Boldog karácsonyt, Cрећан Божић!

2025. január 06.

Az ortodox keresztények a julián naptár szerint január 7-én ünneplik a karácsonyt, január 6-án pedig a szentestét.

A budakalászi Gábriel Arkangyal Szerb Ortodox Templomban az ünnepi vecsernye ma 16:00-kor kezdődik, majd a hagyomány szerint tölgyfaégetéssel folytatják az ünneplést. A tűzzel Jézus születésének hírére, a pásztorok jelenésére, a fényre emlékeznek.

Január 7-én délelőtt 10 órakor kezdődik a szent liturgia a Szerb Templomban.

Fotó: Hartl Nagy Tamás

Krucsay Ferencné Vészics Erzsébet tőzsgyökeres budakalászi szerb családból származik, a következőképpen emlékszik vissza gyerekkora ortodox karácsonyaira:

Az ortodox szerb karácsonyt vízkereszt után, január 7-én ünnepeljük, a Julianus-naptár szerint. A szerb ünnepet egy negyven napig tartó szigorú böjt előzi meg, melynek során se tejet, se tojást, se zsírt nem szabad fogyasztani. Mi szerbek nem állítunk karácsonyfát, nálunk sem volt gyerekkoromban. Édesapám minden évben hosszú szálú, szép szalmát tett el karácsonyra, amivel szenteste napján felszórtuk a ház több helyiségét. Mi így emlékeztünk arra, hogy Jézus jászolban, széna között feküdt újszülöttként. Nővérem, apám és én készítettük a behozandó szalmát a kocsira. Mai napig nem tudom, hogyan kerültek bele az ajándékok, de a szalma között találtuk meg őket az ünnepi vacsorát követően évről évre. Szenteste napját szűk családi körben ünnepeltük. Fatüzelésű kályhánk volt, amiben reggel apám megkotorta a parazsat, mert a hiedelem szerint akkor sok aprójószág lesz a házban. A nagy nap egyik fő pontja az ünnepi vacsorára való készülődés volt, amikor előkészítette édesapám a karácsonyi kalácsot. A „Bozicni kolac”— ahogyan mi szerbek mondjuk – egy olyan kosárba volt elhelyezve, amibe készítettünk búzát, kukoricát, kockacukrot, meg mindenféle fűszert. A kosárban négy alma is volt, ezekből egyet az este folyamán kivettünk az összetartozásunk jelképeként és annyi felé vágtunk, ahányan voltunk.  Illetve, egy szeletet eltettünk arra az esetre, ha váratlan vendég érkezett volna hozzánk. A kalácson körbe fonás volt, a tetejét egy kereszt osztotta négy felé, a négy részére pedig szimbólumokat formáltunk. A miénken ékeskedett egy békegalamb, egy darab föld, egy hordó a szőlőnk miatt és egy kalász lakhelyünk jelképeként. Amikor megsült, a közepébe édesapám gyertyát és bazsalikomot tett, a négy részbe vágott négy lukacskát, amit feltöltött borral, majd megfogtuk ahányan voltunk és eltörtük. Szenteste még böjti bableves, sült hal, krumplisaláta, diós- és mákos tészta került az asztalra. A vecsernye után nem volt szabad mosogatnunk, csak az ételmaradékokat gyűjtöttük össze olyankor. Nagymamám testvéreivel laktunk egy udvarban. Nem felejtem el, volt olyan karácsony, amikor a mamám egyik testvérétől tündéri kalapokat kaptunk; nővérem egy pirosat, én egy drappot. Karácsonyra és húsvétra is mindig kaptunk a szüleinktől egy-egy ruhát. A főúton lakott egy kedves varrónő, Bözsi néni, aki ezeket a ruhácskákat méretre varrta nekünk. Gyerekkoromban volt kalászon egy virágkertészet az orvosi rendelő utcájának a végén. Apám onnan gyönyörű, hatalmas fejű szegfűket hozott haza nekünk karácsonyra, ami kifejezetten feldobta az ünnepet. Akkoriban a mi utcánkban, a Kőbányai úton lakott a falu csordása, aki minden karácsonykor jött és köszöntötte a ház népét. Este éjféli misére ment a családunk az ortodox templomba, másnap pedig a tíz órás litániára mentünk, amire mindig úgy indultam el, hogy előtte begyúrtam a levestésztát. Ez a mai napig hagyomány maradt az életemben.

Cрећан Божић – Boldog karácsonyt kívánunk!

iStock