Üdvözöljük Budakalász város weboldalán
Wir begrüßen Sie auf der Webseite von Kalasch
Срдачно Вас поздрављамо на интернет страници града Калаза

2024. október 04. péntek | Ferenc napja

Hírek

 

„Gazdag településen is élnek emberek víz, áram, csatorna nélkül”

2021. április 28.

A budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport tevékenységéről Kelemen László plébános, Soósné Erdő Klára és Kun-Fügedi Krisztina mentálhigiénés szakember számolt be a Magyar Kurír oldalán. Trauttwein Éva cikkének részleteit közöljük a katolikus hírportálról:

„Egymást segítő, összeforrott közösség a budakalászi katolikusoké. Tagjai belső összetartozásban élnek, így válnak a gyerekeik is közösségi emberekké. Jól érzik magukat együtt, de nem érik be ennyivel. Jó dolog, hogy segítjük egymást, de mi van azokkal, akik nem templomba járók, akik nem cserkészek, akik nincsenek benne a közösségeinkben? – tette fel a kérdést Kelemen László plébános.
A 2015-ben alapított Szent Ferenc Karitász Csoport hivatása az lett, hogy a plébániai közösségen kívül élőkhöz is eljussanak.” 

„A csoport tagjaiban idővel egyre inkább megerősödött az igény, hogy nyissanak a külvilág felé. Úgy éreztük, a közösségen belül már sokat tudunk egymásról, rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, de a köreinken kívül nem látunk tisztán. Elkezdtünk kapcsolatot építeni a helyi családsegítő szolgálattal, a védőnőkkel, az önkormányzat szociális részlegeivel, a faluházzal, a helyi általános iskolákkal, az egészségklubbal, az idősek klubjával és a civil szervezetekkel. A sokoldalú együttműködésnek köszönhetően kialakult egy széles támogatotti körünk, amelybe magányosan élők, idősek, betegek, hajléktalanok, hátrányos helyzetű családok tartoznak. Ahogy egyre messzebb jutottunk ezen az úton, megismertük Budakalász egy másik arcát, eljutottunk a település peremére, észrevettük a rendezett utcák és az új házak között a roskatag épületeket is. Sok helyen élnek szükséget szenvedők, és ettől megváltozott a mi látásmódunk is. Ma már karitász-szemmel járunk, és észrevesszük, amit korábban esetleg nem is akartunk meglátni.

Megdöbbentő volt számunkra szembesülni azzal, hogy egy ilyen fejlett és gazdag településen is élnek emberek víz, áram, csatorna nélkül.

„A létrejött patronáló rendszerben nagyon fontos, hogy mindig odaálljanak a segítségre szorulók mellé, és kísérjék őket. 2016-ban történt, hogy az egyházközség egyik tagja, a Szentistvántelepi Általános Iskolában tanító Andrásfalvy Etelka kérésére a karitásztagok elkísérték az iskolai színjátszó csoportot a pszichiátriára. A Gálfi Béla Kórház Duna-parti osztálya a településtől távol, a Lupa-tó közelében, a Duna és a Szentendrére vezető országút közötti területen található. Az itt élő betegek láthatatlanok a társadalom számára, messze élnek az egészségesek világától. A karitász által elindított kapcsolatépítés közelebb hozta a mentális problémával küzdők mindennapjait a körülöttük élőkhöz, és oldani próbálta az izolációt.”

A cikket teljes terjedelmében itt olvashatják el.

Borítókép: Magyar Kurír.