Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. július 23. kedd | Lenke napja

Hírek

 

Családias teniszélet Budakalászon

2023. július 24.

A város közepén, az egykori falu szélén közel száz éve teniszeznek. A sportág általános megítélésével szemben Kalászon a tenisz nem úri huncutság, mindennapos volt, hogy a gyár lakatosa együtt játsszon az egykori igazgatóhelyettessel, a gyári elit a politikai okokból, büntetésből szövődét takarító jogtanácsossal. Lugosi Ferenccel, a teniszklub elnökével beszélgettem.

Klinger gyár teniszpályáján 1940-ben

Mióta teniszeznek Kalászon?

Amikor Klinger Henrik a múlt század elején felépítette a gyárat, épített focipályákat, művelődési házat és teniszpályákat is. Kezdetben a gyár vezető beosztású emberei teniszeztek, illetve Klinger Henrik családjához csapódó barátok és üzlettársak, de a „hathárom” közvetítője, a legendás sportriporter, Szepesi György is rendszeresen megfordult a pályákon. A Harmincas évek végén itt már volt női és férfi teniszcsapat is.

Hogy alakult a teniszélet a gyár államosítása után?

A budakalászi teniszéletben nagybátyám, Lugosi Károly meghatározó személyiség volt. Úgy került ide, hogy egy budapesti textilnagykereskedő megbízásából többször megfordult a gyárban árut vásárolni. A háború után Klinger Henrik gyárát államosították, a nagybátyámat pedig a minőség ellenőrzés vezetőjeként alkalmazták, amit akkor expedíciónak hívtak. Mivel rendszeresen vásárolt, ismerte a piacot és a termékeket is, és az államnak is az volt érdeke, hogy továbbra is megfelelő minőség kerüljön ki a gyárból. Nagyon szeretett teniszezni és az addigi elit teniszéletet munkássporttá szervezte. 1947-ben az apám, Lugosi József már igazolt teniszezője volt a klubnak és a teniszszövetség keretein belül játszottak. Ezt egy tárgyi emlék, egy igazolvány is bizonyítja, így tehát a mi elődünk, a Budakalászi Tenisz Club 1947-ben már létezett. Én 1964-ben tettem be a lábamat először ide, a gyárban 18 évesen kezdtem el dolgozni.

Lugosi József igazolványa

Hol voltak a régi teniszpályák?

Három pálya volt, de nem a mostani helyén, a Faluház mellett, hanem a magánóvoda helyén, ami egykor a gyár óvodája és bölcsődéje volt, valamikor az 50-es években építették. Nagybátyámnak, aki akkor már részlegvezető volt, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a pályák mai helyén egyből négy új pályát építettek. Azt is hozzá kell tenni, hogy abban az időben ezek a pályák szinte semmibe sem kerültek. Az 50-es években szénnel fűtöttek a gyárban, korlátlanul képződött a salak, teljesen ingyen fél méter salakréteg jutott a pályák alá, így a mai napig minden vizet felszívnak, a legnagyobb esőzések után is lehet rajtuk játszani. A tetejére kellett egy kis agyag, a felső salakréteg, az úgynevezett vörössalak a békásmegyeri téglagyárból származó téglaporból készült, amit itt rostáltak át. A kalásziak mindezt társadalmi munkában hozták létre.

Milyen eredményei vannak a teniszklubnak?

Az első virágzó korszaknak a háború vetett véget, majd az ötvenes évektől újra pezsgő sportélet alakult ki a pályákon. A ’60-as években elkezdték támadni Lugosi Károlyt, aki akkor már főtechnológus volt, hogy túl sokat költenek az ő kedvenc sportjára. Így amíg a gyár alkalmazásában állt, többet nem teniszezett itt. Elment az akkori könnyűipari minisztérium csapatába. Viszont ezzel együtt megszűnt a csapatsport is. Majd, mikor ’75-ben nyugdíjba ment, újraélesztette a csapatot és eljött a klub harmadik virágzása, ami a nyolcvanas évek végéig, a gyár bezárásáig tartott. Ebben az időszakban a megyei első osztályú bajnokságban és a Budapest I. osztályban is versenyzett kalászi csapat azért, mert onnan lehetett bejutni az országos bajnokságba, az OB III-ba. A sikeres feljutás után Kovács András lett az új csapatkapitány, aki Szentendrén, a katonai főiskolán tanított. Az ő vezetésével még egy szintlépés sikerült, OB II-ig jutottak.

1941: biciklivel Visegrádra

Hogy élte túl a teniszklub a gyár felszámolását?

A gyár bezárása után egy vállalkozó üzemeltette a pályákat és a kalászi csapattal előfordult, hogy a hazai meccseit sem játszhatta itthon, hanem más pályákra kellett eljárni. A Faluház átadásakor az egykori klub utóda, a Budakalászi Tenisz Club kapta meg a pályák bérleti jogát és a mai napig megtalálnak minket a Művelődési Ház mellett. Városunk emblematikus csapata ’94-óta, tehát közel harminc éve az Önkormányzattól bérli a pályákat. Tagdíjból világítást, klubházat építettünk és elkezdődött a legfényesebb kalászi teniszkorszak. A három pályán egyszerre volt OB III-as, OB II-es, két veterán és egy női csapatunk. A Pest megyei veterán versenyt rendre a két csapattal induló Budakalász nyerte meg, sajnos az a verseny ma már nem létezik. Mára az OB III-as csapat tizenkét aktív teniszezővel összegyűjtötte a legjobb játékosokat a Dunakanyarból. Ezen a kis pályán verődött össze Pest megye északi részének legjobb játékosállománya. Az OB II-esek az idei évben Dunakeszi csapatával közösen indultak. A teniszklubból soha senki sem vitt haza pénzt, a teniszezők csak befizettek és dolgoztak. Ez ma is egy sok társadalmi munkát végző, összetartó közösség.

