„Harangozó Terinek is szerepe van abban, hogy Budakalászra költöztünk.”

2019. november 25.

Vendéglátónk, Karmó Ferenc házának földszintjén kialakított  cukrászdában ülünk le beszélgetni. A mesélés során nem csak a történetekben jönnek elő a sütemények, hiszen a műhelyből nem zavaróan, de folyamatosan érezzük azt a finom édes illatot, mely a cukrászdák közelében mindig jelzi az embernek cégér nélkül is, hogy mi melle  halad el.

– Hol született, hol kezdte életét?

– Baján születtem 1951-ben és ott is jártam általános iskolába. Édesanyám háztartásbeli volt, édesapám pedig ugyan egy szemsérülés miatt hadirokkant lett, de dolgozott. A Ferenc csatornánál volt egy ponton híd, ott volt hídőr és a nagybaracskai halász szövetkezet bárkáinál horgászott  és árulta a halakat. Két öcsém közül az egyik az állami gazdaságban volt lakatos, másik pedig villanyszerelő. Én 1965-ben felkerültem Pestre a nagynénémhez. 

– Mit csinált Pesten?

– Édesanyám nővére a Gundel családnál dolgozott, de több vendéglátóhelyen voltak ismerősei, így kerültem a vendéglátás közelébe. Először a Mátyás Pincében, majd a Belvárosi Kávéházban dolgoztam. Másodikos szakácstanulóként aztán szabadnapjaimon vagy délutánonként átjártam másodállásba a közeli Tiszti Klubba. Először szakács voltam, később fel is szolgáltam, így többet tudtam keresni. 1968-tól a karhatalomnál voltam katona, konyhafőnök-helyettes voltam. A nagybátyám révén itt is volt ismeretségem, jó sorom volt. Miután leszereltem, visszatértem a vendéglátáshoz az 5. kerületben. Meleg- és hidegkonyhai versenyekre is jártam ipari tanulóként, Benke Lászlóval is itt ismerkedtünk meg. Ekkor lehetőségem lett volna Nyugat-Berlinbe vagy Bécsbe menni dolgozni, de mivel édesanyám egyik nővére, a Nagy Imre kormány titkárnője és férje, a gödöllői egyetem rektora 1968-ban disszidált Svájcba, a leszerelés után bevonták az útlevelemet két évre, így nem mehettem. Amikor jött a gebines rendszer (bérelt vállalkozás), akkor kaptuk meg a Spaten Sörözőt, majd a pomázi Pipacs Vendéglőben dolgoztam egy évig. Ellőtte a Lupa Csárdát csináltuk egy szezonban. 1979-ben jöttünk Budakalászra.  

– Budakalászra a munka kapcsán érkeztek?

– Egyszer volt egy rendezvény a pomázi étteremben, arra siettem az Ecseri útról. Gyorshajtási ügy lett belőle, jött is a feljelentés és emiatt be kellett mennem a rendőrségre. Harangozó Teri és Kabos László, akiket a vendéglátás kapcsán ismertem meg, sokszor eljöttek ilyen ügyekben is segíteni, mert ugye nekik volt nevük. Most is így történt és együtt mentünk be egy főhadnagyhoz, aki itt lakott a budakalászi Szent László utcában. Őt aztán később párszor hazahoztam kocsival és az egyik ilyen alkalommal mutatott be a koszorúkészítő Sipos Bandi bácsinak, és ő vetette fel, hogy költözzünk ide. Tetszett az ötlet, így eladtuk meglévő ingatlanjainkat és 1979-ben megvettük tőle a telket és megkezdtük az építkezést, amely tíz hónapig tartott. Az utcában élő Demes András és egy pomázi ismerőse, Kadlec Olivér építették a házat. Én is besegítettem az építkezésbe a sógorommal munka után és hétvégente, csináltuk, amit kellett; hordtuk a téglát, maltert… Aki az utcában lakott és kedve, lehetősége volt, szintén kivette a részét a munkából, jó kis ismerkedési lehetőség volt.

– Rögtön itt a házban alakítottak ki egy cukrászdát?

– Nem, először az Omszk-tó partján, a mostani élelmiszerbolt helyén volt a cukrászdánk. Nagy forgalom volt, sokan szerettek oda járni. Nemegyszer megtörtént, hogy délutánra elfogyott minden. Aztán ezt eladtuk és kialakítottuk a cukrászműhelyt a pincében és mellette a cukrászdát. Több mint tíz évig nagyon jól ment minden, folytatódott az, amit a tó partján elkezdtünk. A rendszerváltás után vállalkozók lettünk, mikor azonban megnyitottak a nagy üzletláncok, mint például a Cora, hirtelen megcsappant a forgalom. Az utóbbi tíz év nagyon nehezen telik, munkaerőhiány van, emellett a betérő vendégek száma is csökken. Míg régen beszállítottunk süteményeket a Jégcsillag üzleteibe, sőt, Zamárdira, Siófokra is, addig ma a bevétel legnagyobb részét a Groby lánccal való együttműködésünk teszi ki.

– Önnek és a családjának milyen kapcsolódásuk van a budakalászi közösségekhez?

Sándor atyával évtizedeken keresztül jó kapcsolatban voltunk, sokat adományoztunk, hosszú időn át hozzájárultunk például a szüreti bálokhoz is. Különböző faluházas rendezvényeket is rendszeresen látogattunk, ismerkedtünk, ápoltuk kapcsolatainkat, de sokszor vittük mi a cukrászipari termékeket, így ezek az alkalmak nekünk is munkával teltek.

– Szabadidejében mi az, ami kikapcsolja? 

– 1965-től mindig van focibérletünk, főleg a Fradi-meccsekre és kettős rangadókra jártunk. Most is van bérletünk és megyünk, ha van időnk. A televízióban is szívesen nézzük a sporteseményeket. Régen sokat jártunk kirándulni Ausztriába, Németországba, Svájcba, Spanyolországba, persze országon belül is. A mai napig szeretünk sétáink során gyönyörködni Budakalász szépségeiben.

Az interjút készítette és szerkesztette: Hollósi-Györgyei Nóra