„A kommunizmus megbocsáthatatlan bűne” – a német nemzetiségű kalásziak kitelepítésére emlékeztünk
2023. február 27.
Budakalászi hagyomány szerint a Német Nemzetiségi Egyesület szervezésében emlékeztünk a közel ezer német nemzetiségű kalászi polgár kitelepítésére.
Az esemény a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban kezdődött, ahol Zoltán atya vezetésével magyar és német nyelven imádkoztak, majd a Lustige Schwaben kórus előadása hangzott el. A kalászi templom után a HÉV-állomáson folytatódott a megemlékezés. A HÉV-állomáson található emlékműnél a magyarországi németek himnusza hangzott el a Kamp János Kapelle kíséretében, majd dr. Göbl Richárd polgármester beszéde következett.
A kommunizmus megbocsáthatatlan bűnének nevezte – az akkori budakalászi lakosság egyharmadát kitevő – közel ezer német nemzetiségű polgártársunk elűzését, amit nem csak a kitelepítettek vagy az itt maradt rokonok, hanem minden magyar tragédiájának nevezett. Mint mondta, azokra is gondolnunk kell, akik lehetővé tették azt, hogy emlékezzünk, akik kutatták és könyvvé formálták a kalászi kitelepítés tudásanyagát – utalt az ősszel elhunyt Wagnerné Klupp Katalinra, a Német Nemzetiségi Egyesület egykori elnökére.
A polgármester után Illésné Zieba Marianna családi emlékeit mesélte el, majd Bucsánszky Beáta Elisabet Neuberger-Schneider versének részletét mondta el és mint a kitelepítéskor, úgy a vasárnapi megemlékezés zárásaként a Himnusz hangzott el, ami a Kamp János Kapelle kíséretében különleges hangulatot keltett. Az emlékműnél koszorút helyezett el Pest Vármegye Német Nemzetiségi Önkormányzata, Budakalász Város Vezetőségének nevében pedig dr. Göbl Richárd polgármester, Nagel István alpolgármester és Kóder György képviselő, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. A Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői, a Budakalászi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat vezetői, a Német Nemzetiségi Egyesület, majd végül a jelenlévők is elhelyezték virágaikat.