Elhunyt Harcsa Lajos Budakalász volt polgármestere
2015. június 24.
2015. június 21-én, életének 65. évében elhunyt városunk volt polgármestere, Harcsa Lajos.
Harcsa Lajos Budakalászon született és lokálpatriótaként meghatározó, közéleti szerepet töltött be a város életében.
1985-ben kezdeményezte a helyi lokálpatrióta egyesület a Budakalászi Baráti Kör megalakítását, melynek elnöki pozícióját is betöltötte. 1989-ben helyi közéleti lapot indított el Kalász Újság címmel. Ebben az évben indítványozta a község első alapítványának, a Budakalászi Szent István Alapítványnak a létrehozását is, melynek szintén elnöke is volt.
Harcsa Lajos 1992-2000 és 2002-2006 között, 12 éven keresztül dolgozott a városért polgármesterként. Vezetése alatt indult meg a település infrastruktúrájának megteremtése, többek között az utak, a csatornahálózat, a vezetékes gáz, a telefon és a kábeltévé kiépítése, a hulladékudvar létrehozása. Nevéhez fűződik a testvértelepülési kapcsolatok életre hívása Kahl am Main és Lövéte városaival. Támogatta a kultúrát is, polgármestersége idején épült meg a Faluház, a Zeneiskola, elindult a Budakalászi Gimnázium, felújításra került a Fabro Ház és a Polgármesteri Hivatal épületének bővítése is megtörtént. Támogatta a sérült gyermekek fejlesztését végző Gézengúz Alapítvány budakalászi gondozási központjának létrehozását. Sport iránti elkötelezettségéről tanúskodik, hogy a városban Sportcsarnok épült, ezt követően pedig 2006-ban Budakalász rendezhette az Öttusa Európa Bajnokságot.
Harcsa Lajos egy Budapest melletti faluból városi feltételekkel rendelkező, aktív közösségű települést teremtett.
Polgármesternek kijáró tisztelet mellett Budakalász Város Önkormányzata Harcsa Lajost saját halottjának tekinti.
Búcsúztatója 2015. július 2-án 15:00 órakor lesz Budakalászon a Csalogány utcai temetőben református szertartás szerint.
(Cím: Budakalász, Csalogány utca 26.)
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Budakalász Város Önkormányzata