Hétköznapi hős – nem hétköznapi élettörténet

2018. december 19.

A Budakalászi Hírmondóban megjelent cikk sorait olvasva egy újabb rendkívüli személyt ismerhetünk meg.

Ott élnek köztünk a hozzá hasonlók, szelíden a háttérben. Nem tartják magukat különlegesnek. Ezúttal Kisné Lászlóffy Ilonát mutatjuk be, aki hét befogadott gyerekének nevelését természetesnek tartja. A kertben gyerekkéz alkotta szélcsengő, gondosan bekészített farakás. Otthonában melegség, letisztultság várja az oda belépőt. Ilona személye maga az elfogadás, alázat. Szemében mélyen megélt bölcsesség, időnként könny, amikor beszélgetünk.

• Mesélj a családodról és arról, mi szerettél volna lenni?!
• Most már lassan 52 éve születtem egy négygyerekes katolikus családba. Élveztem ezt a nagycsaládos létet. Már gyerekkoromban tudtam, hogy én elsősorban anya akarok lenni.
• Míg a nevelt gyerekek átmeneti jellegű, az örökbefogadottak életre szóló vállalást jelentenek. Számotokra mindkét szerep ismerős. Hogyan lettetek először nevelőszülők?
• Házasságkötésünket követően hamar kiderült, hogy nem lehet gyermekünk. Jelentkeztünk örökbefogadó szülőnek, de láttuk, hogy ott hatéves akták állnak. Nem akartunk ennyit várni, így lettünk nevelőszülők és kaptuk meg első gyermekünket, Brigit 26 évvel ezelőtt. A nálunk felnőtté vált gyermekek esetében ez az átmeneti vállalás örökre szóló.
• Az örökbefogadásról lemondtatok?
• Beadott papírjaink elévültek, nem kerestek minket. Titkon reménykedtünk abban, hogy Brigit örökbe fogadhatjuk, de másképp alakultak a dolgok. Őt akkor már egy éve nem látogatták a gyermekotthonban a vér szerinti szülei. Amikor azonban hozzánk került, azonnal kapcsolatba akartak vele lépni. Akkor fontos lett, nem mondtak le róla, valószínűleg féltékenységből. Ez nem ritka, több esetben azt is kérik a vér szerinti szülők, hogy inkább vigyék vissza az otthonba a gyereket, ne éljen családban.
• Hogyan kerültek hozzátok a gyerekek?
• Az első testvérpár alig 2,5 éves korában került hozzánk, egy év különbséggel, különböző gyerekotthonokból. Meg kellett tanítani nekik, mit jelent a testvéri viszony. Természetesen fogadtuk őket. Nem ismerték a tévét, nem láttak még közelről autót, elzárva éltek. Eredeti családjukban több gyerek is született még, ők más helyre kerültek. Egy beteg közülük, őt nem mertük bevállalni, mert nem kaptunk ehhez segítséget.
• Hogy választják ki a Gyermekvédelmi Központ szakemberei a gyereket, akit kaptok?
• Két listát követnek, az egyiken a rászoruló gyerekek, a másikon a lehetséges nevelőszülők szerepelnek, őket próbálják a szakemberek összehangolni. Mindig a gyerekhez keresik a megfelelő befogadó családot. Amikor Brigi érkezett hozzánk elsőként, a pszichológus az ismerkedéskor figyelte, hogyan működünk együtt. Félelmetes volt és szívet melengető, hogy már az első alkalmak egyikén húzott minket az ajtó felé. Láttunk később egy év alatti gyerekeket, akik mindenáron próbálták felhívni magukra a figyelmet. Brigi hazakerülését nagy izgalom övezte, nagyon óvatos volt, nem hitte el, hogy családra lelt. Otthon minden bútort, tárgyat végigsimított. Este lefekvéskor megkérdezte: elmész?! Brigi volt az első gyerek, akit kaptunk, ő érkezett legidősebb korában, emiatt vele alakult ki legnehezebben a kötődés. Felnőttként ma is érzem rajta a bizonytalanságot. Szociális munkásként a gyermekvédelemben dolgozik, mellettünk ma is pszichológus segíti. Életre szóló károkat okoz egy ilyen elhagyással a szülő.
