Budakalász ritka régészeti kincsei 3.
2018. december 21.
Bronzkor
A Budakalászi Hírmondóban megjelent régészeti cikksorozat újabb epizódjában a bronzkorba kalauzoljuk az olvasót.
szakértőnk: dr. Ottományi Katalin, Phd. régész
Településünk értékes leletekben gazdag, ezért sorozatunkba az eddig fellelt helyi kötődésű régészeti emléket mutatjuk be. E kutatómunkához hívtuk segítségül szakértőnket, dr. Ottományi Katalint. A bronzkor bemutatása következik.
Bronzkor (Kr. e. 2700–800): a késő rézkor egységes kulturális képe után a bronzkorban sokszínű, egymás mellett élő, eltérő anyagi műveltségű kultúrákkal találkozunk. Kr. e. 2700 táján több hullámban újabb népcsoportok jelentek meg a Kárpát-medencében és a helyi rézkor végi népekkel összekeveredve alakították ki az új, bronzkori népességet. Az új fém, a bronz tömeges felhasználása a korszak középső szakaszában indul meg. A bronzeszközök használata nagyobb termelékenységet eredményezett, ez pedig hatással volt a társadalmi viszonyokra is. A közösségek egyes tagjainak gyarapodása tükröződik a gazdag fémmellékletes sírokban, de a földbe rejtett, bronztárgyakból álló kincsleletekben is.
Az állattartó életformát a földművelésen alapuló paraszti életforma váltotta fel. Állandó telepek jöttek létre, főleg a sík területeken, vizek közelében.
A kora bronzkorban a harang alakú edények népe telepedett meg Budakalászon. A kultúra nevét a jellegzetes vörös színű, sávokra osztott, festett és bekarcolt díszítésű edényeiről kapta. Két telepüket találtuk meg. Egyiket a Barát-patak északi oldalán emelkedő dombon (Pomázi útnál), a másikat a Duna parti sík területen (Tangazdaságnál). Az ásatások során házalapokat és gödröket tártak fel. A harang alakú, bordás és befésült díszítésű edény töredéken kívül előkerült egy kocsikerék modell, csontzabla és pattintott nyílhegy is. Innen látott napvilágot felszíni szórványként egy arany, poncolt díszítésű, kerek füles csüngő is. Lehet, hogy a középső bronzkori vatya kultúrához tartozott, és esetleg elrejtett kincslelet része volt. Mindenképpen a középső bronzkorban először kimutatható, gazdagabb társadalmi rétegek megjelenésének a bizonyítéka.
A kultúra legnagyobb sírszámú temetője 2005-ben, az M0-ás útgyűrű megelőző feltárásán, a Tangazdaságnál került elő (1070 sír). A közvetlenül a Dunaparton fekvő teleptől kicsit távolabb, a Dunától kb. 200 méterre került elő a vegyes rítusú, hamvasztásos és csontvázas temető. Legtöbb az urnasír, mikor a fedőtállal lefedett urnákba a hamvak mellé több kis edényt helyeztek étel, ital melléklettel. A csontvázakat zsugorítva temették a téglalap alakú sírgödrökbe. Gyakoriak a jelképes, csontváz nélküli sírok, több edénnyel. A gazdagabb sírokat körárkok vették körül, mintegy kiemelve, ugyanakkor elkülönítve környezetüktől a halottat. Az itt talált csuklóvédő lemezek, pattintott nyílhegyek, réz tőrök, valamint az íj használata a népcsoport harcias jellegére utal. A fegyvereken kívül urnák és tálak, valamint csontgombok, ritkán ékszerek szerepelnek a mellékletek között.
A másik temetőrészlet (8 sír) a Pusztatemplomnál, a Dunába torkolló Barát-patak mellett található, ahol több népesség nyomai is kimutathatók egymás után.
Korai és késő bronzkori temetkezés, római őrtorony és középkori telep található itt.
A késő bronzkorban itt élő urnasíros kultúra településéről csak szórványként előkerült cserepek és orsógombok tanúskodnak. A korszak temetkezései a már korábban említett Pusztatemplomnál (7 urna sír) és a Dunapart közelében lévő Transzformátor háznál kerültek elő. Ez utóbbinál az urnafészek, fekete agyagtálban elhelyezett kétfülű edényből állt, közte kalcinált csont töredékekkel és faszén maradványokkal.
Kannelúrás díszítésű nagy tálak és urnák, turbántekercses, behúzott peremű tálak félgömb alakú csészék és síkozott peremű edények jellemzik a korszakot.