Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. július 18. csütörtök | Frigyes napja

Hírek

 

A szövőgyár szerepe Budakalász önkormányzati bérlakásainak történetében

2023. április 11.

Az ember a biológiai alapszükségletei után a biztonság utáni igényét kívánja leginkább kielégíteni. Fontos, hogy legyen egy hely, ahol meg tudja védeni magát, javait és a hozzá tartozókat a külső veszélyektől. Ez a hely pedig nem más, mint az otthon, amit az egykori Klinger gyár sok munkásának biztosított. Sorozatunk harmadik részében ennek jártunk utána.

Gaján Vilmos, Fotó: Hartl-Nagy Tamás

Budakalász bérlakásrendszerének történetében robbanásszerű változást az hozott, amikor 1923-ban megnyitotta kapuit Klinger Henrik textilgyára, ami az államosítást követően a Budakalászi Szövőgyárként volt ismert. 1963-tól több textilgyár összeolvasztásából a Lenfonó és Szövőipari Vállalat nevet kapta, majd működésének utolsó, megközelítőleg tíz évében Budaflax néven volt bejegyezve. Kezdetben a tulajdonosok jó szociális érzékkel rendelkező iparmágnások voltak, akik magas szinten értékelték a lelkiismeretes szakmunkát és a segédmunkát is egyaránt. A Klinger család társadalmi felelősségvállalása és dolgozóik megbecsülése a munkahelyek biztosítása mellett a munkáslakások építésében és fenntartásában is megmutatkozott. Az alkalmazottak számára négy lakhatást biztosító lakótömb múltjába Gaján Vilmos kalauzolt vissza, aki közel negyven évig maga is a gyár dolgozója volt, napjainkban pedig a már felszámolt vállalat  hely– és ipartörténeti emléktárának őrzője.

Szentendrei út 1.
A portai tisztviselőlakások épülete 1924-ben épült meg, ami a Szentendrei út elején, a HÉV-sínek mellett jelenleg is áll. Az alagsori lakásokon kívül az első és a második emeleten kétszobás, komfortos lakások voltak, amik akkoriban kuriózumnak számítottak a bevezetett ivóvíz miatt. Gyakran jártak ide a falu többi lakosai ivóvízért a társasház kerti csapjához a lakók beleegyezésével. Az üzem működése alatt a tisztviselőlakások több bérlője is gyári segítséggel saját, budakalászi otthont építhetett magának. 1991 után, amikor a gyár bezárta a kapuit, elkezdték a tárgyalásokat az ottmaradt lakókkal. Van, aki a mai napig bérli az önkormányzattól az ingatlant, van, aki kisebb, egyszerűbb lakás felajánlását fogadta el az egyre növekvő bérleti díjak okán.

Szentendrei út 1

A Kolónia
A tisztviselőlakások mellett egyszerűbb munkásszállások és lakások is épültek, mint például a vasúti Kolónia, más néven a „Telep”, ami onnan kapta az elnevezését, hogy ott volt a textilgyár vasúti bejárata, ahol az iparvasutak futottak be az üzem területére. A Kolónia egy hosszú épület volt 16 lakással, melyekben egy szobát, egy konyhát és egy éléskamrát alakítottak ki, illetve valamennyi hajlékhoz tartozott egy kisebb tüzelőtároló is. Mosdók és a zuhanyzók nem tartoztak külön a lakásokhoz, hanem ezek a hosszú folyosók végén helyezkedtek el. Az egykori lakók saját elmondásuk alapján igazi, összetartó közösséget alkottak, ahol családias, hangulatos társadalmi életet éltek egészen addig, amíg az ingatlanok a gyár munkáslakásai voltak. A lakások odaítélése a tulajdonosok hatásköre volt.

