A pilisi kerékpárút hálózat több szakasza megújult
2022. október 13.
Rövidesen átadják a felújított Pilismarót-Királykúti-nyereg közötti erdei kerékpárutat, így a Pilisben és a Visegrádi-hegységben még nagyobb távolságokat biciklizhetünk zavartalanul. A Pilisi Parkerdő tájékoztatása szerint a burkolat már elkészült és használható.
A Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózatnak köszönhetően az erdőben aszfaltozott burkolaton lehet közlekedni Szentendre, Pilisszentlászló, Pilismarót, valamint Pilisszentkereszt között. Néhány emelkedőre érdemes felkészülni; Pilismarótról elindulva Szentendre irányába haladva 150 méterről 460 méterre emelkedünk 11 km alatt, bár legfeljebb nem száguldozunk úgy, mint a budakalászi Duna-parton távkerékpározók. A Királykúti-nyeregről viszont Pilismaróton túlra is elgurulhatunk.
A felújított útvonal érinti a Rám-szakadék és a Lukács-árkon vezető turistautat és a Makó-réti Júlia-forrás is az új kerékpárút mentén található. Váltakozó összetételű erdőtársulásokon haladhatunk át, így még különlegesebb színezetű őszi lombokra számíthatunk. Ha a Visegrádi-hegységet távolinak érezzük, jó hír, hogy a nyár folyamán a Csobánka – Kesztölc szakaszt is felújította a Parkerdő.
Budakalászon a Kőbányai úton érhetjük el a Pilisi kerékpárút hálózatot, bár Csobánkáig ne számítsunk aszfaltútra. Fontos megjegyezni, hogy a most felújított szakaszokon korábban is aszfaltréteg volt, így a felújítással nem növekedett az erdőben leburkolt területek mértéke.
Az Év Erdei Kerékpárútja díjára jelölték a Pilismarót-Királykúti-nyereg közötti szakaszt, bár a pár napja lezárult szavazáson a Szalajka-völgy – Olasz-kapu között húzódó kerékpárút nyert.