Dr. Göbl Richárd: A szabadságvágy és az összetartozás ma is kovásza lehet küzdelmeinknek

2021. március 15.

Mivel ma személyesen nem gyűlhetünk össze ünnepelni, Dr. Göbl Richárd, Budakalász polgármestere itt osztja meg Önökkel ünnepi gondolatait.

Tisztelt Budakalásziak, Ünneplők, tisztelt Olvasó!

Ezekben a napokban nehéz a szabadságról szólni, hiszen korlátok között kell élnünk. Pedig a mai napon végre ünnepelni gyűlhettünk volna össze, ám ezt a COVID megakadályozta. Mondom ezt azért, mert bár még nem telt el az esztendőből negyed évnyi sem, ez idáig, a mögöttünk hagyott rövid időszakából idén csak nemzetünk tragédiáira emlékezhettünk.
Fejet hajtottunk a doni katasztrófa hősei előtt januárban, februárban emlékeztünk a kommunizmus áldozataira, majd a budakalászi svábok kitelepítésének tragédiáját elevenítettük fel. És még ezután fogunk emlékezni Muhira, Mohácsra, Trianonra, Mádéfalvára, a zalatnai mészárlásra, a délvidéki vérengzésre 1944-ben, és 1956-ra. Hogy csak néhányat említsek nemzeti tragédiáink közül. Kölcsey Ferenc a Himnuszban így vont mérleget a magyar sorsról: „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”.

Bár tragédiáink után mindig talpra álltunk, összegeztük veszteségeinket, levontuk a következtetéseket, de azokat gyakran nem tudtuk a gyakorlatba átültetni. Igaz ez a ’48-as eseményekből levonható következtetések okán is: a sajtószabadság, a hazafias kötelességek, a nemzetközösség egysége és a szabadságért folytatott küzdelmek sokszor megrekednek az üres frázisok szintjén megemlékezéseinkben; és igaz ez a harminc évvel ezelőtt nagy reményekkel indult, de mára sajnos felemásra és súlyos morális társadalmi károkat hozó rendszerváltozásra is.

Korabeli beszámolókat olvasva üres frázisoktól és méltatlan küzdelmektől az 1848-49-es magyar szabadságharc időszaka sem volt teljesen mentes. Mégis elmondhatjuk: a 14 hónapig tartó önvédelmi, majd függetlenségi háború múltunk egyik legszebb, legdicsőbb fejezete. Honvédségünket csak két akkori európai nagyhatalom közös erővel volt képes térdre kényszeríteni, de a győztesek egy dolgot nem tudtak semmissé tenni: a polgári magyar nemzet és a magyar honvédség e nemes küzdelemben született meg.

„(…) igaz ügy örökre veszve nem lehet”

Ma tehát van miért ünnepelnünk. Hazafias kötelességünk, hogy március 15-én évről évre ünnepet tartsunk. 1848. március 15-e az egész nemzetet megérintette. Bár a mögöttünk hagyott 173 év már elhomályosította emlékeinket, de sok család mind a mai napig őriz emlékeket arról az időről. A szabadságvágy, az összetartozás későbbi nehéz időkben is kovásza volt küzdelmeinknek. Mondhatjuk: nincs magyar ember, akit ne érintene meg 1848. március 15-e.

Nincs szükségünk magyarázatra, amikor azt hallja: Petőfi, Jókai, Kossuth, Batthyány, Nemzeti Múzeum, Pilvax Kávéház. 1848-49. szabadságharca a XXI. század magyarjának eleven emlék. Köztereink, épületeink őrzik az egykori hősök emlékét. Petőfi, Kossuth, Batthyány, Jókai, Táncsics, Deák, Eötvös, hogy csak a legismertebb neveket említsem, fejet hajtva a névtelen hősök előtt is.
Petőfi Sándor így összegezte eme nevezetes nap történéseit: „Ez volt március 15-e, kezdetnek nagyszerű, dicső.”

Az elkövetkező napok reményét Görgey Artúr így fogalmazta meg: A legnagyobb reménytelenségben is bizakodóan mondta: „Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”

„E percek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre”

Az események ekkor már feltartóztathatatlanul ragadták magával az egész nemzetet. 1848. július 5-én az első magyar népképviseleti országgyűlésen mondta el Kossuth Lajos híres beszédét.

„Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, mentsék meg a Hazát, e percek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magam, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba süllyedjenek, ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek. Uraim! Így áll e percben a nemzet az önök kezében. És Isten kezünkbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezünkbe adta a nemzet halálát is. Uraim! A Haza veszélyben van!”

A bécsi udvar, V. Ferdinánd kényszerből tett ígéretei már nem tudták elfojtani a forradalom lángját.

Babucs Zoltán hadtörténész 1848-49-ről írt könyvéből tudhatjuk meg korabeli dokumentumokat idézve, milyen nagy lelkesedés hatotta át a korabeli emberek lelkét a haza védelme érdekében: „országos mozgalom indult meg. Minden tanult fiatalember, aki kellő évszámmal bírt, tódult a besorozó bizottságok osztályihoz. A tanult ifjakhoz csatlakozott a földmíves és iparos ifjúság, és oly gyönyörű és intelligens tíz zászlóalj állott ki egy pár hét alatt, melynél különbet a világ egy országa sem tudott még felmutatni.”

Az ember arcára mosolyt is csaló hősi tetteket is megőriztek a krónikák: Kápolnánál Dembinski személyesen vezette rohamra a Velence környéki olasz zászlóaljat. A csatában a tábori lelkész báró Mednyánszky Cézár is részt vett, lováról leszállva, ezüst kereszttel a kezében rontott katonái között az ellenségre. Ezt később így mesélte el: „A csatában egy császári katona felém rohant és megragadta a bal karomat. Tudtam, hogy mint osztrák fogoly nem találok irgalmat. Masszív ezüst keresztemmel fejbe vágtam és elszabadultam. Csak talárom szakadt szét és kissé meggörbült a keresztem.”

Most rajtunk a sor

Tudjuk, hogy a szabadság esendő. Azt folyamatosan védelmeznünk kel. Ezt az elmúlt 1000 év során számtalanszor megtapasztalhattuk.

Amikor nem sáfárkodtunk jól kivívott szabadságunkkal, akkor bizony azt elvették tőlünk.

Szűkebb hazánkban Budakalászon sem mérik olcsón a szabadságot. Nap mint nap meg kell küzdenünk érte. Nekünk gyakran arctalan ellenfeleink vannak, nem karddal és szuronnyal kell szembenéznünk. Vannak, akiknek a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemben semmi sem drága. Gátlástalanul, gyakran nevüket, arcukat nem vállalva gyalázzák ellenfeleik tisztes helytállását. A sajtószabadság fogalmát félremagyarázva, elferdítve visszaélnek korunk és a közösségi média adta szinte határtalan nyilvánosság lehetőségével. Sunyi módszerekkel igyekeznek sárba tiporni ellenfeleik becsületét, de mindezek ellenére mégis mondhatjuk:

Szabadok vagyunk. Egyetlen párt utasításának sem vagyunk alá vetve, kezünket nem köti gúzsba a korrupció.

Szabad a sajtónk, hiszen a Hírmondót magunk írjuk, abban helyt adunk a tőlünk eltérő véleményen lévőknek is. Felelősséggel bánunk a köz vagyonával, azt polgáraink boldogulására eszközként használjuk. Nemzetiségeink szabadon alkothatnak, kultúrájuk, tudásuk erősíti magyar identitásunkat.
Szabadon vallhatjuk meg hitünket.

A mi fegyverünk a tisztesség, szakmai tudás, az egyenes beszéd. Meggyőződésem, hogy csak ezekkel a képességekkel felvértezve maradhatunk talpon a rombolásra szövetkezett erőkkel szemben. Mi most ellenfeleinket is hívjuk, kérjük, építsük együtt a jövőt!

Jeles hadvezérünk, Görgey Artúr Istenbe és a hazába vetett szilárd hite városunk, Budakalász jelenlegi vezetői előtt is követendő példaként áll.
„Mit Istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”

Bár a korabeli idézetek természetesen férfias elszántságról szólnak, 2021 márciusában már nem lehet kérdés, hogy a változáshoz, szabadsághoz és összetartáshoz női honfitársaink kitartására és elszántságára is szükségünk van. Március 15. alkalom arra, hogy kifejezzük: mindannyian 1848-49. szabadságharcának örökösei kívánunk lenni. Az ünnep lankadó emlékezetünk ébresztőjeként évről-évre figyelmeztet arra, hogy hitvallásunkat tetteinkkel is igazoljuk. Ezekkel a gondolatokkal szeretném a mai ünnepet emlékezetessé tenni.