Fizetési felszólítás a Szent János Kórháznak
2024. március 11.
Több mint fél éve vette át az állam az addig önkormányzati fenntartásban működő védőnői szolgálatokat. A budakalászi védőnők az Észak-budai Szent János Centrumkórházhoz kerültek. Budakalász a jogszabály alapján ingyen adta át a védőnői ellátást szolgáló ingatlan– és ingóvagyont úgy, hogy a takarítás, karbantartás és a rezsiköltségek onnantól az átvevőt terhelik. Erről és a magas színvonalú szolgáltatás továbbviteléről a város szerződést kötött a Szent János Kórházzal.
A megállapodást azonban nem tartják be, mert – ahogyan írtunk róla – még egyetlen számlát sem fizetett ki a kórház, a lejárt tartozás összege jelenleg meghaladja a 2,5 millió forintot. A védőnők munkájához hiányzó higiéniai eszközöket is az Önkormányzat vásárolta meg, hogy a kalászi gyerekek ellátása zavartalan legyen.
A Szent János Kórház tartozásairól megjelent sajtóhírek szerint a Szentendrei Járásban Pomázon és Szentendrén még rosszabb a helyzet. Budakalász a tartozás behajtása érdekében írt levelek után nemrég fizetési felszólítást küldött a kórháznak. Ha ez is eredménytelen lesz, a város követelése jogi útra kerül.
A Magyar Védőnői Szolgálat egyedülálló családvédelmi szolgáltatás. Több mint 100 éve van jelen hazánkban, 2015 óta a Hungarikumok Gyűjteményében is szerepel.