Elismerések a városi Pedagógus Napon
2018. június 14.
A város minden évben műsorral és vendéglátással köszönti a budakalászi gyermekek oktatás-nevelését hivatásul választó iskolai és óvodai pedagógusokat. Bár az iskolák már nincsenek az Önkormányzat fenntartásában, a szoros kapcsolat, az együttműködés továbbra is megmaradt. Az Önkormányzat június 12-én a Kós Károly Művelődési Ház szervezésében tartotta a városi Pedagógus Napot. A rendezvényen Rogán László köszöntőjében méltatta a pedagógusok munkáját és köszönetet mondott áldozatos tevékenységükért. Emellett beszélt arról, hogy a város számára rendkívül fontos az oktatási-nevelési intézmények támogatása. Ennek keretében újult meg több intézmény épülete az elmúlt években és épül majd új iskola és óvoda a városban. Az idei ünnepi műsorban ez alkalommal Varró Dániel vidám verseit hallhatták a költő és együttesének előadásában a résztvevők.
A rendezvényen Rogán László polgármester és Ercsényi Tiborné alpolgármester asszony átadták a nagy elismerést jelentő városi díjakat. Völgyes József, a Kalász Suli igazgatója vehette át a „dr. Milosevits Péterné Budakalász Közoktatásáért” díjat, Forgács Istvánné és Hajduné Nagy Mária pedig a Kiváló Pedagógus Díjat. A díjazottak ez évben nyugdíjba vonulnak, így egész pályájuk elismerését is jelentik a díjak.
Völgyes József elmondta, hogy különös megtiszteltetés számára a szakmai díj odaítélése, hiszen elhunyt elődjének, a Kalász Suli korábbi igazgatójának nevével fémjelzett díjat vehette át pályája végén.
A kollégák megható műsorral is készültek. Völgyes Józseftől erdélyi népdallal, Forgács Istvánnétól pedig egy népszerű mai dallal búcsúztak munkatársai.
A Közoktatási díjra több szervezet is Völgyes József igazgatót jelölte. A Kiváló Pedagógus Díjra pedig ez évben több elismert pedagógust is jelöltek, így a díjazottak mellett Szendrődi Ferenc tamburatanárt és Vörös Balázsné tanítónőt is.
A rendezvényen az intézmények is köszöntötték alapítványaik díjazottjait. A Kalász Művészeti Iskola Szendrődi Ferencnek, a Kalász Suli Iványi Annamáriának, a Szentistvántelepi Iskola Harmati Imrénének, a Telepi Óvoda Forgács Istvánnénak, a Nyitnikék Óvoda Kónyáné Karsai Anikónak adományozta az intézményi díjat.
Az ünnepségen köszöntötték a jubilemot ünneplő és a nyugdíjba vonuló pedagógusokat is:
25 éves munkaviszonyát ünnepli ebben az évben
Grünvald Tímea Nyitnikék Óvoda
Somossy Kinga Telepi Óvoda
Horváth Erzsébet Szentistvántelepi Iskola
Kocsis Katalin Szentistvántelepi Iskola
Hermeszné Uracs Mónika Kalász Művészeti Iskola
Papp Ágnes Kalász Művészeti Iskola
30 éves munkaviszonnyal rendelkeznek
Csuka Györgyi Kalász Suli
Nógrádi Anikó Kalász Suli
Bugát Tünde Szentistvántelepi Iskola
Erlich József Szentistvántelepi Iskola
40 éves munkaviszonnyal rendelkeznek
Nagyné Martinusz Éva Kalász Suli
Spáth Oszkár Kalász Művészeti Iskola
Szendrődi Ferenc Kalász Művészeti Iskola
A nyugdíjba vonuló pedagógusok
Forgács Istvánné Telepi Óvoda
Faggyasné Tóth Magdolna Telepi Óvoda
Hernádiné Budai Ibolya Kalász Suli
Hajduné Nagy Mária Kalász Suli
Völgyes József Kalász Suli
Harmati Imréné Szentistvántelepi Iskola
Szendrődi Ferenc Kalász Művészeti Iskola
Gratulálunk minden díjazottnak!