Átadták a megújult Zöldsziget Cserkészházat
2023. november 13.
Szombaton átadták a felújított Zöldsziget Cserkészházat, ami a Vidra SE és a Közösjég működésének biztosítása mellett a már 450 1111-es számú Szent István Cserkészcsapatnak is otthont ad. A javarészt pályázati forrásokból megvalósult 200 millió forintos fejlesztést a város 25 millió forinttal támogatta.
November 11-én szombaton tartották a budakalászi 1111-es Szent István Cserkészcsapat csapatnapját, ami egyben a felújított Zöldsziget Cserkészház átadó ünnepsége is volt. A rendezvényt Dr. Wettstein András, a cserkészcsapat alapítója nyitotta meg, majd Varga Zoltán plébános felszentelte az épületet. Az ünnepségen beszédet mondott Gál Tamás, a Vidra SE vezetőedzője és a Kereszturi András, a cserkészcsapat vezetője, majd Forián-Szabó Gergely alpolgármester köszöntötte az összegyűlt cserkészeket. Az ünnepséget Barna Botond cserkész, a felújítás pénzügyi vezetőjének beszámolója zárta. A résztvevőknek egy rövid házbejárás keretein belül lehetőségük volt megtekinteni a kész épületet, majd a Vidra SE jégkorong bemutatója után egy közös ebéddel készült a cserkészcsapat és a Vidra SE szülői közössége az egybegyűltek számára. A programot szabad korcsolyázás zárta.
Korábbi hírünk a felújításról: Pályázati forrásokból és az önkormányzat anyagi támogatásával elindult a Cserkészház régóta várt felújítása.
Történelmi pillanat volt ez számunkra, hiszen lehetőséget ad arra, hogy 450 fős csapatunk 41 cserkészőrsének nagy része itt, egy kényelmes és csodálatos cserkészotthonban tudja tartani foglalkozásait. 2007-ben kaptunk az épületre használati jogot, akkor nyers téglafalak, ablakok és ajtók nélkül, burkolatlan padlóval álltak a bozótos kertben. Az évek során rengeteg önkéntes munkával, tárgyi felajánlásokkal, támogatásokkal és pályázatok segítségével tettük élhetővé, otthonossá a helyet. Majd a Vidrákkal összefogva egy nagy közös hajrával, pályázatok, támogatások, felajánlások, kölcsönök, egy szuper kivitelező és építő csapat, fáradtságos önkéntes munka, valamint az önkormányzat által adott, a felső szintre is kiterjesztett használati jog segítségével elkészült a felújított Zöldsziget Cserkészház. Mindez sehol sem lenne dr. Wettstein András, csapatunk alapítójának törhetetlen fáradozásai, értékteremtő munkája és hihetetlen kitartása nélkül, aki mindent megtett azért, hogy Budakalászon egy csodás közösség működjön és legyen egy hely, ahol a cserkészfoglalkozások kényelmesen és nyugodtan tudjanak zajlani. – mondta el Kereszturi András, a 1111 Szent István Cserkészcsapat vezetője.