Budakalász ritka régészeti kincsei 2.  – Rézkor

2018. október 15.

szakértőnk: dr. Ottományi Katalin, Phd. régész (a rajzok Gucsi László művei)

Városunk ritka és értékes leletekben gazdag település, ezért a Zöld-barlangban felfedezett őskori vadásztanyát bemutató beszámolónkat követően most valamennyi eddig fellelt helyi kötődésű régészeti emléket bemutatjuk. A témában több részes sorozattal jelentkezünk. Ehhez a kutatómunkához hívtuk segítségül szakértőnket, dr. Ottományi Katalint. Az őskor után most a rézkor bemutatása következik.

A rézkorban (Kr. e. 4500–2700) valószínűleg éghajlati változásokkal magyarázható a megváltozott életforma és gazdálkodás. Előtérbe kerül az állattenyésztés. A korábbi nagy kiterjedésű, hosszú ideig használt telepek helyett kisebb, egyrétegű, a pásztorkodó életformának jobban megfelelő átmeneti jellegű telepek jelennek meg. Ugyanakkor állandó és különálló, nagy sírszámú temetők alakulnak ki.

E temetőkben mindenkinek megvolt a közösségi rend szerint életében is megszabott helye.

A kora rézkori ún. Ludanice csoport temetkezése ismert Budakalász északi szélén, a szentistvántelepi temető mellett nyitott homokbányában. Behúzott peremű tál, bikónikus fazék került be innen a pomázi Helytörténeti Klubba.

Ugyanez a népcsoport telepedett meg a Nagy-Kevély oldalában lévő Zöld-barlangban. Füles merítőedények (merice), obszidiánból pattintott kőeszközök és kőbalták köthetők a korszak embereihez.

A késő rézkorban, a badeni (péceli) kultúra népe telepedett meg Budakalászon. A korszak legnagyobb eddig ismert temetője található a Luppa csárdánál, a Dunától mintegy 200–250 méterre. A temető teljes sírszáma 500 körül lehetett, ebből 439 sírt sikerült feltárni 1952–1961 között. A temető legkorábbi rétegében égetett, hamvasztásos temetkezés folyt, ezen belül hét sírcsoport különíthető el. E csoportok kör alakúak vagy félkörök, közepükön üres folttal. Itt lehetett a máglya helye. A legkorábbi csoport kőpakolásos, szórt hamvasztásos sírjaiban csak korsók és tálak találhatók. A későbbi csontvázas temetkezés genetikailag két csoportra osztható. A korábbiak, az embertani vizsgálatok alapján kapcsolatban álltak a hamvasztással temetkező lakossággal. E csoporton belül nagycsaládi, 3–4 generációs temetkezési forma állapítható meg. A temető legfiatalabb részéhez tartoztak a halottas kocsi temetkezések, melyeket az ember és szarvasmarha pár együttes eltemetése, a kocsimodell, illetve a kocsit utánzó edény is alátámaszt. Ez a csoport egy máshonnan betelepedett (Alsónémedi) népesség nyomait őrzi. Gyakori a temetőben a többes temetkezés, például három gyermek vagy egy nő két gyerekkel stb. Különleges rítus a jelképes temetkezés. Ilyenkor csak egy ovális sírgödröt ástak, benne kerámia s egyéb mellékletek. Egy ilyen jelképes sírból származik a világhírű négykerekű kocsi modell. Oldalán és alján a deszkákat bekarcolások jelképezik. E régészeti leletet a Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni. Hasonló kiképzésű egy másik kocsit utánzó edény is, melynek kerekeit bütykökkel utánozták. Megyénk területén Szigetszentmártonból ismerünk még hasonló kocsimodellt. Ezek a kocsi első ismert ábrázolásai a Kárpát-medencében.

A sírokat gyakran jelölték kőpakolással. A halottak mellé étel, ital mellékletet tettek kerámia edényekben. Jellegzetes kerek vagy szögletes talpú serlegek, kétosztatú tálak, fogantyús merítő tálak stb. találhatók köztük. Nagyon gyakoriak a gyöngy ékszerek (nyaklánc, karperec, öv, párta, ruhadísz stb.) A gyöngyök között kedveltek a déli eredetű kagylók. A rézeszközök közül csak árakat találunk a sírokban, a többi réztárgy ékszer, főleg gyöngy.

(Folytatás következik a későbbi korok bemutatásával.)