Milyen az utánpótlás?

Gyerekkoromban tizenöten, húszan teniszeztünk egy edző felügyelete alatt. Papp István, aki a kikészítő művezetője volt, három műszak mellett kijárt a gyerekeknek edzéseket tartani. Némelyikük, mint például Beck István nézőként még ma is megfordul a pálya szélén. Az utánpótlás később lassan elapadt, ma a profi edzők nemcsak nyáron dolgoznak, hanem télen is, a Faluház mellett viszont nincs fedett pálya. Nyáron non-profit módon a budakalászi gyerekek számára zajlik teniszoktatás, azoknak, akik megszeretik ezt a sportágat, évtizedekig remek amatőr sportolási lehetőséget kínál a kalászi teniszklub. A fedett pálya hiányával, a téli szezon nélkül behozhatatlan a lemaradásunk a profi teniszhez képest, a téli pályabérlést és a teniszoktató együttes fizetését kevesen engedhetik meg maguknak.

Mi lett a negyedik teniszpálya sorsa?

Az egykori centerpálya a parkoló alatt van már a földben. A kézilabda csapat nagyon sikeres volt, NB1 B-ben játszottak, női és ifi csapatuk is volt és nem fértek el egy pályán, szükségük volt egy edzőpályára is. A centerpályát feltöltötték salakkal, kézilabdapálya lett belőle, a rendszerváltás után pedig parkolóvá változott. Az egyik évben elhordtuk a dombot a pálya mellől, hogy megközelítse a mérete szabvány teniszpályáét, azóta látszódik ki a hátsó kerítés alapja. Az a henger, amit ma használunk, a harmincas évektől hengerelte a kézilabdapályát és a teniszpályát. A focipályák a mai könyvtár után, a Ciklámen utcáig nyúltak. Mellette, a Ciklámen utca legújabb házsora helyén volt a dombokkal körülvett lőtér. Nagy, amatőr tűzoltóélet volt a gyárban, állandóan tűzoltóversenyekre mászkáltak, ami egy másik hasznos szabadidős tevékenység volt. A focipályákon túl volt egy társasház, az egyik kolónia, amiben kilenc család lakott, köztük mi is. Az ablakunktól nem messze állt a focikapu. A kolónia után bolgárkertészet volt két kisebb épülettel, utána a ma is a Klenitynek hívott területen szántók voltak.

„Az egyik évben elhordtuk a dombot a pálya mellől”

Milyen jelentősége volt az egykori falu életében a sportnak?

Bár úri sportnak tartották, Klinger gyár ’40-es évekbeli államosítása a tenisznek nem ártott. A későbbiekben éppúgy megtalálható volt ott az aktuális elit, csak kiegészült az egyszerű munkásokkal is. Lugosi Károly idejében a Budaflax vezérigazgató helyettese, Honti László, aki a klub színeiben versenyzett is, Czerman István lakatossal teniszezett. Egy pályán játszott az egykori szállítmányvezető Gaján Vilmos, vagy Herendi Lajos, a gyár munkaügyi osztályának vezetője olyan jobboldalinak tartott értelmiségiekkel, akik büntetésből dolgoztak a gyárban, mint a Szövöde takarítója, a Horthy rendszer egykori jogtanácsosa, dr. Zborai Gusztáv. A faluban majdnem mindenki a gyárban dolgozott. Az embernek a kertszomszédja a gyári felettese vagy a beosztottja is lehetett, de ha a kikészítőben dolgozók kihívták a szövödét, akkor együtt fociztak. Lugosi Károly személye volt a garancia a teniszpálya nyitottságára. Ha egy gyerek ácsorgott a pálya mellett, fél óra múlva ütőt adott a kezébe. Ilyen volt a Dorojcsák Laci is, aki pár hónap alatt megtanulta azt, amit évek játékával szedtek magukra más fiatalok. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, nyáron a mai klubház helyén sátrakat állítottak a gyerekek és ott aludtunk a pálya szélén. Önszerveződő tenisztábor volt, reggel hétkor már ment a játék. A pályakarbantartásra legnagyobbrészt Hoffman Miklós bácsi, a Művelődési Ház egykori gondnoka ügyelt, ma igazgatónak hívnák. Ő az a fajta igazgató volt, aki munkaidején kívül karbantartotta a salakos kézilabdapályát és a teniszpályákat. Locsolta, simogatta, felvonalazta. Később édesanyám, Lugosi Aranka lett a Művelődési Ház gondnoka. Gyerekkoromban reggel fél hatkor, amikor megállt a HÉV, feketéllett a tömeg, hatkor kezdődött a reggeli műszak, ömlöttek be a gyár kapuján az emberek. A délutáni műszakot követően hamar megteltek a pályák, ahol a dolgozók, az igazolt versenyzők családtagjaikkal sütöttek, főztek, csak hogy a régi időket megidézzük.

Urbán Ákos

Az interjú a július augusztusi Budakalászi Hírmondóban is olvasható.

Az Egyesületről bővebben a Budakalászi Tenisz Club oldalán tájékozódhatunk.

A Klinger gyár teniszpályáján 1941-ben.