Berdó – a korábbi hanyag kivitelezés miatt elhúzódik az útfelújítás a Kálvária utcában
2023. október 10.
A Kálvária utca és a Gyümölcs utca sarkán álló telek egy részét azzal a céllal vette meg az Önkormányzat, hogy kibővítse a kereszteződést; elférjen a járda, a vízelvezetés és a zöldfelület is. Ez biztonságosabb közlekedési feltételeket kínál majd mindenkinek, aki arra jár. A tulajdonossal egyeztetve megtörtént a telekrendezés és elkezdődött a munka. A korábbi hanyag kivitelezés miatt azonban nem lehet tartani a kitűzött határidőt.
Az elmúlt harminc évben nem készült átfogó koncepció a Berdó fejlesztéséről, sőt, a távlati terveken berajzolt, a hegyről levezető útfejlesztések sem valósulhattak meg, mert ezeket az önkormányzati ingatlanokat is inkább eladták (pl. Kálvária lakópark területe).
Az elmúlt két évtizedben anélkül nőtt rohamosan az itt lakók száma, hogy a város felelősei átgondolják, vajon hogyan lehet majd megközelíteni ezt a városrészt. A kétirányú gépjármű és gyalogos közlekedésre alkalmatlan Felsővár és Kálvária utca áll csak rendelkezésre, de a Berdó teljes területére jellemző a járda nélküli, szűkre kiszabályozott úthálózat és a gyalogos kapcsolatok hiánya. A főutakra csatlakozó két forgalmas utca járdáinak megépítése eddig szintén elmaradt.
A Képviselő-testület tavaly döntött a hiányzó fejlesztések megindításáról. Decemberben a gyalogosforgalom biztonsága érdekében megtörtént a Felsővár és Kálvária utcák egyirányúsítása. A Gyalogbusznak is köszönhetően a Kalász Suliba egyre több a gyalogosan közlekedő gyermek, nem volt kérdéses, hogy a biztonságuk elsőbbséget élvez. Egy tavaszi lakossági fórumon elhangzott: a bevezetett ideiglenes forgalmi rend addig marad fenn, amíg a forgalmas két utcában megépülnek a hiányzó járdák, a Gyümölcs és a Berdó utcák találkozását pedig átalakítják. Ha mindez elkészül, visszaállhat a kétirányú forgalom.
Az előzetes terveknek megfelelően a Kálvária utca és a Gyümölcs utca sarkán álló telek egy részét az Önkormányzat megvásárolta, hogy kibővítse a területet és biztonságos közlekedési feltételeket alakítson ki.
A tulajdonossal egyeztetve megtörtént a telekrendezés és elkezdődött a munka. A földmunkák során azonban több olyan elektromos vezetéket találtak, amelyek szabálytalanul voltak lefektetve: a 60-80 centiméteres biztonságos védőtávolság helyett alig 20 centiméterre voltak a földfelszín alatt. A munkálatok elején az egyik kábelt a munkagép el is vágta. Az ELMŰ tájékoztatása szerint a tervezés és a kábelek szabályos elhelyezése várhatóan néhány hónapot biztosan igénybe vesz, a járda- és útépítés csak ezt követően folytatódhat. Ez az oka annak, hogy a korábban tervezett határidőt nem lehet tartani.
Az Önkormányzat a Kálvária utca és a Gyümölcs utca sarkán átépítette a kerítést, áthelyezte a kapukat, támfalat épített és rendezte a kerítés előtti földterületet is. A kialakult helyzet miatt az Önkormányzat módosította a szerződést a kivitelezővel, ez alapján az útpálya szélesítése, a szegélyek és a csatlakozás megépítése, a szikkasztók és zöldfelület kialakítása, az útburkolati jelek felfestése és a KRESZ-táblák kihelyezése az elektromos kábelek áthelyezése után történhet meg. A tervező cég kiválasztása megtörtént, a következő hetekben a munka a háttérben folytatódik.
Városszerte folytatódnak az útfelújítások
A tél beálltáig folytatódtak a kalászi útépítések. A városvezetés célja, hogy ütemezetten, minden évben a tartósabb technológia alkalmazásával minél több út újulhasson meg. Az idei útfelújítási programban már elkészültek a mart aszfaltos útburkolatok. Ennek köszönhetően a Berdó, a Prekobrdo városrészekben és a Duna-part több utcájában jelentősen javultak a közlekedési feltételek.
Mintaszerű lakossági együttműködés
Több esetben a lakosság aktív részvételével valósultak meg a fejlesztések. Augusztus második felében a cementes útstabilizációs technológiájával (az Erdőhát utca felőli csatlakozásnál) elkészült Som utca és a Levendula utca felújítása. A Berdó utca és a Keskeny utca több szakaszán is dolgoztak a szakemberek, valamint a Hollóvölgyi úton és a Dolinai utcában is. A Gyümölcs utcában garanciális útjavításokat végeztek, itt közel 25 négyzetméternyi kátyút tüntettek el és megsüllyedt aknafedelet állítottak helyre a szakemberek. A cementes útstabilizálás egy viszonylag új és költséghatékony technológia. Az aszfaltozásnál olcsóbb, de a murvázásnál lényegesen tartósabb, pormentes felületet ad és évekre garantálja az utak normális, használható állapotát.
Cél az évtizedes elmaradások pótlása
Önkormányzat célja, hogy az évtizedes elmaradásokat ütemezetten pótolja. A felújításokra rendelkezésére álló Önkormányzati forrásokból évente legalább 1 kilométernyi út újuljon meg, A lakossági kezdeményezésére induló beruházásoknál a város kiegészíti a lakossági hozzájárulásokat, hogy közös erőfeszítéssel minél több út és járda újulhasson meg Budakalászon.