Adni jó
2020. augusztus 26.
Ez a történet a karantén idején kezdődött. A segítő diszpécser szolgálat során megélt telefonbeszélgetések, kibontakozó emberi sorsok szülték meg a gondolatot, hogy amennyiben mérséklődik a járványveszély és lehetőség adódik, a művelődési ház szervezzen nyári jótékonysági tábort a hátrányos helyzetű gyermekek részére.
Kitaláltuk a kétszer egy hetes Lurkó tábor tematikáját, beosztottuk a tábori teendőket, felkértük partnereinket a közreműködésre és anyagi támogatóra leltünk a Budakalászért Közalapítvány személyében. A Szent Ferenc Karitász Csoport segítségével meghívtuk a gyermekeket táborozni.
Bár többgyermekes szülők vagyunk izgalommal és kíváncsisággal vártuk a tábor kezdését. Kik is lesznek a tábor kis lakói? Tetszenek majd a programok? A 6 évestől 15 évesig jelen lévő vegyes korosztály hogyan viszonyul egymáshoz? Ezek és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennünk.
A tábor nyitánya után néhány órával már éreztük, hogy különleges két hét elé nézünk. Két olyan hetet éltünk meg, amely során végig azt tapasztaltuk, hogy áldás van a táboron. Nyitott, érdeklődő, egymásra is figyelő, szeretetéhes gyermekek érkeztek. Számunkra is meglepő módon nagyon rövid időn belül békés kis szeretetközösséget alkottak.
A tábor során folyamatosan kaptunk váratlan támogatásokat. A Lupa szigetre menet, amint kiderült kik is komp a kis utasai, Tugyi László tulajdonos és Heves József hajóvezető jóvoltából a visszautakat már térítésmentesen tehettük meg, a szigeten önfeledten játszó gyerekeket látva Diós Zoltán a Sanyi bácsi büfé üzemeltetője meghívta a gyerekeket sétahajókázásra, Nyers Csaba a Hollóvölgyben íjászattal és ebéddel kedveskedett, Horváth Emese lovaglási lehetőséggel lepte meg a gyerekeket.
A részünkről sugárzott odafigyelést, nyitottságot és szeretetet többszörösen kaptuk vissza. Sokat tapasztaltunk és tanultunk a két hétből, a mi munkatársi közösségünknek is remek csapatépítésként szolgált a Lurkó tábor megszervezése és lebonyolítása.
S vajon hogyan érezték magukat a Lurkó tábor résztvevői? A gesztusok, a mosolyok és szavak árulkodóak voltak, de táborzáráskor a gyermekek megfogalmazott kívánsága egyértelmű visszajelzésként szolgált. Jövőre is szeretnének jönni, annyi a kérésük, hogy ugyanez a csapat legyen együtt és legyen ottalvós a tábor. Úgy gondolom ennél nagyobb elismerést nem kaphattunk.
Nem tudhatjuk, hogy miben lesz részük még ezen a nyáron a tábor résztvevőinek, de a jelek szerint sikerült egy-egy hétre biztosítani a számukra azt, ami most a legfontosabb, hogy megéljék a gyermek létüket.
Adni jó, olvasható a címben, ajánlom szeretettel mindenkinek.
Benkó Attila
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár
A Budakalászi Hírmondó augusztusi és korábbi lapszámait ide kattintva olvashatja online>>
Ha nem kapott nyomtatott példányt az augusztusi számból, a Polgármesteri Hivatalban átveheti, vagy kérje a postázást a kommunikacio@budakalasz.hu e-mail címen.