Búcsúzik a nyugdíjba vonuló Sulyok András
2020. június 29.
Dr. Sulyok András több, mint 45 év helyi orvosi szolgálat után nyugdíjba vonul, június elseje óta már Dr. Tóth-Domán Judit várja gyógyulni a 1. számú háziorvosi körzet felnőtt betegeit. Praxisa utolsó hónapjai nem kis izgalommal teltek, hiszen a koronavírus-járvány jócskán tartogatott nem várt és gyorsan megoldandó helyzeteket. Erről, az elmúlt évtizedekről és jövőbeni terveiről is kérdeztük.
Mennyi év orvoslással töltött idő után köszön most el a budakalászi betegektől?
Budapesten végeztem az orvosi egyetemen 1969-ben. Hat évig az egyetem Élettani Intézetében dolgoztam, részt vettem a kutató munkában és az oktatásban. Negyvenöt évvel ezelőtt jöttünk családommal Budakalászra, az akkor megbetegedett Dr. Gaál Sándor körzetét vettem át. Akkor még 24 órás készenléttel járt a munkám, hiszen csak évek múltán alakították ki a központi ügyeletet Pomázon, ahol most is várják 17 óra és reggel 7, valamint ünnepnapokon és hétvégén a budakalászi betegeket.
Többször is költöznie kellett az évek alatt, mire az Egészségházban valóban komfortos környezetben fogadhatta a betegeket.
Egészségház kép ideIgen, először még a régi rendelőt építették át, hogy a „négyszemközti” rendelés, az intimitás megvalósuljon az orvos-beteg találkozásban. Ekkor hónapokra átköltözünk a Pomázi úti iskolába. Aztán 2012-ben a Faluházba költöztek a rendelések, amíg 2013-ban átadták a most ismert színvonalas, igényes környezetet biztosító Egészségházat. 7 évet tölthettem tehát a jelenlegi szép, új rendelőben.
Még a nyugdíjba vonulása előtt izgalmas időszakot élt át a koronavírus-járvány kezelésében részt vállalva. Hogy élte meg az elmúlt bő 2 hónapot?
Az utolsó hónapok változását a járvány miatt kialakított megváltozott rendelési forma jelentette, s számomra, a koromnál fogva, hogy személyesen nem találkozhattam a betegekkel. Telefonon kellett tanácsot adni, lehetőleg a problémáikat is megoldani. Hiányzott a betegek vizsgálata, de hiányzott nagyon önmagában a személyes kontaktus is. Amikor szinte egy pillantással felméri és értékeli az orvos a benyomását a belépő beteg állapotáról.
Mik a tervei, mivel tölti majd a felszabadult idejét a jövőben?
Az eljövendő időben úgy gondolom több idő juthat családomra, az unokákra, valamint az eddig háttérbe szoruló érdeklődési területekre: olvasás, zenehallgatás, kirándulás, kertészkedés, zongorázás.
A cikk megjelenését követően, július elsején a Semmelweis-napon Dr. Sulyok András kapta meg a Budakalászi Polgárok Egészségéért városi díjat. A Semmelweis-napi ünnepségről és a díjátadásról ide kattintva olvashatnak részleteket>>
A Sulyok András körzetében élők háziorvosi ellátását 2020. Június 1-től Dr. Tóth-Domán Judit biztosítja. Dr. Tóth-Domán Judit a Szegedi Tudományegyetemen végzett 2006-ban. A szakmai gyakorlatok letöltése után háziorvostanból szakvizsgázott. Előbb Óbudán háziorvosként, majd a Budai Egészségközpontban dolgozott, ahol szűrővizsgálatokban és háziorvosi páciensek gondozásában vett részt. Időközben megszerezte a foglalkozás-egészségügyi szakvizsgát is. A vele készült interjút a Hírmondó következő, augusztusban megjelenő számában olvashatják.
Dr. Tóth-Domán Judit rendelési ideje:
Hétfő 13.00 – 17.00
Kedd 07.00 – 11.00
Szerda 13.00 – 17.00
Csütörtök 07.00 – 11.00
Péntek páros héten 13.00 – 17.00
páratlan héten 07.00 – 11.00
Telefon: 06-26-343-364