A kutatót nem a cél, hanem a kíváncsiság vezérli

2023. november 24.

Faigel Gyula budakalászi Széchenyi-díjas fizikus, a Tudományos Akadémia rendes tagja, aki jelentős eredményeket ért el a szerkezetkutatásban és számos publikációja jelent meg. Nemzetközileg elismert kutató, aki soha nem tétlenkedik; munkája mellett csillagvizsgálót épít és az eget kémleli. Tavasszal a Telepi Suliba látogatott el, ahol előadást tartott a világegyetem rejtelmeiről saját fotóival. A Faluház kávézójában beszélgettem vele hivatásáról és nem mindennapi hobbijáról.

Fotók: Hartl-Nagy Tamás

Hogyan lett Önből fizikus?

Gyerekkoromban is mindig barkácsoltam, nyolcéves korom óta elektronikákat is raktam össze. Az első egy diódás rádió volt, utána jött a magnetofon és a nagyobb eszközök. Tudtuk, hogy valamilyen reál irányba fogok indulni, mert jó voltam matematikából, fizikából és kémiából is. Miskolcon éltem gyerekként, apám bányamérnök volt. Egy helyi általános iskolába jártam, de akkor még nem voltak akkora különbségek a vidéki és a városi iskolák között. A fizika tanárom egyben a tornatanárom is volt, a tornát pedig nagyon szerettem. Egy fizika-kémia tagozatos gimnáziumban tanultam tovább. A gimnázium végére kiderült, hogy a fizika az én irányom, egy egzaktabb, mélyebb tudomány abból a szempontból, hogy a természet alapműködését próbálja megérteni. Ha meg akarjuk érteni a világot, akkor a fizikát kell megérteni. Az ELTE fizika szakán tanultam tovább. ’79-ben, miután lediplomáztam, az akkori Központi Fizikai Kutató Intézettől lejött egy kutató, aki embereket keresett maga mellé. Nehéz volt oda bejutni, hármunkat vett fel a doktori képzésre. Jó tanár volt; pártolt minket, megtanultunk irodalmazni, mellette nőttünk ki önálló kutatóknak. A Budakalászról származó Gránásy Lászlóval, aki nemrég szintén Széchenyi-díjat kapott, ottmaradtunk a doktori után is a Szilárdtestfizikai Kutatóintézetben. Akkor dolgozott ott 3000-3500 ember, ma már csak 1000-1500 fő. A volt tanárunk, főnökünk elment nyugatra, mi pedig önálló munkába fogtunk. Pár hónapra én is kimentem hozzá a kutatásom okán. Ma is együtt járunk síelni.

Mióta lakik Budakalászon?

Az egyetem alatt itt laktam albérletben, mert fájt a fejem a pesti levegőtől. Pázmándi néni lakásában laktam az unokájával, Gránásy Lászlóval, akivel együtt dolgoztam a Kutatóintézetben. Amikor befejeztem az egyetemet, a házasodás határán voltam és el kellett döntenünk, hol telepszünk le. Én szerettem itt lenni, így ’80-ban, amikor a fiunk született, a Szentistvántelepi megállóval szemben lévő dombon építkeztünk, ahol akkor még alig volt lakó. 2017-ben költöztünk át egy másik házba a Dolinai utcába.

Mesélne az önálló kutatásairól?

’85-ben két évre kimentem kutatni Amerikába. Hazatérésem után váltam önálló kutatóvá saját témával, munkatársakkal. Amerikában volt egy olyan gyorsító berendezés, amiből a kiáramló röntgensugárzást különböző mérésekre lehetett használni. Magyarországon ugyan nem volt olyan gép, ami ugyan olyan erős sugárforrást biztosítana, de itthon is folytattuk a kutatást. Felépítettünk egy a röntgensugár anyagon való szórásán alapuló vizsgálatokkal foglalkozó laboratóriumot. Itt olyan módon tudtuk vizsgálni az anyagok atomi szerkezetét, amire addig Magyarországon nem volt lehetőség. Kevesen tudják, hogy a röntgensugarakat nem csak a test átvilágítására használjuk, hanem tudományos kutatásokhoz, mérésekhez is. A mi specialitásunk az volt, hogy ezekhez a fejlesztésekhez mindig tettünk valami plusz információt. Így alakult ki az az irány is, amiért Tegze Miklós kollégámmal a Széchenyi-díjat kaptuk. Az atomi felbontású röntgenholográfia ötletével álltunk elő. Az eredményeinket 1996-ban publikáltuk, de a mai munkánk nagy része is erre épül.

Mire lehet használni ezeket a méréseket a gyakorlatban?

Ez egy alapkutatás, aminek közvetett eredményei vannak, tehát amit most lemérek a módszerrel, annak azonnal nem láthatom az alkalmazhatóságát. Amit azonban ötven éve mértek, annak hatalmas eredményei lettek mostanra. Például amikor tranzisztort feltalálták, nem hitték, hogy valamire használható lesz majd, most a modern elektronika alapeleme. A mi kutatásunk lényege az anyagok atomi szerkezetének meghatározása. Egy, az anyagok szerkezetének ismeretén alapuló ötlet megreformálhatja a gyógyszeripart, fémgyártást vagy a félvezető ipart. Amikor azonban a kutató egy mérési módszert kitalál, nem a konkrét alkalmazhatóság, nem egy kívülről meghatározott cél vezérli, hanem a kíváncsiság. Minden tudás, amit megszerzünk, valahogy hasznosul. A tudás megszerzése alapvető, anélkül nem lehet előre jutni semmiben. Manapság erősen visszafogják a kíváncsiság vezérelt kutatásokat a haszonvezéreltség miatt. Ez annak a következménye, hogy mindent a pénz hajt. Arra adják a pénzt, aminél előre le van írva, hogy mire lehet használni. Így lassan feléli az emberiség a korábban megszerzett alaptudást, csak a hasznosításra összpontosít és egyre kevesebb alaptudást tesz a már meglévő ismeretekhez. Ez azt fogja eredményezni, hogy amikor majd valamilyen nagy horderejű, előre nem látható, új ismereteket megkívánó probléma merül fel, nem lesz meg a megfelelő alaptudás, sem az alapkutatásban gyakorlott emberi erőforrás a megoldásához. A rövidtávú haszonért feléljük a jövőt.

