Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. március 29. péntek | Auguszta napja

Hírek

 

„Én a bizonyságtételről szeretnék bizonyságot tenni”

2021. szeptember 20.

„Én a bizonyságtételről szeretnék bizonyságot tenni” – beiktatták Bereczky Örs lelkipásztort, aki a feleségével együtt szolgálja a budakalászi református közösség tagjait.

Lelkészbeiktatást ünnepelt a Budakalászi Református Egyházközség szombaton, szeptember 18-án. Bereczky Örs és lelkész felesége, Judit együtt bő másfél éve szolgálnak a gyülekezetben, de a koronavírus-járvány miatt csak most kerülhetett sor az ünnepélyes beiktatásra. Az alkalmon Somogyi Péter, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdette az igét, a lelkipásztort Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese iktatta be. Az istentiszteleten beszédet mondott dr. Göbl Richád polgármester is.

A lelkipásztorok áldásmondása után Széll Attila budakalászi gondnok köszöntötte a vendégeket. Ezután a város többi felekezete nevében Kelemen László római katolikus esperes-plébános, a Cegléd-Felszegi Református Egyházközség nevében Szabó Árpád lelkipásztor, a család nevében Bereczky Ildikó nyugalmazott lelkipásztor, a barátok és a lelkészi kar nevében Kovács Attila palágykomoróci református lelkész, a város nevében pedig dr. Göbl Richárd, Budakalász polgármestere mondott köszöntőt.

-A lelkész és a gyülekezet só, amely ízt ad, világosságtartalmat, értéket hordoz még a nem hívők felé is; világosságot, amely a követendő irányt mutatja – fogalmazott Göbl Richárd.

Hangsúlyozta: mi laikus emberek, legyünk hívők, vagy nem hívők a lelkésztől várjuk, hogy szolgálatával tereljen bennünket életünk valódi célja felé. Ebben a lehetőségben rejlik az ember életének nagy kockázata. A kockázat annyi, mint szabadság az érték-megvalósítására vagy ennek megtagadására. A lelkipásztor azonban az élet egészét látja, számára nem lehet semmi idegen, ami emberi. A jó pásztor ismeri nyáját, és a nyáj követi őt, hallgat a szavára. Ezekkel a gondolatokkal kívánom, hogy lelkész úr váljék értékteremtő részévé közösségének, gazdagítsa értékeiket, és legyen Budakalász város teljes közösségének is aktív formálója, és ebben mindenkor támogatni fogjuk – fogalmazott a polgármester.

„Én a bizonyságtételről szeretnék bizonyságot tenni” – kezdte ünnepi beszédét Bereczky Örs. „Az ilyen vallomások mindig valamennyit megmutatnak belőlünk. Lelkészként egyensúlyozásban telik az életünk, hogy vallomásainkkal annyit adjunk, amennyi nem túl sok és nem túl kevés, hanem pont elegendő. Ez azonban akkor működik, ha a közösség maga is vallomásszerűen felel, ha válaszol szóval és közös cselekedettel is.”

A lelkipásztor ezután a közösség megerősítésének fontosságát emelte ki. „A lelkészi szavaknak feladata, hogy lebontsák a falakat, de ehhez ti is kelletek – utalt a gyülekezet tagjaira a lelkipásztor. Azt látjuk, hogy szükségünk van az egységre. Sokan jönnek újak, sokan költöznek Budakalászra és keresnek fel minket, de ahhoz, hogy befogadhassuk őket, erős közösséggé kell válnunk. Sok generáció van itt együtt, a templomépítők és a később érkezettek is. A gyülekezetnek sebei is vannak, amelyeket be kell gyógyítani. Fontos feladatunk tehát a közösségépítés.”

A misszióról sem szeretnének lemondani, hiszen számunkra az egyház nem ér véget a templom falainál. „Mi úgy kerültünk Budakalászra, hogy előtte sok helyen voltunk már, és semmit sem akarunk elfelejteni ebből” – utalt korábbi szolgálati helyeikre. „A Karitászban már együttműködünk a katolikusokkal, de más felekezetek felé is nyitunk, senkit nem zárunk ki. Regionálisan is együttműködésre törekszünk, hiszen sok szállal kapcsolódunk ide is, oda is. Csak nagyobb távlatban tudunk dolgozni. Mi is a nyáj részei vagyunk, nemcsak pásztorok, hiszen mindannyiunk felett közös pásztor áll, akit együtt kell szolgálnunk – fejezte be beszédét Bereczky Őrs, a budakalászi református gyülekezet lelkésze. Az ünnepséget szeretetvendégség zárta a templom kertjében.

Forrás: parokia.hu

Fotó: Szabó Zoltán