Emlékezzünk közösen a Don-kanyari katasztrófára!
2024. január 10.
,,A MATASZ Pest Vármegyei Szervezet, Nagybaczoni Nagy Vilmos Menetszázada” mindenkit szeretettel hív a 81 éve történt Don-kanyari katasztrófa megemlékezésére és az azt követő emléktúrára.
Nagybaczoni Nagy Vilmos a Horthy rendszer egyik honvédelmi minisztere volt és a Világ Igaza kitüntetést is megkapta, ami a legnagyobb, nem izraeli állampolgárnak adható izraeli kitüntetés. Az egykori miniszter azzal érdemelte ki a rangos elismerést, hogy jelentősen javította a munkaszolgálatosok körülményeit. Az államszocializmus éveiben is üldözött egykori miniszter, katonatiszt, miután megvonták katonai nyugdíját, a Pilisi Parkerdőgazdaságnál dolgozott. Piliscsabán utca őrzi nevét, valamint emléktáblát állítottak tiszteletére a Hadtörténeti Intézet udvarán és a ma romániai Nagybaczonban is.
Nagybaczoni Nagy Vilmos miniszteri kinevezése előtt küldték a hiányosan felszerelt, több, mint 200.000 fős létszámú II. Magyar Hadsereget a keleti frontra, amit 1943. januárjában Voronyezsnél a -20, -30 fokos télben a szovjet támadás két hét alatt megsemmisített. Nagybaczoni Nagy Vilmost Horthy 1942 szeptemberében kérte fel honvédelmi miniszternek annak ellenére, hogy korábban a Vörös Hadsereg vezérkari őrnagya volt. A Magyar Királyság ekkor már a Német Birodalom szövetségeseként a második világháború hadviselő állama volt. Az új hadügyminiszter többször hangoztatta álláspontját, miszerint a hiányosan felszerelt hadtest képtelen lesz megállítani az orosz támadást, majd 1943 februárban ellenezte, hogy 10.000 magyar munkaszolgálatost küldjenek a szerbiai Bor rézbányába. Látva, hogy Kállay Miklós miniszterelnök nem támogatja őt döntéseiben, 1943 júniusában benyújtotta lemondását. Később többek között Radnóti Miklós is a bori rézbányában volt munkaszolgálatos 1944-ben, mielőtt elhurcolták volna végzetes útjára.
A január 13-i emléktúra programterve a Budakalász – Pomáz – Szentendre – menetvonalon:
08:30-08:45 óra között gyülekező a budakalászi hősi emlékműnél. (Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett.) A gyülekező ponton forró teával várjuk az emléktúrára érkezőket.
09:00-09:15 óra között koszorúzó megemlékezés
- rövid ünnepi beszédet mond dr. Göbl Richárd, Budakalász Polgármestere,
- imát mond Varga Zoltán atya, a Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása plébánia plébánosa,
- koszorúzás és mécses gyújtás
09:15 óra az emlékmenet résztvevői indulnak a pomázi megemlékezések első helyszínére.
Forrás:
- https://web.archive.org/web/20160305224803/http://www.katai.hu/nagy-vilmos-emlekezete.html
- https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC10888/11099.htm
- https://fortepan.hu/hu/photos/?donor=Konok%20Tam%C3%A1s%20id
- https://fortepan.hu/hu/photos/?id=264653
Kiemelt kép: wikipédia