Érdekkör – Az autózás zsákutca
2025. április 16.
Az ÉRDEKKÖR – Kistérségi Civil-Önkormányzati érdekegyeztető Fórum harmadik alkalmán, április 15-én a közlekedés került terítékre a Pomázi Civil Házban. Csobánka, Pomáz és Szentendre polgármestere mellett eljött Bokory Gábor, Budakalász Város Önkormányzata Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának külső tagja és közlekedési szakértője, valamint Jakabfy Tamás a Magyar Közlekedési Klub képviselője, rajtuk kívül Juhászné Pap Laura az Egymásért – Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesületétől és Király Bence a Közlekedő Tömeg szervezetétől is részt vettek a rendezvényen szakértőként.
A résztvevők – számtalan ötlet és elgondolás mellett – megállapították azt is, hogy a MÁV-HÉV vonalát érintő bővítések, mint amilyen a plusz megállók és ezzel együtt P+R parkolók kialakítása, nem jelentenének valódi megoldást, hiszen a forgalom fele településen belül bonyolódik vagy csak tovább növelné az autós forgalmat.
Kívánatos lenne viszont helyi településközpontok létesítése, hiszen a munkaadók Pest megyébe csábítása az ingázás mérséklését is magával vonzaná. A közösségi kerékpármegosztó rendszer kialakítása mellett a környező településeken a Budakalászon már évek óta sikerrel működő gyalogbusz-jellegű kezdeményezések bevezetése is kecsegtető lehet, de a Volánbusz-közlekedés fejlesztése is szóba került. A 11-es út időszakos sávhasználati módosítására és a gyalogos infrastruktúra fejlesztésére is érdemes nagyobb figyelmet fordítani átkötő utak kialakításával – egyeztek meg a jelenlévők.
Az nyilvánvaló, hogy a térség közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésében az állami szerepvállalásra források hiányában hiába várunk. Ezért a helyzetértékelést követően inkább arra próbáltak a fórum résztvevői koncentrálni, hogy milyen megoldásokkal tudják a települések önerőből, átszervezésekkel, helyi kezdeményezésekkel elviselhetőbbé tenni a helyi közlekedést és így élhetőbbé tenni az egyre növekvő lakosságszámú településeinket.
Bár rengeteg jó meglátás és megfontolandó javaslat hangzott el, az egyértelműen kiderült, hogy erről a témáról még számos alkalommal lesz érdemes beszélni. A polgármesterek azonban egyetértéssel nyugtázták, hogy a legfontosabb feladatuk elérni, hogy az emberek kiszálljanak az autóikból és alternatív közlekedési módokon jussanak el a célállomások felé, legyen az tömegközlekedési eszköz, kerékpár vagy gyalogszer. Ennek érdekében kell megtenniük mindent.
A ÉRDEKKÖR – Kistérségi Civil-Önkormányzati érdekegyeztető Fórum következő alkalmán, május 6-án a környezetvédelemmel foglalkoznak majd.