Hagyománytisztelet és szabadság

2023. november 23.

Az irodalmi posztmodernség központi kérdése: Ki beszél? Egy magyarországi szerb író, vagy egy szerb nemzetiségű magyar író? A budakalászi születésű Milosevits Péter szövegeiben többrétegű fikcióteremtés zajlik, azonban el kell gondolkoznunk azon, hogy mit jelent a fikció. Ebben az életműben nagy helytörténeti és irodalomtörténeti tudásanyagból, különleges helyzetben megélt identitáskérdésekből és sok személyes tapasztalatból épül fel a kiadványok egymással összefüggő, sűrű szövetet alkotó anyaga. Fordításelméleti kérdés, hogy egy másik ember által, egy másik nyelven újraírt szöveg mennyiben az eredeti mű és mennyiben egy új, tehát a fordító mennyiben jelenik meg a szerzőiség kérdésében. A Budakalász posztumusz díszpolgárának megválasztott Milosevits Péter a szerbül írott szövegeinek magyar átiratát önmaga hozta létre, a fordítás ez esetben átdolgozást jelent, ami azért fontos, mert a szerző folyamatosan figyel az olvasóra, illetve arra a térre, ahol a szöveg megjelenik. A lehetséges kapcsolódási pontok, kontextusok figyelembevételével más térbe interpretálja a szöveget. A Milosevits Péter életműsorozat kiadójával, Gaján Évával beszélgettünk.

Hogyan ismerte meg Milosevits Pétert?

Régi hobbim a könyvkiadás, ezért hoztam létre 2005-ben a Szentendrei Könyvklub Egyesületet. Munkahelyemen, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban 2017-ben kezembe került Szofrics Pál vagy Pavle Sofrić Szentendrén született múlt századi szerző könyve, és elkezdtem szervezni a magyar kiadását. Lektornak Milosevits Pétert kértem fel, mert korábban jó kapcsolata volt a könyvtárral. Olvastam a London, Pomáz című regényét, ismertem a rendhagyó szerb irodalomtörténetét. Mivel abban az évben ünnepeltük Dumtsa Jenő halálának századik évfordulóját, sokan idézték róla szóló frappáns meghatározását: „Szentendre első polgármestere cincár (elszlávosodott vagy elgörögösödött román) családból származó, szerb identitású és pravoszláv vallású magyar hazafi volt.” Bár végül nem ő lett a lektor, Péter eljött a Szofrics-könyv bemutatójára, majd megkeresett, hogy tartsunk irodalmi estet az általa szerkesztett könyvekből, köztük az ő regényéből, ami magyarul Az utolsó szentendrei szerb címen jelent meg. Ettől kezdve együtt dolgoztunk, később pedig a kapcsolatunk személyesebbé vált.

A díszpolgári cím posztumusz, de a magyar nyelvű életműkiadás még Péter életében elkészülhetett.

Igen, szerencsére. Milosevits Péter 2020-ban felkért, hogy legyek a magyar nyelvű szépirodalmi művei szerkesztője. Mivel épp akkoriban mentem nyugdíjba, szívesen vállaltam. Nyolc kötetben kiadtuk az életművét. Ő ennek nagyon örült, én meg azt gondoltam, hogy jó, ez most készen van, de még el kell juttatni az olvasókhoz. Ezen dolgoztam akkoriban, amikor meghalt. Azóta sikerült elérnem, hogy a nagyobb könyvtárakban már megvannak a művei, könyvesboltokban is megvásárolhatók, de sajnos a szélesebb közönség előtt itthon még nem eléggé ismertek. Közvetlenül a halála előtt a szerzői estjére készült, amit végül nélküle kellett megtartani. A vetített anyagot még ő állította össze, de a hozzá tartozó szöveget már én írtam le, annak alapján, ahogyan az előadást előzetesen elpróbáltuk. Írói estjét Milosevits Péter emlékestje címmel lehet megnézni a YouTube-on, Ember Tibor és Jurkovits Zorica előadásában.

Milosevits Péter, Fotó: HVG

Melyik az a szöveg, ami a legközelebb áll Önhöz?

A Szulejmanováci csatát zseniálisnak tartom. Ebben a magyarországi szerbség eltűnésének és a saját identitásának a problematikáját sűrítve, a rá jellemző abszurd humorral fűszerezve írta meg. A másik kedvencem, a Honlap-sztori akkor kezdődött, amikor Péter felnőtt fejjel találkozott az internettel. Ő még írógéppel kezdett írni, de ezt a regényét közvetlenül a világhálóra írta, kihasználva, hogy a honlapok felépítése hatalmas lehetőséget nyújt a szöveg kitágítására. Ennek vannak előzményei a világirodalomban, elég csak a Bibliára vagy a Talmudra gondolni, ahol a szövegek egymásra utalásával végtelen háló jön létre, és akármeddig lehet olvasni ezeket a könyveket.