Fogy az alapkutatás, az alaptudás és az oktatás sem áll szilárd lábakon. Milyen kilátásaink vannak így?

A fizika szakon még vannak diákok, de a tanárképzőknél nagyon alacsony a létszám. Ha nem lesz tanár, a természettudományi szakok is gyengülnek majd. Erre most az a megoldás, hogy legyenek rövidebb képzésű gyorstanárok, ami minőségromlást eredményez majd. Ha romlik a tanítás minősége, akkor nem lesznek jól kvalifikált, kiváló embereink és beomlik a rendszer. Lemaradunk mindenhonnan, ahol erősebb a mezőny. Az egész oktatást támogatni kéne, a tanároknak pedig több renomét kellene adni. Krausz Feri, aki most kapta a Nobel-díjat, szintén jelezte, hogy az oktatással bajok vannak. Neki is a nagyszerű tanárai adták az alapjait, mint nekem. Most kevesen vannak a tanárok és a színvonal is romlik a sok extra tehertől. Régen a tanárnak nem kellett leírni, hogy mit csinált és mit tervez pontosan csinálni. Kaptak egy alacsony átalányt, de nem kellett portfóliót és terveket, célokat dokumentálniuk. Azt mondják, hogy írjanak jó portfóliót, nem azt, hogy tartsanak színvonalas órákat, szakköröket. Az oktatásnak, alapkutatásnak állami feladatnak kellene lennie, az alkalmazott kutatásnak azonban nem. Egy gyógyszergyár ne kapjon állami támogatást, mert neki megvan a profitja, méghozzá nem is kevés. Ők adminisztráljanak, ha úgy gondolják, hogy támogatásra van szükségük. Azoknál a kutatásoknál, ahol a tudás megszerzése a cél, ott nem a papírmunkába kéne belefulladni, hanem a tudást megszerezni és átadni. Mennek a kamu továbbképzések a pontszámokért, pedig nem ezen múlik a színvonal és rengeteg pénzkiadás. Akit érdekel egy téma, a világhálón elérheti olyan mélységben, amiben csak akarja. Most papíron minden rendben van, amiből gyönyörű statisztika készül, a valóságban azonban sokkal elszomorítóbb a helyzet. A tanároktól indultunk ki, de a közszolgáltatás terén mindenhol ez a probléma.

Mi a helyzet az Akadémiával?

Az a baj, hogy az Akadémia már semmi. Az intézményeket, amiknek dolgozom, elvették öt éve, amikor sztrájkoltunk is ez ellen. Nem szerettek minket, mert ellenzéki véleményeket hangoztattunk, többek közt kiálltunk a CEU mellett, ami jó eredményeket ért el a tudomány terén, így jót tett az országunknak. Kérdeztek minket, mi válaszoltunk és az nem tetszett. Ezt követően verték szét az Akadémiát. Először elvették az intézményhálózatot, majd csökkentették a médiában való hozzászólásainkat. Korábban, az MTA égisze alatt független, alapkutatás vezérelt rendszer volt. Megalkották az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), majd a nevét Magyar Kutatási Hálózatra változtatták, aminek az MTAval ellentétben nincs nemzetközileg elismert brandje. Több pénzt kap és kevésbé működik jól, úszunk az adminisztrációban és a szabályzatokban. Olyan irányítóstruktúra kellene, aminek nincs köze a politikához.

Hamarosan nyugdíjba megy. Milyen tervei vannak?

Jövőre leszek hetvenéves. A mostani intézményben, ahol dolgozom, egy akadémikusnak hetvenévesen nyugdíjba kell menni. Én előre gondolkoztam, hogy mit fogok majd csinálni. Szeretem a barkácsolást és vonzott a csillagászat, ezért pár éve elkezdtem ezzel foglalkozni. Bükkszentkereszten vettünk egy telket, ahova építettem egy napelemes áramszolgáltatót és egy csillagvizsgálót két távcsővel. Az egyik egy kupolában van, a másik egy gurulótetős házban. Ezeket távvezérléssel Budakalászról is tudom használni. Kalászon az udvaromban is van egy kupola, ahol jó időben, folyamatosan mérek. Télen még gitározok és éneklek, több CD-t csináltam Édesanyámnak, amikor még élt, saját dalokkal is. Nyáron kertészkedek, szeretek kint lenni a szabadban. A csillagászat is nyári hobbinak indult, de rájöttem, hogy télen jobbak a viszonyok, tovább van sötét. A hobbim kapcsán kerültem a Telepi Suliba is, ahol alapgondolatokat adtam át a naprendszerről, világegyetemről. Nagyon kellemes társaság volt, kitűnően figyeltek és a végén értelmes kérdéseket tettek fel.

Gulyás Rita

Az interjú megjelent a Budakalászi Hírmondó novemberi számában.