Amikor azonban a gyár bezárta a kapuit, akkor a helyi önkormányzathoz került az épület tulajdonjoga, és a Polgármesteri Hivatal lett a döntéshozó. A lakók közül voltak, akik elköltöztek, így a megüresedett ingatlanokba beköltöztették a nagyrészt az Omszk park jelenlegi gépkocsi parkolójának helyén álló bérlakások lebontásakor hajlék nélkül maradt rászorulókat. Azelőtt a gyár munkása jogcímen éltek a Kolóniában a bérlők jelképes összeget fizetve, ám a Lenfonó bezárását követően megjelent a jogcím nélküli lakosok problematikája, ugyanis az új lakóközösségben többen vagy nem tudtak, vagy nem akartak fizetni bérleti díjat, emellett pedig egy-egy bérlő egészen elhanyagolta az otthonát. Mivel a karbantartásra így nem érkeztek be a bérleti díjak összegei, és a területtel más tervei voltak a döntéshozóknak, az akkori városvezetés azt a drasztikus döntést hozta meg, hogy 2018 év elején lebontja a telepet. A lakókat előzetesen kiértesítette az önkormányzat a bontásról, de az egész folyamat nagyon hirtelen és gyorsan történt. Hozzáértő civilek kimentek a helyszínre, hogy megvizsgálják a sokak számára érthetetlen döntés okát. A felméréseik alapján az épület ugyan nem volt magas minőségűnek mondható műszakilag, de a bontása nem volt indokolt. Voltak, akik meg tudták oldani családon belül a lakhatást, voltak, akiknek az önkormányzat másik bérleményt ajánlott fel, azonban voltak olyan jogcím nélküli bérlők is, akiket hatóságilag kellett kiköltöztetni. Az egykori lakótelep egyik lakója így emlékezett vissza a Kolóniára:

Igazi közösséget alkottunk a Lenfonó idején. A gyerekek együtt játszottak az udvaron, mindenki ismert mindenkit, a házak elé virágokat ültettünk. A zárás után viszont igen vegyes lett a lakóközösség: gyakoriak lettek a civakodás hangjai, voltak, akik nem fizettek, és teljesen lepusztították a lakásokat. Olyan is előfordult, hogy valaki felszedte a parkettát tüzelőnek. Ennek ellenére a bontás mindenkit sokkolt. Nem értettük, hogy miért nem költöztetik el azokat, akik nem jogosan éltek ott, vagy lepusztították a részüket, és költöztetnek a helyükre rendes, rászoruló családokat. Megváltozott az élet, volt, aki bele is betegedett ebbe.

A lakótelep lebontását követően pályázatot akartak kiírni parkoló létesítéséhez, amire a helyi lakosság tiltakozása miatt végül nem került sor, így a lakások helyén most szabad, zöld területet áll, már csak az üres telekre nyíló, kovácsolt vaskapu jelzi az egykori Kolónia helyét.

„Családias házak”
A vasúti Kolónia mellett épültek meg az úgynevezett családias házak. 2×4 ház áll a mai napig, ahol eredetileg a textilgyárosok számára kiemelten fontos személyek kaptak otthont, úgymint a gyár nélkülözhetetlen mérnökei, de például a sofőr is, aki esténként elvitte az iparmágnás család egy-egy művészetkedvelő tagját az Operába. Ezek az ingatlanok komforttal rendelkező, tágasabb otthonok voltak a kezdetektől fogva. Miután önkormányzati tulajdonba kerültek, attól kezdve rászorultsági alapon kaphatott benne helyet olyan nagycsaládos bérlő is, aki addig lelkiismeretesen fizetett lakbért a vasúti kolónia szűkös szoba-konyhájában, de más, addig nem a Lenfonóhoz kötődő pályázók is megkaphatták a bérleti jogot.

A „Sportkolónia”
A negyedik tömb, ahol biztosított volt a lakhatás, az úgynevezett Sportkolónia volt, ami a gyár épületén kívül a futballpályánál helyezkedett el. Eredetileg nem munkáslakásoknak épültek meg, hanem egyszerű, komfort nélküli szükségöltözők voltak. Az 1960-as években a termelőszövetkezetek szervezése idején az emberek tömegesen költöztek fel vidékről a fővárosba és annak vonzáskörzetébe, ahol a gyárak és üzemek munkát biztosítottak számukra. Az így kialakult lakásínség volt az, aminek köszönhetően mégis lakhatásra alakították át az épületet. „Végszükség albérletek” is jellemezték ezt a tömböt, ami annyit jelentett, hogy a bérlők maguk is fogadtak albérlőt, akivel megosztották a szerény bérleményt. A Lenfonó munkásotthonai közül ezek voltak az egyetlenek, ahol a lakhatásra való jogalapot nem csak a főmunkaidő vállalása adta, hanem elég volt a gyárral való kapcsolat, mint például a sportpálya karbantartása, ami mellett más munkát  is lehetett végezni az üzemen kívül. A rendszerváltás után a Sportkolóniát lebontották, a helyébe pedig luxuslakások épültek fel. Jelenleg Budakalászon az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok piaci alapon kiadott önkormányzati lakások, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségek, mint például a Lenfonó területén maradt üzemcsarnok, és a szociális bérlakások. A szővőgyár egykori munkáslakásai – már amelyik még áll – ma zömmel önkormányzati szociális bérlakások.

Gulyás Rita

A szöveg megjelent a Budakalászi Hírmondó áprilisi számában.