• Ezután ismertétek meg az örökbefogadás szerepkörét? Milyen különbségekkel találkoztatok a korábbi tapasztalatokhoz képest?
• A harmadik hozzánk került gyerek örökbefogadhatóvá vált, így mi éltünk is a lehetőséggel. A két nagyobb gyerek örökbeadásáról a vér szerinti szülők hallani se akartak, bár volt, hogy öt évig semmilyen módon nem keresték őket. Gyakran vittük a találkozóhelyre őket és a szülők nem jelentek meg. Azóta ezt a szabályt szigorították, már következményekkel jár egy-egy ilyen távolmaradás. De én a szülő ellen soha nem beszéltem, mert tőlük származnak a gyerekek. Nekem nem dolgom ítélkezni, ha én haragszom, az átmegy a gyerekre. Abban kell segítenem, hogy ő megbocsásson a szüleinek, ez leginkább neki fontos. Sokszor a szülők is gyerekvédelmi rendszerben nőttek fel, őket is elhagyták, nem tehetnek róla.
• A két nagyobb gyerek másik nevelőszülőknél nevelkedő testvéreivel rendszeresen tartottátok a kapcsolatot. Hogyan működött ez az erőn felüli többletvállalás?
• Nem éreztük extra feladatnak. Rendszeresen összejártunk, fontosnak tartottuk a testvéri kapcsolatok ápolását. Annak ellenére, hogy ezt a mieink sokszor kevésbé díjazták, hiszen ott más elvek szerint nevelték a gyerekeket. Ma, felnőtt korukra már értékelik, hogy ismerhetik a többi testvérüket.
• Már nem voltatok kevesen, még mindig bővült a létszám két pici babával.
• Kiköltöztünk Budakalászra, ebbe a nagy házba. A két nagy kirepült, hivatásos nevelőszülőkként rendelkeztünk kapacitással. Kaptunk egy babát két hónapra, majd hazagondoztuk a családjába, mert rendeződtek a viszonyaik. Ez örömteli, de számunkra akkor nagyon nehéz, ismeretlen helyzet volt. Rájöttem, ha kipottyan egy madár a fészekből, akkor sem rohanok el vele, hanem megpróbálom visszahelyezni. Ezután egy újszülött cigány kisfiút kaptunk. Származástól függetlenül természetesen őt is befogadtuk. Anyja 15 évesen az újszülött osztályról szökött meg és hagyta hátra kisbabáját. A lánynak akkor már volt egy kétéves gyereke. A hozzánk került kicsit 9 hónaposan szintén hazagondozhattuk eredeti családjába, hiszen az ő körülményeik is rendeződtek. Annak ellenére, hogy ezek sikertörténetek, nekünk a veszteségeket fel kellett dolgoznunk, ezért ezután hagytunk is magunknak egy kis időt.
• Érkeztek még gyerekek ezután hozzátok?
• Később még egy testvérpár költözött hozzánk, ők mindmáig velünk élnek. Szüleik rendszeresen találkoznak a gyerekekkel. Velük nagyon jó a kapcsolat, nagyon szeretjük őket.
• Mi visz előre a mindennapokban?
• Úgy működünk és úgy érzünk egymás iránt, mint egy hagyományos család, könnyebb -nehezebb napokkal. Hiszem, hogy az alapja mindennek a Gondviselés, minden gyerek esetében addig segítünk, amíg arra lehetőség adatik. A másik alapja a férjemmel megélt több mint 28 éves boldog házasságunk. A gyerekekkel örök a kapcsolat, nem ér véget a felnevelésükkel. A már kirepült gyermekeink rendszeresen hazajárnak, igazi nagy családként élünk.