Fát ültettek a Nyitnikék ovi ballagósai
2020. június 25.
„Növekedik és termést hoz!” „Árnyat ad!” „Levegőt ad nekünk!” „Oxigént termel!” – felelték a Nyitnikék óvóda Süni csoportos ballagói kórusban a kérdésre, hogy mit csinál egy fa, miért jó, ha fák vesznek bennünket körül.
A Nyitnikék Óvóda Süni csoportjából idén elballagó gyerekek, családjaik és az óvónénik azért gyűltek össze ma délután az Omszk park Tanító utca felöli északi sarkánál, hogy egy hársfacsemetét ültessenek az óvodában eltöltött évek emlékére, amely szimbolizálja összetartozásukat, Budakalászhoz való kötődésüket, a közösen eltöltött és most lezáruló korszakot, és a jövőbe vetett bizalmat, amivel a gyerekek új feladataik elé állnak a nyár elmúltával – immár kisiskolásként. Miután a fát az Önkormányzat részéről jelen lévő Fetterné Ferenczy Beatrix (Környezetvédelmi és Rendészeti Iroda) véleménye szerint is rendkívül szakszerűen elültették, a gyerekek gondosan meglocsolták azt, és törzsénél jelükkel festett kövekkel díszítették.
Bodó Évától, a szülői munkaközösség tagjától megtudtuk, a faültetést egyben hagyományteremtésnek is szánják, hiszen a gyerekek így egy olyan esemény részesévé válnak, ami végigkíséri egész életüket: akárhányszor a fa mellett sétálnak el, emlékezteti majd őket mindarra, ami összeköt, ráadásul a fa elültetésével együtt is hozzájárultak a jövőhöz, amely felé éppen most indulnak el.