A második adventi gyertyát is meggyújtottuk
2023. december 11.
Szombat délután megtelt a Kárpátok Őre szobor előtti tér, meghitt hangulatban gyújtottuk meg a második adventi gyertyát.
December 9-én, szombaton négy óra előtt gyülekeztek az emberek a Kárpátok Őre szobor előtti téren, hogy láthassák a Telepi Ovi és a Szentistvántelepi Általános Iskola előadását, a város hatalmas, díszes karácsonyfáját, adventi koszorúját és a gyönyörű kisbetlehemet, ami a Sáfár házaspár keze munkáját dicséri.
Budakalász második adventi összejövetelét Forián-Szabó Gergely alpolgármester nyitotta meg, majd a Telepi Óvoda gyermekcsapatának kedves műsora varázsolt mosolyt a jelenlevők arcára.
Az ovisok előadását követően Kiss Péter, a Budakalászi Evangéliumi Közösség lelkipásztora beszédében hangsúlyozta, hogy ha felismerjük, hogy lelki szegények vagyunk Isten nélkül és vágyjuk meglátni az Üdvözítőt, akkor „Immanuel!”, vagyis velünk az Isten. A lelkipásztor rövid ünnepváró üzenetét követően, a gyerekek legnagyobb örömére meggyújtotta a város második adventi gyertyáját, amivel azonban még nem ért véget a meghitt összejövetel.
Zárásként a Telepi Suli diákjai adták elő műsorokat, majd a Faluház munkatársai forró teával, kürtőskaláccsal és szaloncukorral kínálták a résztvevőket.