kényszerítené a gyermekeket.”
Budakalászon szeptember 12-én élőláncot alkottak a szülők a Telepi Suli körül, mert a Szentistvántelepi Általános Iskolában a méltatlan oktatási körülmények javítása érdekében öt pedagógus polgári engedetlenségi akcióba kezdett. Erre válaszul a Váci Tankerületi Központ vezetője szeptember 9-én megfélemlítő levelet küldött az érintett tanároknak, amiben jelezték: ha nem veszik fel a munkát, elveszíthetik az állásukat. A tanárok védelmében és a megfélemlítő hatalomgyakorlás elleni tiltakozásul a szülők (216 szülő aláírásával) és dr. Göbl Richárd polgármester is levélben fordult a tankerület vezető Verebélyi Gábor Ákoshoz. A budakalászi iskolák (Telepi Suli és a Kalász Suli, illetve a Patakpart Iskolából 2 tanár) október 5-én két órás munkabeszüntetéssel tiltakoztak az oktatás környezete ellen, illetve délután a Kárpátok őre szobornál flashmobot tartottak.
Az Oktatási Jogok Hivatalához fordulhatunk:
- Személyesen (előzetes bejelentkezés alapján): Budapest, V. ker. Szalay u. 10-14.
- E-mailen: panasz@oktbiztos.hu
- Levélben: Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, Szalay u. 10-14, Budapest 1055