Budakalásznál a Duna visszavette a széles medret
2020. február 10.
Víz alá került az EuroVelo6 építésének helyszíne is
Február elején a Felső-Duna térségében és a Duna fontosabb vízgyűjtőin kiadós csapadék esett. A bajorországi rész-vízgyűjtőkön, az Inn vízgyűjtőjén, a Traun és az Enns folyók vidékén ugyancsak jelentős mennyiségű eső volt, mindezek hatására a Duna és mellékfolyóinak vízhozama jelentősen megnőtt.
A Duna a teljes hazai szakaszán is árad, a vízszint Budapest közelében ezen a hétvégén tetőzik. A várható 587-590 centiméteres vízállás nem éri el az elsőfokú árvízvédelmi készültséget elrendelő 620 centis magasságot, illetve a 645 centimétert, amikortól az alsó rakpartot is le kellene zárni.
Nem így Budakalászon, ahol már 540-550 centiméteres vízállásnál víz alá kerül a védett ártéri erdő nagy része, így a korábban engedélyezett és az ősszel megkezdett EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút érintett nyomvonala is. A Duna visszavette a széles medret, ahogyan azt évente többször is hosszabb-rövidebb időre szokta. A nemzetközi kerékpárút építtetői, kivitelezői most a saját szemükkel is megtapasztalhatják mindazt, amit az elmúlt hónapokban az ártérbe szánt kerékpárút nyomvonal-módosításának egyik fontos indokaként a helyi civilek és a budakalászi önkormányzat felhozott.
Az előttünk álló hétre a Felső-Duna vízgyűjtőire további jelentős csapadékot jeleznek, ennek hatása lassíthatja majd a tetőzést követő apadást, illetve akár újabb árhullámot is okozhat.