„Abbahagyták volna a vívást, ha nem lenne a Budakalász” – tíz éves az ezüstérmes kalászi vívóklub

2021. március 20.

2016-ban majdnem megnyerték a magyar bajnokságot, a 2020/21-es szezonban a Magyar Kupán ők lettek a második legjobb magyar tőrcsapat. Egyesületük diplomás civilekből, nem hivatásos vívókból áll, mégis maguk mögé utasították az ismert professzionális csapatokat. Riportunk a tíz éves Fénylakk Budakalászi Vívósport Egyesületről.

Sághy Ervin és Szelei István

Sághy Ervin, az egyesület alapító-elnöke tizennégy évesen, édesapja barátjának hívására kezdett el vívni. Budapestiként sokáig Zalaegerszeg csapatában versenyzett, de miután vezetőedzőjük Dániába költözött, a vívók meglehetősen elárvultak. Önszorgalomból az MTK Sporttelepére járt vívni, itt találkozott az olimpiai és világbajnok bronzérmes tőrvívó Szelei Istvánnal, aki akkor az MTK edzője volt. Mivel Sághy Ervin vívótársaival együtt csapat nélkül maradt, Budakalászon élt, és megfogadta egykori edzője figyelmeztetését, hogy a kifejezetten Budapest centrikus tőrvívás ellensúlyozására fontos a vidéki vívás támogatása, elhatározta, hogy létrehoz egy saját vívóklubot. Tíz évvel ezelőtt felkérte Szelei Istvánt, legyen az egyszakosztályú (kizárólag vívással foglalkozó) budakalászi sportklub edzője.

A három vívóval induló egyesület létszáma azóta jelentősen megnövekedett, mára körülbelül 30 tagja van: férfiak, nők, diákok és nyugdíjasok vegyesen.

Szinte mindannyian diplomás civilek, akik nem akartak hivatásos sportolók lenni, bár többen közülük voltak már magyar bajnokok is.

Hári Máté például a Fradi színeiben válogatottként európai és világbajnokságon is részt vett, Szerémi András magyar bajnok volt az MTK mezében. „Többen közülük abbahagyták volna a vívást, ha nem lenne a Budakalász, mert az előző klubjuknál semmilyen támogatást nem kaptak” – mondja Szelei István. Az idei utolsó, februári Magyar Kupa fordulón Káli András, aki tavaly végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, egyéniben a 70 fős mezőny 5. helyén végzett.  A veteránoknak (40 pluszosoknak) is rendeznek országos bajnokságot, a budakalásziak közül többen is, például maga Sághy Ervin is volt már veterán országos bajnok. A legidősebb vívójuk Vadász László 72 éves építészmérnök, aki most a járvány miatt nem jár edzésekre. „Természetesen a lányaink sem lépnek ki a klubból, amikor megkezdik szülési szabadságukat, de Molnár Mónika kivételével jelenleg nem aktívak. Szerémi Andrisnak is néhány hónapja született meg a kislánya” – mondja büszkén edzőjük. Szelei Istvántól tudom meg azt is, hogy egyesületük vívói nem minden nap, hanem heti egyszer-kétszer járnak edzésekre, és pénzt nem kapnak ezért.

„Az edzéseken versenykörülmények között, vérre menő harcok folynak. A tét nagy: sokszor sörben számítják. Iskolázzuk is őket: ez az egyéni képzés, mikor az edző áll szemben a versenyzővel, és gyakoroljuk a különböző akciókat.”

A nagy sportegyesületekben több edző segítségével, körülbelül heti tíz alkalommal, általában középiskolások, fiatal felnőttek vívnak, akik gyakran ösztöndíjat is kapnak, tehát a vívásból élnek. A budakalászi vívóegyesületben nincs tagdíj, a versenyek nevezési díját az egyesület fizeti, és minden vívó kap felszerelést. A nagy klubokban kizárólag a válogatott versenyzők kapnak felszerelést, és ott tagdíjat, sőt, a nevezési díjat is maguknak kell fizetniük a vívóknak.

