Az államiságot ünnepeltük
2026. augusztus 20.
A Szent István Templomban ünnepelte Budakalász az államalapítást és István királyt, majd az új kenyér megszentelésére is sor került. Nagel István alpolgármester beszédét a zeneiskola előadása követte, az ünnepség koszorúzással és szeretetvendégséggel zárult.
Misével kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd Varga Zoltán plébános megáldotta az új kenyeret.
Nagel István alpolgármester ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy István királyról az igazságos, jámbor ember képe maradt fenn annak ellenére, hogy a pogány társadalom átformálása konfliktusokkal járt. Kiemelte, hogy ne csak a vezetőinktől követeljük meg, hogy példát vegyenek a szent királyról, hanem mi magunk is kövessük az intelmeit: ne sodródjunk az árral, merjünk kiállni az igazság mellett.
Az alpolgármester beszédét a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola műsora követte, Bach és Vivaldi darabjai után hangszeres ária átdolgozásában, tehát énekhang nélkül hallgathattuk meg Erkel Ferenc Bánk Bán operájának leghíresebb részletét. Gordonkán Hidasi Orsolya, zongorán Lozsányi Soma játszott.
Az ünnepség István király szobrának megkoszorúzásával és szeretetvendégséggel zárult.




























