Hogy sikerült kiadni a teljes életművet?

Milosevits Péter 2021-ben írt egy új könyvet, Trükkregény címen, melyben életének budapesti évtizedeit dolgozta fel. Ezt is két nyelven írta meg, és a szerb változatra már megvolt a kiadó, az újvidéki Agora, ahol korábban is jelentek meg könyvei. A magyarra azonban nem talált partnert. Végül 2021 elején egy kollégám, Török Katalin művelődéstörténész segített az egyesületnek forrást találni. Megnéztük a pályázatot, hátha beleillünk, és úgy tűnt, hogy jó lehet, csak hát Péter vérszemet kapott és kitalálta, hogy akkor legyen „életműkiadás”, így az összes könyvét beletettük. A Kaláz parazsát még korábban, 2020-ban jelentettük meg, mert azt a budakalászi Schieszl Vendéglő és Borház támogatta, illetve a szerző is a zsebébe nyúlt. Nekiláttunk tehát a többi műve magyarra való átültetésének. Sürgetett a határidő, ezért a következő hónapokban folyamatosan dolgoztunk a szövegeken, a korrektúrán. Tipográfián, tördelésen, nyomdai kivitelezésen agyaltunk, intéztük az adminisztrációt, a reklámot. Az életműkiadás végül 2021 szeptemberében jelent meg, a Kaláz parazsa mintájára.

Milosevits Péter szülőháza a Budai úton 17. szám alatt.

Milyen volt a szerzővel együtt dolgozni?

Nagyon jó. Bár néha gondterhelt volt és tépelődő, munkatársként, barátként Péter ideális légkört tudott maga körül teremteni. Hihetetlen munkabírása és önfegyelme volt. Az utolsó évben, az életműkiadás mellett több tanulmányt is befejezett. Jellemző rá, hogy tervezett írói estjének A fele sem igaz címet adta. Ez arra utal, hogy nem minden pontosan úgy történt, ahogyan megírta. Könyvei a saját élményeiből épültek fel, de néhánynak az elbeszélője Icsvics, az operatőr, egy magyarországi szerb fiatalember, akinek a kitalált neve a szerb nevek tipikus végződéséből (-ics, -vics) áll össze. Ez a figura igyekszik kamerájával minden élményét megörökíteni, de a maga szerbségét, a sok jó mellett bezártságként is érzékeli. Péter ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyet mélyen megérintett a hatvanas évek szabadságvágya. Ezt nálunk, a keleti blokk országaiban közvetítéseken keresztül tapasztalták meg a fiatalok. Péterhez például – ahogy elmesélte – jugoszláviai rokonokon keresztül jutottak el hanglemezek, magazinok, divatos holmik, farmerek. Gimnazistaként bevonódott a rockzene, a beatirodalom világába. Viszont egy olyan magyarországi, falusi szerb családban nőtt fel, ahol nagy volt a tekintélytisztelet. Felmenői elismert tagjai voltak a helyi közösségnek. A magyarországi szerbek összetartók, szigorúan őrzik a szokásaikat, ragaszkodnak a vallásukhoz. A hagyományőrzés pedig sok mindenben ellentmond az örömszerzésnek, a kötöttségek alóli felszabadulásnak és a világ felfedezésének. Ez a probléma szerintem Péter egész életét befolyásolta, bár én csak az utolsó időben ismertem őt közelebbről. Tőle tudom, hogy a harmincas éveiben átesett egy súlyos infarktuson, ami akkor megváltoztatta az életét. Gyakran gondolhatott arra, hogy egyszer ez újra megtörténik vele. 2021. november 19-én, kora esti sétánk előtt érte a hirtelen szívmegállás. Összetett, ellentmondások által feszített személyiségnek láttam. Egyszerre volt szerb és magyar, vidéki és nagyvárosi, aktív sportoló majd hippi, költő és professzor, aki idős korában is színes kendőt hordott a nyakában, jeléül annak, hogy a társadalmi konvenciók nem korlátozzák. Persze harmóniára törekedett ő is, mint a legtöbb ember. Fáj, hogy elment, de örülök, hogy művei kiadásával sikerült a vágyott harmónia átéléséhez, legalább rövid időre, hozzájárulni.

Urbán Ákos

Az Önkormányzat minden helyi iskola könyvtárának megvásárolta Milosevits Péter életmű-sorozatát.

Az interjú a Budakalászi Hírmondó novemberi lapszámában jelent meg.