Az egyesületet Sághy Ervinék családi vállalkozása, a saját fejlesztésű és gyártású lazúr fafestékeket forgalmazó FÉNYLAKK Kft. hozta létre és tartja fenn havi 100 000 forint támogatással. Sághy Ervin szerzi a működéshez szükséges többi pénzt is, a Magyar Vívó Szövetség eredményekhez kötött műhelytámogatásán túl, szponzoraik így elsősorban fával foglalkozó cégek, a Magyar Asztalos magazin kiadója és a Lambériaház Kft. Működésük alatt kétszer kaptak támogatást a budakalászi önkormányzattól, remélik, hogy idén ők is nyernek majd az önkormányzat által kiírt sportpályázaton. A befolyt pénzből fedezik a terembérletet, az edző fizetését, a versenyzők nevezési díját, a felszerelést, és ha nincs éppen világjárvány, és vidéken is vannak versenyek, akkor az utazás és a szállás költségeit. Mivel Sághy Ervin Budakalászon él, néhány éve az is felmerült már, hogy a városban gyerekvívást indítanak. Sajnos ez akkor teremhiány miatt nem jöhetett létre, bár Somfai Péter olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó örömmel vállalta volna az utánpótlás edzését, mivel ő is a közelben, Dunakeszin él.

A budakalászi vívóegyesület eddigi legnagyobb sikere, hogy 2016-ban majdnem megnyerték a Magyar Bajnokságot. „A bíró részlehajlása miatt, csúnya körülmények között, nagy előnyről, tizenvalahány igazságtalanul megítélt technikai tussal elvesztettünk egy megnyert döntőt a Magyar Bajnokságon, így lettünk ezüstérmesek” – emlékezik Szelei István, aki maga is zsűrizett több nemzetközi versenyen, 2019-ben például a budapesti vívó-világbajnokságon. „Az volt a legerősebb csapatunk, akkor voltunk a csúcson. Bár azóta gyarapodott a létszám és most is erősek vagyunk.”

2012-ben lépett a Magyar Vívó Szövetség élére Csampa Zsolt, aki egykor focista volt. Ő találta ki, hogy a vívásban is legyen Magyar Kupa. Előtte egyéni versenyek voltak, ez alapján állt össze a ranglista, és válogatták ki a versenyzőket az Eb-re, Vb-re és az olimpiára. „Most ez úgy módosult, hogy szombaton egyéni verseny van, vasárnap csapat, és van csapat-ranglista is, ennek a neve a Magyar Kupa. Az öt forduló mellett, ennek a sorozatnak a része a Magyar Bajnokság is, de az egy magasabb szorzójú verseny, önállóan is jelentősége van, mert aki azt megnyeri, az a magyar bajnok.” – magyarázza Szelei István. Sághy Ervin tájékoztatása szerint januári győzelmük azért volt történelmi jelentőségű, mert „ilyen még nem volt, hogy egy vidéki csapat nyerte a Magyar Kupát.”

Februárban véget ért a Magyar Kupa-sorozat 2020/21-es szezonja, ahol összesítésben a ranglistán második helyezett lett a Fénylakk Budakalászi Vívósport Egyesület férfi tőrcsapata, maga mögé utasítva többek között az FTC-t és az UTE-t. A versenyeken többen is vívtak a csapatban, név szerint Insperger Sámuel, Gerzanics Márk, Hári Máté, Káli András, Örsi Dániel, Sághy Ervin és Szerémi András. Az egész vívóklub örült a sikerüknek, hiszen ők nem egyszerűen egy jó csapat, de egy „nagyon jó közösség” is.

Földy-Molnár Lilla, fotó: Nagy Tamás

Az írás a Budakalászi Hírmondó márciusi számában jelent meg. A lapszám további tartalmait online ide kattintva érhetik el.