Évről-évre kevesebb a szemét
2018. május 12.
Idén is sikeres volt a tavaszi várostakarítás. Az Önkormányzat minden évben közösségi tevékenységre hívja a város lakóit. Az akcióban kesztyűt, zsákot biztosítanak a résztvevőknek és a munka végén egy közös ebédre várják a közreműködőket. A Várostakarítási napon mindenki aktívan közreműködhet környezete rendezettségének és tisztaságának megteremtésében. Ez évben is számos civil szervezet és lakóközösség fogott össze és vállalta a város egy-egy területének takarítását. Így megtisztult a Kispap utca környéke, a Lugas és Puttony utcák melletti zöldterület, az Omszk park, a Dunapart, a kutyafuttató, a Lenfonó HÉV megállótól a Szentendrei úton keresztül a Ciklámen utcáig tartó terület, a Cserkészház környéke, a Városhatár utca és a Béke sétány környezete.
A legtöbb szemetet a Lugas-Puttony utcánál dolgozó családok gyűjtötték, akik majd egy konténernyi hulladékot szedtek össze a város határán kívül eső bokrok, fák tövéből. Ez a rész már Pomáz közigazgatási területéhez tartozik, az itt élőknek viszont fontos környezetük tisztasága, így vállalták, hogy megtisztítják ezt a részt.
A város többi részén dolgozók egyöntetűen arról számoltak be, hogy évről-évre egyre kevesebb a szemét. Ez köszönhető egyrészt a városi zöldfelületi munkatársak munkájának, másrészt a városlakók környezettudatosságának.
Délben a Művelődési Ház udvarán a Budakalászi Baráti Kör tagjai paprikáskrumplival várták a közösségi akció résztvevőit.
Köszönjük minden közreműködőnek a munkáját!