Ahol megbecsülték a tisztességes munkát

2023. május 15.

100 éves a Lenfonó cikksorozatunkban ezúttal Ábendschein Károlyné Annus nénivel beszélgettünk, aki évtizedekig dolgozott az egykori üzemben.

Hogyan került a gyárba?

A szüleimmel Szentendrén éltünk, négyen voltunk testvérek. Apám pásztor volt, már egész kiskorom óta segítettünk neki a munkájában. A pásztorkodás mellett édesapám a szentendrei kőtörőben is dolgozott, ahol egy balesetben megsérült, lerokkant, emiatt elveszítette a munkaképességét. Ez volt az oka annak, hogy a nővéremmel el kellett helyezkednünk a gyárban. 1958-ban állt munkába a nővérem, én 59-ben kezdtem a szövőgyárban.

Mi volt a feladata az üzemben?

Először szövőnőként helyezkedtem el. Miután megházasodtam, a férjem családjának gazdaságában is rengeteget dolgoztam. Sváb család voltak, nagyon szerették a földet és értettek is hozzá. Anyósoméknál én is megtanultam a földmunkát, gyomláltunk, kapáltunk, emellett dolgoztam a gyárban. A három műszakot, ami a szövőnők munkarendje volt, a sok otthoni munka mellett nem bírtam, ezért átmentem a gépsorokat takarítani, amit a testvéremmel végeztünk. Mindenkinek volt munkakönyve, amibe feljegyeztük a kitakarított gépeket. Ez azért volt fontos, mert havonta ez alapján a könyv alapján kaptuk meg a bérünket. Nagyon szépen dolgoztunk, a művezetők ragaszkodtak hozzánk, megbecsültek bennünket. Amikor egy gép elromlott, akkor a lakatosok sokkal szívesebben dolgoztak egy tiszta gépen, mint amivel teljesen bepiszkolták magukat, de a szövőmesterek is szívesebben dolgoztak szépen letakarított gépsoron. Később a tisztítóba kerültem a nyírógéphez Hornyák Anna művezetőhöz, ami éles késekkel leszedte a fölösleges, kiálló szállakat az anyagról. A nyírógép mellett balesetet szenvedtem. Egyszer beakadt az anyag és egy mozgó hengerre kellett állnom, hogy kiszedjem. Lecsúszott a lábam a hengerről és majdnem ráestem azokra a spirálos, éles késekre. Végül hála Istennek nem történt nagy baj.

A felsorolt feladatai mind nehéz, veszélyes fizikai munkák voltak. Megbecsülte ezt a kemény munkavégzést a gyár?

A jó munkát mindig értékelték, jutalmat is többször kaptunk. A művezetőim, Lázár Pista bácsi, Fodor József, Horányi Pista bácsi és Hornyák Anna is a tisztítóban mind nagyra értékelték a szorgalmunkat. A havi bérezésünkön felül bizonyos időközönként jutalmat is kaptunk.

Az anyagiakon felül miben nyilvánult meg az, hogy a vezetőség megbecsülte a tisztességes munkát?

Amikor a fiam megszületett, a gyárból mentem gyesre és később hamar vissza is tudtam menni dolgozni. A gyárnak volt bölcsődéje, óvodája, ami nagyban megkönnyítette az újbóli munkábaállást. Megnyugtató volt úgy dolgozni, hogy a gyerekem közelemben volt, minőségi ellátást kapott és megetetni is ki tudtam menni. Sokat volt beteg szegény kisgyermekként, gyakran volt tüdőgyulladása, így többször kellett betegállományban lennem vele. A gyárban nagyon toleránsak voltak, mindig elengedtek, ha ápolnom kellett. Akkor is nagyon megértőek voltak, ha a férjem családjánál segíteni kellett egy-egy szezonális munkában, mint például a nagyobb betakarításokkor.

Milyen termékeket gyártottak?

Tizenkét gépsor, úgynevezett parti volt. Egy nagy széles gépen a farmereket csinálták, de igazi jó len anyagból készültek damasztabroszok, kockás konyharuhák. Gyártottak bútorvédő huzatokat is gyönyörű mintákkal. Az anyag ment a filmnyomóba, ahol egy hengerre rátett sablon segítségével vezették rá a festéket. Ez után a mintás anyag a szárítóba került. Ezek a bútorvédők igen jó minőségű termékek voltak, sikeresek, kelendőek.

A gyárban kialakult kapcsolatai mennyire váltak meghatározóvá az életében?

Tulajdonképpen a férjemet is a gyáron keresztül ismertem meg. Február másodikán mentem felvételizni a gyárba ’59-ben. A leendő férjem húga is felvételre várt, akivel összebarátkoztunk, rajta keresztül ismertem meg a férjemet. 1960 decemberében esküdtünk. Milyen volt a munkaközösség? Részben a munkaközösség miatt szerettem ott dolgozni. Az öltözőben együtt reggeliztünk, a büfébe is együtt jártunk szünetben. Olyankor beszélgettünk, a munkatársaimmal jó volt együtt tölteni az időt.

Milyen volt a hangulat a felszámolás előtt?

Akkor már semmi sem volt olyan, mint a gyár fénykorában. Nagyon kár volt érte, mert rengeteg embernek adott kenyérrevalót; Bogdányból, Szentendréről, Leányfaluról rengetegen érkeztek ide a HÉV-vel. Zárás után visszamentem a TSZ-be konyhakertet kapálni, de a szövőgyárra mindig jó szívvel emlékszem.

Gulyás Rita

Az interjú megjelent a Budakalászi Hírmondó májusi számában.