Élő történelemóra pénteken a Faluházban az 56-os hőssel
2022. október 17.
Varga János 1940-ben született, részt vett az 56-os eseményekben. A Corvin közi Pesti srác szobor ihletőjével és harcostársával Józsefváros hivatalos oldalán érdekes riportot olvashatunk:
Ipari tanulóként Budán dolgoztam akkor. Műszak után a Szilágyi Dezső térnél futottam bele a diáktüntetésbe a Duna partján. Először csak kíváncsiságból, de a Bem téri szavalatok annyira tetszettek, hogy utána már tudatosan maradtam a tömeggel. Gondoltam, nem fog a családom haragudni rám, hiszen otthon is éppen azokat hallottam, mint amiket itt követeltek. Előbb a Parlamenthez, majd a rádió épületéhez mentünk beolvastatni a követeléseinket, én átmentem a Sztálin-szoborhoz is. Ott kocsira ültünk, hogy segítsünk az embereknek, akiket a rádiónál már lőtt az ÁVO. A Szentkirályi utcába fordulva egy fodrászüzlet előtt egy fiatal lány holttestét láttuk letakarva nemzeti színű zászlóval. Elindultunk fegyvert szerezni a kerületi rendőrkapitányságra, ám nem jártunk sikerrel.
A Pomázon élő Varga Jánost később bajtársaival együtt elítélték. Hat és fél év börtönbüntetést kapott. A 1111 Cserkészcsapat élő történelemórára hívja az 56-os hőst. A Kós Károly Művelődési Ház dísztermében október 21-én, pénteken, délután 6 órára várnak mindenkit.
A városi ünnepség és a díjátadó október 23-án, vasárnap délután 5 órakor lesz a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében. A megemlékezésen adjuk át városi díjainkat, az ünnep után pedig fáklyás felvonulás indul a Faluháztól az Omszk parkba, ahol a kopjafánál elhelyezhetjük a virágainkat.